Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Szép, különös, érdekes - Nagy Zoltán: Mi a szép? - II. Az ember szépsége: a bölcsőtől a koporsóig

A kislány szépségét az arcáról ítélték meg. A szép piros arcú, kifejező tekintetű, szabályos arcvonású, ívelt szemöldökű, göndör hajú kislányt mindenki észrevette. Különösen az aranyszőke, göndör hajú, fehér bőrű felelt meg a paraszti ízlésnek. „Hij, de kender haja van neki" — mondták a nagyon szőke hajúra. Ha egyenes, kemény szálú volt, mint a sinszeg, már nem tetszett annyira. A fület rendszerint eltakarta a haj, de a kis kék vagy piros köves fülbevaló azért mindig kilátszott alóla. Az tetszett, ha az arc arányosan rendes, &шг egy kicsit hosszúkás. Ebben a korban a gyerekek rendszerint egy kicsit piszék, amit elnőhettek a későbbiek során. Főleg a szőkéket meghintette a tavasz apró kis szeplőkkel — csúfolták is őket emiatt, — de az egy cseppet sem rontott szépségükön. Kialakult a járás. Általános kívánalom, hogy ne legyen se kacsázó, se csámpás a menés. E hibákat biztosan ki lehetett olvasni a téli hóban vagy az eső áztatta földön hagyott lábnyomokból. A cipőnyomok „orrának" enyhén kifelé kellett néznie. Egy lábnyommal jobbra vagy balra megengedett volt a köztük levő távolság, de egymás előtt egy vonalban sohasem lehetett. A süldő lányt tizenkét éves koráig az anyja cicomázza, de ekkor már megjelenik nála a szépítkezés igénye, tetszeni akar — mindenkinek. Sok esetben ebben a korban már nővé vált, de még gyermekként gondolkozott. Komázott a fiúkkal, anélkül, hogy megszólták volna érte. Tizennégy éves korban az addig fiús alakú lányok kezdtek női testtartást felvenni. Mellük domborodott, járásuk ringó lett, testük gömbölyödött, nőiessé vált. „Szép kicsi ívelt piros szájuk és ragyogó tekintetük megmutatta már bennük a nőt." (Voltak azonban elmaradott, madárhúsú, csirkecsontú, egyszálbél lányok is, akik a fejlődésben visszamaradtak — kaszványok, nagyon soványak voltak.) Ebben az időben kezdenek a fiúknak is tetszeni, az ismerősöknek most már jó napot köszönni. Gyerekes tulajdonságaikat többnyire elhagyják, nem tekintgetnek sűrűn hátra, hanem mennek egyenesen. Mikor tetszeni akarnak valakinek, igyekeznek a leghalványabban mosolyogni. Mikor a száj játéka élénkebbé válik, akkor már az arc is mosolyog, nevet, ez már erősebb biztatást jelent. A nemtetszést a homlok redőzése fejezi ki, főleg akkor, ha érzékeny pontján bántják meg. Az eladólány idomai kifejlődnek, meggömbölyödnek. Nagy gondot fordít az arcára, a hajviseletére, mely kiemeli arcvonásait. Ebben a kendőnek is nagy szerepe van. Akinek a homloka alacsony volt, igyekezett elöl magasra húzni a haját, hogy az arc és homlok kiemelkedjen.— „De hátranyalta az ökör a hajad" — mondták az ilyenre. Az arcát különösen féltette minden lány. Igyekezett azt az erős napsütéstől eltakarni, de karját is védte, ha tehette. Aratáskor némelyik a keze szárára harisnyát húzott, hogy ne karcolja a gaz, és ne süsse hirtelenre a nap. Az aratás utáni bálon mindjárt meglátszott, ki nem viselt karján harisnyát a nyáron! Az arc hegyét sokszor piros krepp-papír áztatott levével kenték, még a szájra is jutott belőle, de bizony csúnyán kirepedezett tőle. A nagy igyekezetet megszólták — „fösti a pofáját" — kisasszonynak titulálták érte, ami nagy sértés volt, — haragudtak is érte. Néhány hiedelem is megvilágítja, hogy mit tartottak tisztességes szépítkezési eljárásnak. „Aki Szent György napján és nagypénteken napfelkelte előtt harmatba vagy vályú vizibe megmozsdik, szép lësz annak arca. Ezenkívül általános volt még savóval is mosni az arcot, bár sokan nem bírták a szagát, (így Aklan Jusztina is felhagyott vele). Az idősebbek gyakran mondogatták: „együk még a kenyér barna haját, attól majd pirosak leszünk". A későbbi időkben boltban vásárolt piros szőlőcukorral is festették a szájukat, szép meggypiros lett tőle. A gyári szépítőszerek csak módjával éltek a parasztok kezén, akkor is csak a módosabb helyen használták — „csak úgy pislogott a púdertól" — használója. Nem tartották semmire sem. Annál vonzóbb volt a huncut tekintetű lány, az ilyen merészebbé tette a legényt! Főleg bálokon számított sokat egy-egy legényre vetett csalfa tekintet. Akinek szép nagy szeme és hosszú, felfelé pöndörödő szempillája volt, félig leeresztette szeme pillantását, úgy mosolygott a legényre. A nyílt szemmel mosolygót nem lehetett csalfának nevezni. A szép lánynak a nyaka se nem rövid, se nem hosszú, szabályosan emelkedik ki a mellek 457