Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A gyermek és az iskola - Iskolábajárás a múlt század végén a pusztai zugiskolákban

Pál Flórián édesapjától, Pál Józseftől (aki 1858-ban született és 1938-ban halt meg) hallotta, hogy a fecskésparti iskola közelében a múlt század vége fele az egyik tanyában egy szegényebb parasztember tanított. Mi több, Pál Flórián testvérbátyja is abba az iskolába járt. Jól olvasott, szépen írt és számolni úgy megtanult, hogy „a zsidók sem különben". Igaz, az utolsó osztályokat már rendes iskolában járta, de nem a Vásárhelyi-, hanem a Kutasi-pusztán. i Fekete Sándor úgy tudja, hogy Kardoskúton, az ún. László dr.-féle tanyában is (most Jankó Sándor tanya) működött zugiskola. Lakott tanya volt, de az egyik szobája (a kisház) üresen állt. A kisszobában kemence is volt és ott tanultak a gyerekek. Fekete Sándor az 1900/1901-es iskolai évben a ma is működő cinkusi iskolába járt. A gyerekek egy közelben fekvő szoba-konyhás tanyát „kisiskola" néven emlegettek, mert abban régebben zugiskola volt. A Sámsoni úton kívül eső területen, a Külső-pusztán, a következő zugiskolák voltak: 1. Bor István és Baki Mihály Aradi-útféli tanyájában, tanítója: Németh György. 2. Horváth Imre Tatársánc-dűlő 140. számú tanyájában, tanítója: Németh Antal. 3. Gombkötő István Komlósi-útféli tanyájában, tanítója: Ravasz Sándor. 4. Özv. Sinkó Istvánné Bogárzó dűlőbeli tanyájában, tanítója: Szemenyei György. 5. Miszlai János pusztai tanyájában, a földvári határ közelében, tanítója : Dér Márton. Ezeket az iskolákat a szülők tartották fenn, de hatósági felügyelet alatt állottak. Bennük nem okleveles tanítók működtek.

2 Legtöbbször olyan helyiségben rendezték be az iskolát, amelyben kemence is volt. A kitakarított, kimeszelt helyiségbe néha kályhát állítottak. Minden gyerek után vittek száríziket, csutát, akácfát, ki mit tudott. A tanító minden reggel befűtött s így mindig jó meleg várta a gyerekeket. Másutt meg az volt a regula, hogy a VI. osztályos fiúk korábban jöttek az iskolába és azok fűtöttek. Nem is kell mondani, élvezettel csinálták. Az iskola bútorzata a lehető legegyszerűbb volt. Egy fiókos asztal, egy szék, sőt még egy sifon (szekrény) is könynyen kikerült a közeli tanyákból, különösen onnan, ahonnan gyerekek is jártak iskolába. A padok beállítása már nehezebben ment. Az orosházi határbant Kéthosszúsoron Miszlai Sándor és Miszlai József készítették a közeli iskola padjait. Fúró-faragó, barkácsoló emberek voltak. A szülők a fadepóban (fakereskedésben) colos deszkát vettek. Hat kihegyezett és levert karóra szegeitek a pad lapját. Ugyancsak hat karó tartotta az ülőlapot. A kisebbeknek alacsonyabb, a nagyobbaknak magasabb padokat készítettek. Mind a padok, mind az ülések lapjait meggyalulták. Csak az egyik felől lehetett a padokba bemenni, a másik vége a falig ért. Miszlaiék deszkából fogast is készítettek. Mindenütt volt egy kisebb fekete tábla, melyet a kemence melletti falra akasztottak. A gyerekek forgatták, könnyen lehetett vele bánni. Kerek csobolyóból ittak, melyet két tégla közé állítottak. Nádszálat dugtak bele, s azon keresztül szívták a vizet, egyik gyerek a másik után. „Abba az időbe nem ismerték a finnyásságot!" — mondták a visszaemlékezők. Két nagyobb gyerek hozta tele. Az iskolai felszereléssel nagyon gyenge lábon álltak. Legtöbb zugiskolában Magyarország térképe az ajtó mellett a falon csüngött. Amikor az országot tanulták, a földrajzi neveket pálcával mutatták rajta. Az asztalon egy földgömb állott, s amikor más országról tanultak, azt forgatták. A szerény, sőt szegényes felszerelést legfeljebb egy méterrúd egészítette ki. A hivatalos szervek is megállapították: „A tanterem felszerelése igen silány. Legtöbb helyen csak a fekete tábla van meg, amelyhez elég hosszú zsinegen a «nyúlláb» volt kötve, amely a mai szivacsot pótolta. Ott lógott még a falon a «nyírág» vagy «virgács», a «plágáló vessző» és a «tenyérverő lapocka». A gyerekek négyszögletes gerendákon, vagy hát nélküli a Simonffy Ferenc: Adatok Székkutas jelenéből és múltjából. Székkutas, 1973. 63—64. 424