Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A gyermek és az iskola - Munkára szoktatás a családban

ték. Kivitték a trágyát az istállóból (keveset raktak a talicskába), s felsöprögettek. Ha a férfiak kint dolgoztak, akkor meg is etették a jószágot. Takarmányt nem kellett cipelniük, mert előtte való nap mindig bekészítették. Az anya nem hanyagolta el a háztartással kapcsolatos munkára való szoktatás sem. Az ekkora lányra már rábízta az ágyalást, a szoba-konyha kitakarítását. Ezt is már kiskorától megszokta, nem esett nehezére. Ha valamit nem jól csinált, az anya megmutatta. Főzésnél még mindig csak segíteni kellett, ámbár ha a dolog úgy adódott, akkor kellő magyarázattal a főzést is rábízták. Nagyon boldog volt, ha jól sikerült és megdicsérték. Először a krumplipucolás, gyökér, sárgarépa tisztítása, babválogatás stb. várt a lányra. Ha rántáspirítás közben az anyának más dolga akadt, mellé állította kavarni. „Vigyázz, le ne éggyön!" Legelőször a krumplipaprikás főzését bízták rá, majd a bablevest, s így kicsinyenként minden étel elkészítését megtanulta. Már egy levél tészta gyúrását, nyújtását is ő végezte. Ha az anya beteges volt, kenyérsütéskor a lányt a dagasztóteknő mellé állította és segített a dagasztásban. (A kenyérsütésben ez volt a legnehezebb.) Mosáskor már régebb óta segített az anyjának, most azonban komolyabban. Az iskolát elhagyó fiú már komoly munkaerőt jelentett a gazdaságban, ezért mindenféle munkára befogták. Ha a kényszerűség úgy kívánta, akkor bérest sem fogadtak. Legtöbb kisebb gazdaságban béres nem is volt. Az ugarolásnál a szántást is rábízták, mert az könnyebb volt, mint a mélyszántás. Miután kisgyerek korában mindig ott sündörgött az apja faránál, látta, hogyan kell az ekét tartani, hogy kell kifordulni a barázda végén, s hogy kell befordulni a lovaknak. Továbbá, hogy állítja fel az ekét, hogy pontosan kezdje a barázdát. Vakborozdát még gyerekembernek is szégyen volt hagyni. Az első barázdánál az apa mellette lépegetett, s magyarázgatott. Jó érzés volt, amikor az egyenes barázdáért megdicsérte. Ekkor már kaszálni is tudott. A lucerna kaszálásával kezdte, a napi zöldlucerna adagot neki kellett levágni. így az aratásra belejött a kaszálásba. „Nézd mëg, hogyan fogom a kaszát, hogyan jár a fődön. Igyekezz mindig sarokkal vágni, hogy sima tarló maraggyon mögötted!" — magyarázott az apa. Megmutatta neki, hogyan nyúljon ki a karja, amikor a kaszát hátralendíti és meddig szaladjon ki a rendből a kasza, hogy minden szálat levágjon. Ha a rend alatt maradt levágatlan, azt mondták: „Lëvarrtad a rendet!" Ez pedig szégyen volt. Ha a fiú erős volt, később próbálgatta a zsákot vinni. Megmutatták, hogy a zsákot ne a vallhëgyën vigye, hanem a nyaka szirtire tegye, mert így könnyebb. Az igazi zsákhordó nyakán sohasem egyenesen áll a zsák, hanem mindig ferdén. A jobb vállon lévő zsák feneke a bal vállal volt egy vonalban. Ha az ilyen fogásokat fiatalabb korában már megtanulta, akkor a legnehezebb munkákat is könnyebben végezte. Legnehezebben tanulta meg Koczka Pál szerint a kasza kalapálását: Eleinte az apa kalapálta ki neki, mondván: „Ha nem jól verem ki a kaszát, az ver mëg engem!" A roszszul kalapált kaszával ugyanis nagyon nehéz kaszálni, ezért kalapáláskor mindig odahívta a fiát. Másképp kellett kalapálni, ha gyöpöt vágtak. Ekkor úgy fektette az üllőre a kaszalapot, hogy az éle alá a körme még odafért. Ekkor a kasza élét lehuszták. Ha száraz gazt kaszáltak, akkor teljesen ráfektették a kasza lapját az üllőre, s a kivert élnek nem volt szabad felpördülni. Lassanként arra is megtanították, hogyan állítsa be a kaszáját. Ha gyöpöt vágott, akkor kicsire, s ha gabonát, akkor erejéhez mérten nagyobbra. Hordáskor ő rakta a kocsit. Csépléskor pedig mint lóhajtó ügyeskedett, hordta befele a terményt. Kukoricatörésben már emberszámba vették, ha néha segíteni is kellett neki. A trágyahordást pedig teljesen rábízták, az apa abban már csak segített. 18 éves korában a fiút már teljes emberszámba vették, még részes aratónak is elmehetett. „Mestere" lett mindannak, amit addig tanult. Eddig a nagyobbacska lányokat csak segítségnek fogták be. Ezután már mind a kinti, mind a benti munkákat önállóan is végezték. Már rábízták a tésztagyúrást, metélést, a főzést, sőt még a hájas tészta, töpörtyűs pogácsa, túrós lepény sütését is. A kenyérsütésre is komolyan befogták : egy kis magyarázat után neki kellett egyedül elkészíteni a kovászt. Leg422