Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Együtt élünk - Élet az olvasókörökben - III. Élet a körökben - 3. Műkedvelő előadások

sárhelyi vagy az orosházi könyvkereskedésben szerezték be. A szerepkönyveket nem mindig a könyvesboltban vették. Csizmadia Imre így beszélt erről : „A harmincas években a közeli körben a Juhászlegény, szegény juhászlegény с darabot akarták előadni. Eljöttek hozzám, mert tudták, hogy nagy könyvbarát vagyok. Kölcsönadtam nekik, még máig sem adták vissza. 1947-ben is lóháton jött egy tatársánci fiatalember, akit nem is ismertem. Hallotta, hogy nekem megvan a „Megkondult a kecskeméti öregtemplom nagyharangja с darab. Sehol sem kapták meg. Azért jött, ha megvan adjam oda, előadás után visszahozza. Bár a fiatalembert sohasem láttam, odaadtam. Még ez idáig sem hozta vissza." Előfordult, hogy a darabot a szereplőkkel együtt választották. Összejöttek a szereplők a darabválasztásra s több színdarab közül választottak. Veres Borcsa Mihály tanító mindig maga választott. Nagyon fontos volt, hogy a közönségnek tetsszen, de amellett tanulságos is legyen, valamint irodalmi színvonalat is képviseljen. A darab kiválasztásánál döntő volt a szereplők száma és a szerepek jelleme. A nézők szerették, ha az előadás 2—3 óra hosszáig tartott. A szereplők kiválogatásánál fontos volt a környékbeli fiatalság ismerete. A felfogóképesség is fontos volt, a nagy szerepeket csak jófejű szereplőknek lehetett adni. A szereplőket üzengetés útján összehívták az olvasókörbe, vagy a műkedvelő előadást tanító tanyájába. Felolvasták a színdarabot és a betanító kiosztotta a szerepeket. Ez volt a legnehezebb. Volt szereplő, aki az udvarlójával szeretett volna párosjelenetet játszani, Nagyon kellett vigyázni arra, hogy a haragosok ne szerepeljenek együtt. Legtöbb baj a lányokkal volt : az anyjuk féltette őket. A lányokat a rendezőnek vagy valamelyik fiatal legénynek kellett elkérni az anyjától. De azt is ki kellett puhatolni, hogy melyik anya kívánta azt, hogy a rendező s melyik azt, hogy a lánya udvarlója kérje fel. Amint ismét összegyűltek, volt olyan, aki azzal hozakodott elő, hogy őt nem engedik játszani. (A fenét, nem tetszett neki a szerep!) De hát végtére minden szerepre lett „kovács". A rátermettség volt a szereposztásnál a legfontosabb. A színjátszóknak egy, legfeljebb két szerepkönyvük volt. Minden szereplő maga írta ki a szerepét. így el tudta olvasni a saját írását, közben tanulta is és az egész színdarabot áttekintette. A hosszabb szerepeket feltétlenül otthon írták ki, a rövid szerepeket pedig az első összeolvasáskor. Ezzel szemben Pecercésháton Vígh Imre írta ki minden szereplőnek a szerepét. A szerepkiírással általában két hét telt el. Szövegtanulás előtt a kiírt szöveget összeolvasták és az esetleges hibákat kijavították. A szerepeket otthon tanulták. Nem minden kör adott szívesen tüzelőt a szereptanuláshoz. Monoron nem is adtak. Féltékenykedtek a színjátszókra, mert a műkedvelő előadás többet hozott, mint a társasvacsora. Erdős Tóth Sándor zsákban vitt tűzifát, csutát. A példa ragadós volt, a fiúszereplők a tűzrevalot kötegbe kötötték és a nyakukba akasztották. így aztán a szereplők körülülhették a pirosló kályhát nagy hidegben. Ha a színdarabot betanító tanyájában próbálták, akkor ott nem volt gond a fűtés. Szerettek oda járni, ilyenkor övéké volt egy estére a szoba-konyha. Erdős Tóth Sándoréknál sokszor pattogatott kukorica, ritkábban sülttök volt a jó szereplés jutalma. Hetenként kétszer-háromszor próbáltak: Pecercésen csütörtökön, vasárnap, Kardosdoskúton kedden, pénteken, Kakasszéken pedig hétfőn, szerdán és pénteken. Amikor kitűzték az előadás idejét, hetenként négyszer, sőt az előadás előtt mindennap próbáltak. A próba este 6-tól 10-ig, sokszor 7-től 11-ig tartott. Ha jól ment a szerep, utána táncoltak. Monoron kérdezgették a legények: „Lësz hegedű, Sándor bátyám?" „Hajói szerepeltek!" — volt a válasz. Ha szorult a hurok, akkor kétszer is elpróbálták a darabot s ilyenkor éjfél után vetődtek haza. Az olvasópróba is általában két hétig tartott. Hatszor, hétszer is tartottak olvasópróbát addig, míg csak jól nem ment. Körben ültek s úgy olvasták. Mindig elejétől végig olvasták, nem szedték szét jelenetekre. Addig gyúrták, míg nem ment. Két hét elteltével már deszkára kerültek. Eleinte darabosan ment. Mindenáron szavalni akartak s nehéz volt termé400