Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Nagy Zoltán: Mi a szép? - III. A munka szépsége

A tanyai életben igen nagy szerepe volt az igaerőt szolgáltató lónak és a tejhasznú tehénnek. A lóval általában férfiember bánt, míg a tehenet sokszor elhanyagolta. A takarmány javát a ló kapta. Mondják, hogy Füvesi Mihály legénykorában lovának mindig a javát adta, hogy különb legyen, mint a másé. A legtöbb vásárhelyi ember „lóbolongya" volt, büszke szép lovára. Pap Lukács János szerint a jó ló 170 cm magas, a lába szára 22 cm vastag, övmérete 190 cm. Feje közepes, nyaka ívelt, dereka feszes, fara hosszas, tömött és vastag, míg a jó hátasló vékony, levegős, högyös és magas. — Némely ember másról nem is tudott beszélni, csak a lováról. Jobban simogatta, becézte, mint asszonyát. A Pusztán számon tartották a jó lótartó gazdát. Lázár Lajost és bátyját jólovú Lázároknak hívták, mert olyan lovaik voltak, hogy őket nem előzte meg, útközben senki sem! Harminc kilómétert is megtettek egytrappba, ha kellett. A Pusztán általában könnyebb igáslovai tartottak, nehéztestű hidegvérűeket nem is lehetett látni. A fekete, sárga és pej színűeket szerették, de szürke és deres is került közülük. Mindennap, különösen reggel tisztították őket, kevés helyen napközben is letörölték, de ez nem volt olyan alapos, csak a szőre nagyjáról törölték a port. Pucoláskor a fülétől a körméig levakarták a lovat, utána kefével „estek neki". Mindezek után alaposan lecsutakolták, kisubickúták. Ennek kizárólagos célja a fényesítés volt. Csutakot aljszalmából készítettek. Mindkét kézzel egyszerre dolgoztak. A kezek karéjozó mozdulatot végeztek. Az egyik csutak a lovon, a másik a levegőben volt, és visszafelé tartott. A művelet legvégén szőrmentében letörölték, simítottak egyet rajta. Eredményképpen a szőr szép sima és fényes lett. Ezt követte a sörény és farok rendbe hozása. Általános gyakorlat volt a sörényt oldalra szoktatni. Befonták csuhéjjal (kukoricahéjjal) vagy sással. A csuhéjt csíkokra hasogatták, vele a sörényt három ágra összefonták, végét megcsomózták. Ezáltal nehezebb lett a sörény és nem billent át a másik oldalra, — ráadásul szép is volt. A farkat először vakaróval tisztították meg a rárakódott szennyeződéstől, majd kikefélték. Némely ember a csüd magasságában levágta, hogy ne legyen túl hosszú és vastag. Ősszel vagy tavasszal sáros időben pedig felkötötték. „Aki Szentmihálytól Szentgyörgyig nem köti föl a lova farkát az b.. a meg a farka ajját" — mondogatták, mivel a sáros, gubancos farok igen csúnya. Ünnepi alkalomhoz még az előző nap megkezdték a ló kicsinosítását. Menyhárt István beáztatta a sörényt langyos szappanos vízbe, hogy tartása legyen, majd egy kevés ideig száradni hagyta. Ha jó dupla sörény volt, akkor nagyobb, ritka fogú fésűvel kifésülte, és még nyirkos állapotban három ágra összefonta, mint a leányhajat. Minél kisebb csomókat igyekezett összefogni a hajból, melybe rafiát tett. Ez csak arra szolgált, hogy másnap kibontva és kifésülve szép bodor, hullámos legyen a sörény. Ugyanígy készült el a farok is. Orosházán Orbán szíjgyártó volt egy időben a legjobb mester. A tőle vásárolt lószerszám sokat emelt a lovon és gazdáján egyaránt. Az igazi lószerszám sárga bőrből, lakkozott bőrből, a csatok nikkelből készültek. Tulajdonosuk ápolta őket, akárcsak a lovait. Az asszonyi munka eredménye nemcsak szemet gyönyörködtető, de ízletes is. Jó kenyeret nem minden asszony tudott sütni. Lelke a párélesztő és a finomra őrletett liszt. A nagylány addig nem mehetett férjhez, míg meg nem tanult kenyeret és lepényt sütni. A sütés mindig izgalommal járt. A kovász kelését aggódva figyelték. „Na jó már, kedves anyám, megesett már?" —A rosszabbul sikerült kenyér lapos és szalonnás — nem ízlett. Az ilyet a legtöbb asszony mindennap megsiratta. Akinek rendszeresen nem akart sikeredni, igyekezett olyan helyről párt szerezni, ahol szép kenyeret sütöttek. Az ilyennel készült rendszerint sikerült is. A gazdaasszony büszke volt szép kenyerére. Ha valaki meglátta, nem hagyhatta szó nélkül. „Ánnye de takaros, szép kenyér ez!" — megkínálták csupasz kenyérrel. „Na Vica néném, kóstuja mëg, milyen finom!" — közben beszélgettek és a kis karéj kenyeret komótosan elcsipegették. Nem mindegyik sikerült szépre. A gyönyörűen mëghasatt szép gyürkés kenyér alja egy kicsit dombos volt. A haja meg egészséges barnapiros. Ilyen kenyérre mondták a vásárhelyiek: „Olyan szép kurvás könyér, ha hozzáértek, egy kicsit bidergött, mozgott." A „kurvás" szépet jelentett, mivelhogy azok festették magukat, így szépek vol463