Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Kocsmázás

Amikor az udvaron megfőtt a leves, bevitték a konyhába és onnan hordták ki a levesestálban. Négy személyre számítottak egy levesestálat, ha elfogyott, vittek. Majd felszolgálták a paprikást, savanyú uborkát, kenyeret. Minden vendég egy-egy üveg sört kapott. Végül tészta került az asztalra. Amikor egy-egy vendég elment, kikísérték a bejáróig és a zenész kimuzsikálta. A tanyabeliek kezdték az esti etetést, a jószág is mozgolódott már. Gyömreiék, ha hidegebb időben tartanak családi ünnepeket, akkor a kiskamrában, télen pedig a szobában tartják. Ekkor bent nagyobb a felfordulás. A szobából teljesen kipakolnak a kisszobába és három asztalt tesznek be, padokkal. A János-nap nagyobb, mert tél van és jobban ráérnek. Estétől reggelig tart. Ilyenkor a konyhában főznek. * Kocsmázás A pusztai emberek leggyakrabban az olvasókörökben iszogattak, a nagyobb mulatozást a csárdákban, kocsmákban csapták, de igazán nagyot a városi kocsmákban mulattak. Előfordult, hogy az ember összezörrent az asszonnyal s kalapot nyomott a fejébe: „Na én elmöntem!" Az asszony tudta már, hogy hol fog kikötni. „A fene a bélit ögye mög, mögin a kocsmába mögy!" „Mikor gyün haza?" „Ha hazaérök, köszönök!" — volt a válasz. Ha barátokra akadt a kocsmában, akkor ottragadt. Olyan dologidő nem volt, hogy kocsmázó ember ne akadt volna. Fejes Márton emlegette, hogy Kocsis Ferkó bérlőember összekapott az asszonnyal, elment a kocsmába, addig mulatott, míg a haszonbérből futotta. Éjnek idején a felesége vasvillával ment érte és hazahajtotta, ugyanis Kocsis Ferkó ittas állapotban nagyon veszedelmes volt. Gyakran az olvasókörökben iszogattak. A nagyobbakban — így a Barackosi Olvasókörben is — vasárnap és csütörtökön italt is mértek. Más napokon öten-hatan összeálltak s egy demizson bort hoztak a közeli kocsmából és iszogattak. Aztán legtöbbször átmentek a kocsmába. A pusztaközponti kocsmáros már reggel 5 órakor nyitott, hogy az úton járó emberek ihassanak, mert: Bort iszik az útonjáró Akár szegény, akár báró! Az első világháborúig a Pusztán minden évben, január utolján volt a lóösszeírás. Erősen várták az összeírás napját, mert mindig kocsmázással fejezték be. Egy hónappal előtte kihirdették, a hirdetést a pusztaközponti orvoslakásra ragasztották, de az újságba is beletették. Az orvosi lakásban volt a városi tisztviselőknek egy helyiség fenntartva. Az urakat a város kocsija hozta ki. Az egész Pusztáról Pusztaközpontba jöttek a lóösszeírásra. A lovak darabszámát, korát írták be. Az összeírás gyorsan haladt. A kocsmások nyomban átmentek a kocsmába. De olyan is volt, aki elsőbb ivott, azután ment az összeírásra. A lóösszeírásra rákészült az öreg Vörös János kocsmáros és sokszor olyan rossz bort mért ilyenkor, hogy aki abból befeneködött, egy hétig fájt a feje. Piszkos volt a kocsma, de az áttelenben lakó Riczinger Károly doktor úr nem kifogásolta, mert a bor nagy részét ő itta meg. Ha beteg kereste a doktor urat, először a kocsmába ment, mert ott lehetett megtalálni. A messzebbről jövők kocsival, szánkóval jöttek s a közelben lakó ismerősöknél, rokonoknál kifogtak. Azok legtöbbször sütöttek, főztek, mert tudták, hogy vendégük lesz. Az összeírok rendszerint elhozták az asszonyt is bandázni. Olasz Ernő nagybátyja, az Aradi út közelében levő Olasz Bálint is minden évben kocsival jött hozzájuk a lóösszeírás napján, asszonyostól. A családi ügyeket is ilyenkor beszélték meg. Az emberek evés után bementek a kocsmába. Olasz Bálint még otthon is dalolta: 408