Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Öltözködés - II. Női viselet - 2. A tánciskolás lányok és a nagylányok viselete

amelyet a kritikus napokon viselt. A csukott bugyi az első világháború után a nagylányoknál általánossá vált, a kislányoknak pedig még sokáig nyitott bugyijuk volt. S. S.-né 1924ben esküdött, de ő még nyitott bugyit hordott. 1930-ban a nagyobb lányok kivétel nélkül csukott bugyit viseltek. Az inget és a bugyit mindig keményítették és vasalták, csak úgy suhogott, amikor fordult benne a lány. Az ingre pruszlik került (melltartó helyett), amely a derekáig ért. Fehér vászonból készült és szorosan a testhez simult. Elöl öt gombbal látták el. Régebben az ünnepi pruszlikban elöl 3—3 és hátul pedig 2 halcsont volt. Némelyiket elöl is, hátul is kettő merevítette. Kikeményítették. Minden lánynak volt fűzője, midére, amelyet a pruszlikra vett fel. A kövér és a nagy mellű lányoknak feltétlenül volt. A mellett fenntartotta és a csípőt összeszorította. A fehér és rózsaszínű pruszlikon nagyon szépen állt az odaszabott ruha. Körös-körül halcsont volt a két anyag közé varrva. Hátul fűzős volt, lapos pertlivel fűzték össze. „Eggyünk a másunkét fűszte!" Mielőtt felvették, hátul már összefűzték, de nem húzták és nem kötötték meg. Elöl nyitott volt és kapcsokkal kapcsolták össze, azután húzták meg a zsinórt. „Na bírod-ё még!" Húzzak még rajta?" Ekkor cihelödött, igazgatta magát. „Még egy kicsit lehet!" mondta. Amikor az ünneplő ruhát felvették, akkor vették fel a fűzőt, mert a ruha arra készült. Az ing, a bugyi, a pruszlik és fűző tetejébe került a kombiné. Fehér sifonból, sokszor rózsaszín vagy világoskék krepdesin anyagból készült. Ha a nagylány midért (fűzőt) vett fel, akkor a kombiné karcsúsítottra készült. A válla széles volt és elől-hátul mélyen kivágott, belebújós volt. Később görögvállasnak is hívták. Oldala egyenes, alja bő volt, mert kétoldalt eresztettek bele, hogy bővebb legyen. A válla kívül-belül, az alja körös-körül húzott volt. Aki nem hímezte ki a kombinéját, az slingelést vett rá és a vállára, nyakára, aljára varrta. A módosabbnak deréktól lefele slingelt volt a kombinéjük, sőt olykor az egész felületét slingeléssel látták el. Ezt csak a bálba és a templomba hordták. A nagylánynak régen csak kétrészes ruhája volt; amely blúzból és szoknyából állt. Az első világháború után jött divatba az ëgyrészës ruha, melyet princesznek, slafroknak hívtak. A blúzt nyáron selyemből, télen szövetből, bársonyból és puplinból készítették. A blúz mindig kívülajjas és bélelt volt. A blúz mellben bő, mindegyikbe halcsontot is varrtak. Az ujja puffos, a vállain magas puffal (kispárnával tömték ki a vállt). Ujjai mandzsettások és alul behúzottak voltak. A bálbajáró blúz aljára zájmedlit, s arra gyöngyöt varrtak. Amilyen színű volt a ruha, olyan színű volt a gyöngy. A gyöngyöket cakkban varrták a zájmedli szélére. Az ujjára csillagformában fényes pillangókat fűztek, este nagyon szépen ragyogott. A szoknya derékban húzott és szabott volt, az alját bőre szabták. A szélén a ruha anyagából húzott fodor volt, sokszor kettő is egymás tetején. A bő szoknya majdnem bokáig ért. Mikor lépett a lány, ringott a szoknya. Drága anyagból készítették. Sok anyag egyszínű volt, de voltak mintásak is. Divatszínek: rózsaszín, sárga, barackvirágszín. Legtöbb szoknya tunikás volt. A tunikás szoknya nagyon divatos ünneplő ruha volt. Lüszter szövetből készültek. Két részből álltak: szoknyából és tunikából. A korcos szoknya nem volt nagyon bő, és fél lábszárig ért. A szoknya felső részét (amelyet a tunika eltakart) kitoldták olcsó vászonnal, hogy derékig érjen és korcot készítettek rá. A tunika tulajdonképpen meghosszabbított aljú blúz. Ugyanolyan anyagból készítették, mint a szoknya alsó részét, és blúz helyett használták. Vagy hosszú, vagy háromnegyedes hosszúságú bő ujjal. Anyagából készült széles szalaggal volt a tunika megkötve. Bal oldalon bokorra kötötték, a végei lefele csüngtek. A tunika általában két arasszal rövidebb, mint az alatta levő szoknya. A tunika alját mindig 3—4 ujjnyi széles hasonló színű gyári csipke szegte, legtöbbször fodrosra húzva. A tunika szélére gyakran fehér vagy acélszínű gyöngyöket varrtak nagy cakkokban. Régen az anyag mindkét széle bordíírös volt. A bordűr nem más, mint arasznyi széles, festett minta. Ezt a bordűrt a tunikás ruha szoknyarészén az anyagon hagyták, a tunikára pedig 358