Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Élet az olvasókörökben - III. Élet a körökben - 3. Műkedvelő előadások

szetes beszédre és mozgásra nevelni őket. Az alakítást a betanító elmagyarázta, volt aki azonnal megértette. Pecercésen a Megkondult az öreg templom nagyharangja с színdarab harangozójának alakítása sehogy se ment. Vigh Imre hetekig magyarázta, mégsem ment. Végül megmutatta s azután jól alakította a szereplő. Egy bemutatás többet ért, mint égy heti magyarázkodás. Kardoskúton történt: a fiú idegenkedett a lánytól, nem merte megölelni, illetve nagyon ügyetlenül ölelte meg: kitárt karokkal ment a lány felé, mintha meg akarta volna verni. „Imre, az anyád istenit, nem pofon köll vágni a Katit, hanem megölelni" — mondta Lőrincz János és megmutatta. Jó szereplő lett az Imréből. Az öleléssel Monoron is baj volt : erdős Tóth Sándor egyszer kifakadt : „Az istenit, nekem köll megmutatni, hogy köll megölelni a Marit!" A lány legtöbbször húzódozott, hogy csak az előadáson öleljék meg, de a tanító erősködött, hogy meg kell azt tanulni s bizony nagyon hamar megtanulták, belejöttek. Aranyadhalmon pedig Juhász Nagy Vilmos mutatta meg, hogy milyen a színpadi csók. (A csókra nagyon vigyázni kellett, mert az anyák azért is nehezen engedték szerepelni lányaikat, mert a színpadon csókolózni is kellett.) A próbák alatt a megfelelő alakítást lépten-nyomon megmutatták a szereplőknek a betanítók. Ilyenkor egy-egy kisebb részt többször is megismételtek. A próbák jelmez nélkül történtek, A szereplők szót fogadtak, csak néha a legényeket kellett regnálni, mert azok mindig ittak egy keveset. A fiúk el-elpirultak, ha a lányok előtt megszégyenítették őket. Addig próbáztak, hogy végtére a szereplők az egész darabot megtanulták. Rendszerint a darab betanítója volt a súgó, de keveset kellett súgni. Rendezni sem kellett az előadáson, tudták, hogy mikor ki következik. Egyszer Lőrincz János (még színjátszó korában) elfelejtett belépni ; Juhász Zsófi úgy belökte, hogy majd orra esett, bezzeg nem felejtett el máskor idejében belépni. Soha nem fordult elő botrányos, erkölcstelen viselkedés. A lányos anyák eleinte elmentek a próbákra, de azután a lányok maguk mentek. A közelben lakó lányok együtt tartottak. A szülők értük mentek, de később abba is beleuntak. A lányokat vagy az udvarlójuk, vagy a szomszédjuk kísérték haza. Egy időben a Kardoskúti Körben szereplő lányok a Juhász-tanyában gyülekeztek. Juhász Jánosné nagyon szeretett hajtani, befogott s a lányokat kocsin elvitte szerepelni. Egyszer, amikor hazafele mentek, hatalmas esőt kaptak s a lányok Juhászéknál aludtak. A színdarabot betanítók így emlékeznek vissza munkájukra: „Annyi baj volt velük, de megérte! Amennyi baj volt velük, annyi szórakozás is volt". Egy hosszabb színdarabot 5—6 hét alatt tanultak be. A főpróba az előadás előtt való este volt, de ha szükség volt rá, az előadás délutánján is tartottak egyet. A szereplők szülei, nagyszülei vettek részt azon (mert vasárnap a tanyában is kellett maradni valakinek a jószággal). Vagyis a főpróbán az öregek, gyerekek s a vasárnap éjszakára elhívott tanyapásztorok vettek részt. Egyes helyeken a béresek is megnézhették, néhol idegenek nem vehettek részt a főbróbán. Néhol nem volt belépődíj, másutt pedig félárú jeggyel lehetett megnézni. Kakásszéken nem hirdették ki a főpróba idejét, hogy a főelőadáson sok néző legyen. Ha olyan színdarabot adtak elő, amelyben ének-zene betét is volt, akkor a táncra szerződött zenészek kísérték az éneket. Az előadás előtt néhányszor kijöttek, hogy a szereplők megszokják a kíséretet. Másutt egy szál hegedű kísérte az éneket : így Kardoskúton egy parasztfiú s Monoron a betanító, erdős Tóth Sándor kísérte őket. Csak a főpróbára öltöztek ki. A játszók szedték össze a jelmezeket. A régi ruhadarabokat összekéregették: ráncos gatyát a nagyapjuktól, öregasszonyruhát a nagyanyjuktól, reverendát pedig a paptól kaptak. A városi ruhadarabokat varrókkal varratták. Az igényesebb kosztümöket : grófi ruhát, frakkot, köcsögkalapot stb. Szegedről, a kölcsönzőből hozatták. Kardoskúton az egyik lány kalapos nagyságát alakított s úgy megtetszett neki a kalap, hogy alig akarta letenni, de jól is állt neki. Kardoskúton a fiúk maszkírozója eleinte Horváth Béla kovács volt. de később a Flór borbély járt ki Orosházáról. Lőrincz János — hogy a szereplők tudják, mikor lépjenek a színpadra, — csengőt szereltetett fel. Egy gombot megnyomott s a csengő a sze26 401