Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

A tudomány a Pusztáról - Péczely György: A Puszta éghajlata

országos eloszlásával, megállapítható, hogy a Vásárhelyi-puszta egyike hazánk legnaposabb területeinek, az itteninél bővebb napsütés csak a Duna—Tisza-közi hátság középső és déli részén fordul elő Magyarországon. Legnaposabb hónap a július és augusztus, ekkor a hosszabb nappalok miatt a csillagászatilag lehetséges napsütés is maximális, s ugyanakkor a felhőzet is csekély. A hőmérséklet néhány jellemző sajátosságára az előzőkben már röviden rámutattunk. Lássuk most ezeket részletesebben az éghajlati adatok tükrében (IV. táblázat). A tél a Vásárhelyi-pusztán az Alföld északi és középső tájaihoz viszonyítva nem túl hideg, ami elsősorban abban jut kifejezésre, hogy az olvadás nélküli fagyos időszak a délebbi földrajzi fekvés miatt aránylag rövid. Ennek ellenére igen erős lehűlések is előfordulnak, zord teleinken e területen —25, —30 fokig is alászállhat a hőmérséklet. (Pl. 1964, 1954. 1947, 1942, 1940, 1929 telén.) Az olvadás nélküli úgynevezett téli napok (a hőmérséklet a nap folyamán nem emelkedik 0° fölé) és a fagyos napok (a hőmérséklet minimuma 0° vagy az alatt van) száma az Alföld más tájaihoz képest nem sok (V. táblázat), míg a Tiszántúl középső és északi részein telente átlag 30—40 olvadás nélküli nap szokott előfordulni, addig területünkön csak 28 téli nap várható. Ugyanerre a megállapításra jutunk, ha a fagyos napok számát vizsgáljuk, a Vásár­helyi-puszta 90—92 fagyos napja az Alföld középső és északi tájain előforduló 100—120 fagyos naphoz viszonyítva szintén aránylag kevés. IV. táblázat A hőmérséklet átlagos napi maximuma (Max), havi középértéke (K) és átlagos napi minimuma (Min) C° J FMÁM J J ASZÓN DÉv Orosháza Max 1,2 3,9 10,3 16,2 22,1 25,3 27,7 26,9 22,5 15,8 8,7 3,2 15,3 К —1,5 0,1 5,6 11,0 16,6 19,6 21,9 20,9 16,9 ИД 5,2 0,6 10,7 Min —4,7 —3,1 0,9 5,4 10,6 13,6 15,6 15,0 11,5 6,7 2,3 —1,9 6,0 Hódmezővásárhely К —1,6 0,1 5,7 11,1 16,7 19,7 22,1 21.3 17,4 ILI 5,2 0,5 10,7 V. táblázat Hőmérsékleti gyakoriságok Téli nap Fagyos nap Nyári nap Hőség nap H...28 92 89 32 0...28 91 86 28 4 VI. táblázat A fagyos napok szélső és átlagos dátumai Első fagyos nap Utolsó fagyos nap Legkorábbi átlagos átlagos legkésőbbi H... X. 3. X. 30. IV. 9. V. 12. O...IX. 28. XI. 2. IV. 7. V. 3. 29

Next

/
Thumbnails
Contents