Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Névnap

Névnap Gojdár István véleménye szerint az első világháború előtt főleg a jobbmódúak és kisebb parasztok, valamint tanyások tartottak névnapot. A feltörekvő paraszt nem áldozott ilyesmire, mert a nagy névnap sok kiadással járt. A vásárhelyi származású inkább tartott névnapot, az orosházi takarékosabb volt. Olasz Ernő tapasztalta, hogy nem a föld nagyságától függött, ki mekkora névnapot tartott, hanem sok függött attól, hogy az ünnepelt szerette-e az italt. Az italos ember nagyobb névnapot csapott. Általában a vásárhelyiek italosabbak voltak. Az bizonyos, hogy a vásárhelyiek nagyobb névnapot tartottak, mint az orosháziak. Elek István a sámsoni határszélen lakó kétfertájos gazda mindig nagy névnapot tartott. Aki elment megköszönteni, azt pálinkával megkínálta, de volt ott „önnivaló is". A cserepesi uradalom juhászától vett birkát egy forintért, azonban vissza kellett adni a bőrét. (A juhász mint elhullott jószágot kezelte.) Este pedig nagy vacsorát tartott. Králik Palkó kistanyás volt Nagy Károlynál, ott meg Pál-napra csaptak nagy disznótort. Tanyásember létére két nagy hízót vágott. Két cigány is húzta. Az asztalt a falhoz, nyomták és a szobában táncoltak. Mindig az ember névnapja volt a nagyobb, nemritkán — különösen amikor még az asszony magázta az urát — az asszony névnapja el is maradt. Általában az őszi munkák befejezése után tartottak nagyobb névnapokat. Nyáron csak kisebbeket tartottak : nem állt el az étel, dologidő volt, bizonytalan volt a meghívottak eljövetele stb. Télen a szobában tartották, de nem pakoltak ki, nyáron pedig a házelején. Némely helyen, ahol nagy volt a rokonság, disznót, vagy birkát vágtak. Általában inkább vacsorát készítettek, ilyenkorra elvégezték a nappali munkát. A szerző kutatásai során a Kerekes-tanyában lakó Gyömrei Jánosné Kerekes Emilia névnapjára csöppent. Miután Emília-nap júliusban van, a névnapot a ház elején tartották. A szobában-konyhában minden a helyén maradt. A házelején a bejárattól jobbra-balra egy-egy kecskelábasztalt állítottak, s viaszkosvászonnal terítették le. Az asztalok mellé padokat tettek. Gyömrei János egy birkát vágott, s bográcsban főzte a birkapaprikást. Két élőfa közé egy rudat dugtak s azon csüngött a bogrács. Az eldarabolt húst úgy rakták a nagy bográcsba, hogy a lába szára alul került, hogy amikor a húst mozgatja, sederinti-csiszolja, súrolja a bogrács fenekét. így nem sül le a paprikás. Hogy a szél ne élessze túlságosan a tüzet, két ajtót tettek szélfogónak a tűz elé. Amikor majdnem megfőtt a hús, a bográcsot levették a tűzről és egy vesszőkasba tették, majd egy kis vájdlingba öntötték a levét. Ekkor a paprikás főzője megfordította a húst, a birka lábai a paprikás tetejére kerültek. Ekkor tették bele a paprikát a leöntött 1ère, majd a bográcsot ismét felakasztották a tűzre és ráöntötték a paprikás levet. Megrottyantották. Nagyon kellett vigyázni, mert a paprikáslé lehúzza s hamar lesülhet. Hol lejjebb, hol feljebb akasztották, ahogy kívánta. Az érkező rokonok közül az asszonyok inkább a háziasszony köré s a férfiak pedig a bogrács köré gyülekeztek és beszélgettek. A tyúkleves a házeleje előtt az udvaron felállított üstházban, zománcozott üstben főtt, négy tyúkból. De a konyhában is begyújtottak s amikor a hús megfőtt, a főtt húst a konyhába vitték, mert különben nem lehetett volna a levesbe tenni a két levél kockatésztát. Míg a leves főtt, terítettek. Az asztalra tányérokat tettek, lefele fordítva s az evőeszközöket melléjük rakták. A vendégek az asztalhoz ültek. Az egyikhez inkább az idősebbek s főleg asszonyok ültek, míg a másikhoz főleg férfiak. A két-három egészen kicsi gyerek az asszonyok között ült. Az elhelyezkedésben némi hagyományos ülésrendet lehetett találni. Ültették a vendégeket, de mindenki tudta a helyét. Az elhelyezkedés lassan történt, vigyázott mindenki, nehogy valakinek a helyére üljön. 407