Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A gyermek és az iskola - Iskolábajárás a múlt század végén a pusztai zugiskolákban

többször a nagymama vagy az édesanya ügyelt rá. Egyedül dagasztotta meg a kenyérnek valót, ő szakajtotta ki, s a kemencébe is ő vetette be. Eleinte kisebb-nagyobb hibák előfordultak, különösen a dagasztásnál, mert „nem teljes szívből" dagasztotta meg, s ezt a szemére is hányták. Ha rosszul vetette be a kenyereket, egymáshoz keltek (összedagadtak). Mindez csak szépséghiba volt, de a nagylány azt is röstellte. Természetesen megdicsérték a lány sütötte kenyeret. Közszájon forgott: a lány addig nem mehetett firhő, míg főzni, s kenyeret sütni nem tudott. Legnehezebb volt az ételek és a kenyér ízét megadni. Ekkor már a mosást is teljesen rábízták, az anya és a nagymama csak segített neki. Megfordult a kerék : a főzést, kenyérsütést, mosást a nagylány végezte, a szülő, nagyszülő csak segített neki. A legények, lányok a disznótorban csak segítségek voltak, az idősebb hozzáértő böllérek mellett. A legények a böllérséget, a lányok a bélmosást, zsírsütést szintén észrevétlenül tanulták el, de ezt sokszor nem is a családban, hanem a rokonoknál. Ha nem tanulták meg, az sem volt baj, mert disznóölés egyszer vagy kétszer esett egy évben. A családdal együtt élő nagyszülők sok olyan apróbb fogásra tanították meg unokájukat, amelyekre a szülőknek nem volt türelmük, ők ugyanis sokkal jobban ráértek. A nagyapa ráért a kalapáló unokája mellé állni és végig figyelni a munkáját. Figyelmeztette: „ne úgy verd, mer lobos lësz az éle, vagy pedig fürészes" Ha a család együtt élt a nagyszülőkkel, ezek a benti munkákra sokkal jobban rávezették, mint a szülők, mivel az öregek a kinti munkában nem vettek részt, nyugodtabban magyaráztak a fiataloknak. Sok év kellett ahhoz, hogy mindazon munkákat amelyek a mezőgazdaságban előfordultak, tökéletesen megtanulják, de a legbonyolultabb ismereteket is, az évek hosszú során szinte észrevétlenül elsajátították. Miután a család egy zárt vérségi és gazdasági köteléket alkotott, ott felnőve, szakadatlan dolgozva, észrevétlenül mindent megtanultak, amire az ő életükben szükség volt. Szabad idejük azonban nagyon kevés volt, a munka teljesen lekötötte őket. Iskolábajárás a múlt század végén a pusztai zugiskolákban A tanyavilágban, így a Pusztán is a múlt század végén a tanyai nép maga állított iskolát. Hivatalosan „érdekeltségi tanyai iskoláknak" hívták, de miután tanítói oklevél nélküli, sokszor igen csekély képzettségű egyének tanítottak benne, ezért „zugiskoláknak" is nevezték őket. Keletkezésükről Szentkereszty Tivadar, Békés vármegye tanfelügyelője így ír: „...a sűrűbben lakott külterületek lakói összeálltak, kibéreltek valahol egy szobát, tanítóul felfogadtak egy írni, olvasni tudó iparost, kiérdemült őrmestert, vagy földművest, aki aztán hittanra, olvasásra és kevés irásra, meg néhol számolásra is tanította a tanyai gyerekeket azok anyanyelvén".

1 Fekete Sándor így hallotta a nála idősebbektől : „Ahun nem vót iskola, ott télen béreltek egy üres kistanyát, ahun csak nyáron lakott a gazdája, abba paraszt taníttót fogattak. Ha tankönyv nem vót, régi kalendáriumbul tanútak olvasni." |j Az iskola valamelyik emberségesebb szülő üres szobájában, kamrájában, vagy üres istállóban működött. Az orosházi határban az egyik tanyai iskola azelőtt pálinkafőző-helyiség volt. Szerették, ha az iskola könnyebben megközelíthető helyen feküdt. 1 Szentkereszty Tivadar: Békés vármegye népoktatásának története. Békéscsaba, 1933. 19. 423