Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)
Szép, különös, érdekes - Nagy Zoltán: Mi a szép? - II. Az ember szépsége: a bölcsőtől a koporsóig
közül. A keblek tartása akkor szép, ha annak formája almához vagy félgömbhöz hasonló. Az, ha a test arányaihoz képest nagyobb is volt, tetszett; —jobban vonzotta a szemet. Erre mondták, hogy „de csöcsö s-f áros," vagy faros-bögyös ez a lány. (Rájuk mindig felfigyeltek a legények.) Nem szép a váll, ha túl széles, vagy keskeny, de a legcsúnyább, ha csapott! Akinek a háta egyenes, a tartását is azzá teszi. A szép lány rendben is tartotta magát, nem lógott rajta a ruha! A csípő szebb, ha nem szűk 4 nagyon, az igen széles semmi esetre sem volt tetsző. A far legyen kerek, mint a korsó, hátul csapott olyanformán, hogy csak lefelé gömbölyű, hogy „rákivánkozzék a pacsi" — tartják a férfiszemek. A nőt a mosolya és járása tette kedvessé. Nagy erény volt a férfiak szemében, ha a lány nem éreztette másokkal szembeni elsőbbségét. Férfiszemnek nagyon kedves és egyben jellemző volt a szép ringó, libegős járás. Menéskor a lépések viszonylag aprók, egy kissé riszálja a farát — kelleti magát a nő. Minden lány a menyasszonyi ruhájában szép — mondják. „Ilyenkor úgy kikenik-kifenik, hogy nincsen kivetnivaló rajta, nagyon takarosak mind!" „Az emberséget nem a ruha adja, de az embert magát igen" — tartják mások. A menyasszonyt a varrónő és fésülőnő igyekezett is minél szebbé varázsolni. A menyasszonyi ruha legfontosabb tartozéka a fátyol és a koszorú. Ezeknek a fejen való elhelyezése nem volt könnyű dolog. Ha a menyasszony arca kerek volt, a koszorúval úgy hosszították, hogy a hajat felfésülték a homloknál, és arra helyezték el. Mindezt a műveletet úgy kellett elvégezni, hogy a fátyol alatt a haj le ne csússzon, magával rántva a koszorút. A Vásárhelvi-pusztán is nagyon ritkán előfordult, hogy „előleget váltottak a boldogságra,, így nemsokára kicsinyük született. Sok asszonynál a terhesség nem rontott a szépségén, csak az arányok változtak meg. Aki nagy terhet hordott, az bizony a szépség rovására ment. Szederjes vagy májfoltos volt az arc, arcvonásai megnyúltak, ha jó étvágya volt, esetleg meghízott, kigömbölyödött. Inkább csak a májfoltok rontottak a szépségén, a bőr színe változott, — de ez nem volt minden esetben jellemző. A menésre és a tartásra is egyaránt nagyon hatott a teher. A régi ritmus megszűnt, vontatottá vált a járás, nehezebben mozgott, „már nem ugrott sehova se". Tartása legtöbbnek a nagy teher következményeképpen deréktól felfelé inkább hátrafelé hajlott. „Muszáj volt neki, mer a súly előrehuszta, mintha ëgy nagy kosár csutával küszködne az ember! — magyarázták. Szülés után három-négy héttel visszanyerte régi idomait, megszépült, megfiatalodott. Melle teltebb lett, csípője szélesebb — asszonyossá vált, megfiatalodott, kivirágzott. Magatartása megváltozott — asszony lett. Ám volt, aki azután is éppolyan szélkallantyúmaradt, mint lánykorában." A tanyai parasztoknál az asszony sohasem volt eltartott, hanem egyenjogú társa a férjnek, s ketten közösen vezették a gazdaságot. (Sok helyen az asszony viselte a kalapot, mert ügyesebben gazdálkodott, mint az ember.) — Ezért a szülők igyekeztek a párválasztást úgy irányítani, hogy „jó gazdaasszony váljon a menyből, jó gazda a vőből." A párválasztásnál nagy szerepet játszott, és általában hangsúlyosabb volt a belső tartalom a külső, formai jegyeknél. A kívánalom az volt, hogy a lány legyen házias, szelíd, munkabíró. Ne legyen nagyzási mániája. A jó táncos lány, és akivel jól lehetett szórakozni, kapós volt, de ha nősülésre került a sor, gyakran nem őt választották a legények. Házias, jó családanyát kívánt minden dolgos ember magának. Azt sem nézték jó szemmel, hogy ha a pénzt ész nélkül hajigálta, gyakran költekezett. Ha a testi szépség lelkiekkel nem párosult, nem ért az semmit. Vörös Mihály szerint „jobb volt ëgy vásárhelyihez mönni. Az orosházi érzéketlen, az asszonyt körösztnevén soha sem szólította, ritkán mondta — kisanyukám. Ezzel szemben a vásárhelyi szöbben beszélt a feleségéhöz. Körösztnevén szólította, becézte — Juliskám, Mariskám." A párválasztást legtöbbször a szülők irányították, a szépség helyett inkább a vagyon döntött. Az asszony még mindig lehetett nagyon takaros és kívánatos. Teljesen kifejlődtek idomai, és ha nem hízott el, szép maradt, komolysága vonzóvá tette. Aki gondolt magával és 458
