Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Élet az olvasókörökben - III. Élet a körökben - 3. Műkedvelő előadások

replők közelében szólt. Kardoskúton figyelő is volt: egy jó szereplő, akinek a kezében egy szövegkönyv volt, bár tudták már, hogy kinek mikor kell belépni. A szereplők is a kezükben szorongatták a szerepüket. Ha nagyritkán egy szereplőnek két szerepe is volt, szerepcsere közben gyorsan megmosdott és jelmezt cserélt. Aranyadhalmon a színpadot a szereplők, illetőleg a kör tagjai állították össze. A díszleteket Hajdú Sándor festette. A színfalakra élethű tájakat, házakat festett. Amikor egy faluban játszódó színdarabot mutattak be, a tornyos-templomos utcarészletet ábrázoló színfalak előtt fényképezték le a kimaszkírozott szereplőket. A fényképen úgy látszott, mintha a csoportot egy falu utcáján fényképezték volna. Az egyik szereplő egy fényképet küldött egy olyan ismerősének, aki az Alföldön még sohasem járt. Azt kérdezte a levélben : „Hol van az az Aranyadhalma nevű szép nagy falu?" — ugyanis a legrészletesebb térképen sem találta meg. Az előadást mindenütt vasárnap este tartották. A nézők a környékről gyűltek össze az előadásra. Messzebbről kocsival jöttek: annyian ültek rajta, amennyien ráfértek. A jegyeket a rendezők már előre eladták, de a helyszínen is árulták. Az ajtón belül ült a pénztáros egy kis asztalka mellett, de volt jegyszedő is. Körégős petróleumlámpával világítottak. A közönség érkezési sorrendben ült le. Két sor hosszú lócát helyeztek el a nagyteremben, középen folyosót hagytak. Elöl egy-két sor szék is volt, oda a városi vendégek ültek. Az első padokon a szereplő lányok szülei foglaltak helyet. Az előadást tapsolásra kezdték, s amikor az türelmetlenné vált, elkezdték az előadást. A szereplők jóval az előadás megkezdése előtt megérkeztek s felöltöztek. Külön öltöztek a fiúk s külön a lányok. Általában minden körben volt két olyan kisebb helyiség, amelyet ilyenkor erre a célra használtak. Monoron külön kis öltözőjük volt a fiúknak s lányoknak. Az előadást feszült figyelemmel nézték, hallgatták a nézők. Ha nagyritkán egy-egy ittas ember közbeszólt, a rendezők csitították. Lőrincz János néhány nézőnek meghagyta, hogy a felvonás s az előadás végén kezdjenek tapsolni. Taps alatt nem játszottak. A szünetben a közönség nem ment ki a teremből. Ha a közelben kocsma volt, egy-két ittas ember leöblítette a torkát, de pl. Monoron a kocsmát zárva tartották az előadás alatt. A tapsokért mind a szereplők, mind a szerepet betanítók nagy áldozatot hoztak. Egy hónapon keresztül nem sokat aludtak. A színjátszásért, betanításért csak köszönet járt. Volt olyan köri elnök, aki előadás után kihívatta a szereplőket és a szerepet betanítót a színpadra és nyilvánosan megköszönte a fáradságukat. A szereplők ingyen vacsorát kaptak, amit a színpadon fogyasztottak el. A marhapaprikás-porcióhoz félliter, vagy páronként fél liter bort is kaptak. Kardoskúton egy zsák zsíros perecet is sütöttek. Az előadás után a nagyteremből a középső padsorokat kihordták s a többit a kísérők számára a fal mellé tolták és éjfélig táncoltak. Legtöbb helyen éjfélkor húzták ki a tombolát. Tombolaárusítás az előadás előtt, a szünetekben és az előadás után történt. Pengő volt darabja a megszámozott jegyeknek. Monoron 100 pengőért bóglicikkeket vettek s 300—400 pengőt nyertek rajta. A húzást erősen várták. Ahány jegy elkelt, annyi számot dobtak egy kalapba. Egy kislány húzta ki a számokat. Utána reggel 4 óráig táncoltak. Legtöbbször csárdást, amelynek a végén volt a frisses, a gyorscsárdás. Ritkábban a következő táncokat is járták: palotás (kacsingatós), tipegő, polka, boszton és keringő. A Rákóczi -induló hangjaival ért véget a bál. Monoron hagyománnyá vált: egy-egy tűzoltó felmászott egy-egy akácfára s megrázta. Az akácvirág sziromlevelei sűrű pelyhekben hullottak a távozók fejére. Ugyanis a majálist, a bálát az erdős Tóth Sándor tanyája előtti kiserdőben tartották, mindig akácvirág nyílásakor. Sok kocsi várakozott a kör közelében a bálák alkalmával. Megérkezés után kifogták a lovakat a kocsiból és kocsisgyerek, a kocsipásztor vigyázott rá. Azok összefogtak és egyik-másik csak bekukucskált a bálba. A kocsik csurig megtelve indultak haza. De a többség gyalog ment. Ha még sötét volt, úgy világítottak a távolodó s imbolygó viharlámpák fényei, mint a szentjánosbogarak. 402