Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Ételek, étkezés - I. Kenyérsütés

A kész kovászra a keresztfát, szitát rátették és sütőabrosszal leterítették, majd dunyhát tettek rá. 12 óráig kelt, bár egyesek szerint elég volt annak 6—7 óra. Éjfélkor felkeltek és lanyhítottak 6 liter vizet és abba 3 félmarék sót tettek. Felverték, és rászűrték a sós vizet. Majd állandóan a kovászhoz húzták a lisztet és kétkézközött összetörték a kovásszal. Mikor összetört, a dagasztáshoz kezdtek. Váltakozó kézzel, csukott ujakkal dagasztottak két óra hosszáig. Ez volt a legnehezebb. Hogy szép legyen a kenyér, a bele lukacsos (a nagy lyukakat angyalhálásnak hívták) és foszlósbélű legyen, addig kellett dagasztani, „míg nem csöpög a gerenda." Sok helyen a 12 éves leánygyerek zsámlira állva segített édesanyjának. Fontos volt, hogy a tésztát jól kidagasszák. Ellenkező esetben nem lett foszlós. A foszlós kenyér a haja mellett végigfoszlik, végighasad, a megkeményedett, megsűrűsödött kenyér bele pedig szakad. A dagasztás az egész teknőben történt. Dagasztás után sütőabrosszal letakarták a teknőt és a dunnát is rátették. Még egy óráig kelt. Addig elmosogattak, a pörnyét kiszedték a kemencéből, a tűzrevalót behordták és elkezdtek fűteni. Csupa szalmával is szép magas kenyér sült. Régen egy jó nagy kas szalmát bevittek, s az elég volt. Néhol kévékbe kötötték a szalmát. Fejes Mártonné anyai nagyanyja: Kálmán Jánosné Bánátban látta, hogy a szalmát kévékbe kötötték. 1910 óta Fejes Mártonék is a szalmát közvetlenül fűtés előtt saját kötelükbe kötötték. Kis takaros kévéket kötöttek.Hat kis kéve tett ki egy nagy kas szalmát. Könnyebben vitték be, nem szóródott el annyi. Mindig egy kévét dugtak be. Hat dugattál fűtöttek. Egyszer az egyik, s máskor a másik oldalra tették. Mindig ott fűlt a kemence, ahol tiszta volt a feneke. Amikor a kéve elégett, a másik oldalra dugták a következő dugatot és utána az elégett kéve parazsát kihúzták. Az utolsó dugat bent maradt, parazsát a kemence végébe jól felnyomkodták. Ha jó volt a kemence feneke, akkor már 4 kéve után szikrázott, amikor a szénvonót húzogatták. A fűtés végén nedves, szívós ciroksöprűvel gyorsan kisöpörték a pörnyét és egy kis időre a tévőt feltették. Szárízikkel jobb volt fűteni, mert nagyobb, mérgesebb a tüze, jobban felfűti a kemencét. Öt jó kéve szárízik elég a fűtéshez. Sokan legtöbbször szárízikkel fűtöttek. Ahol a tanya körül sok fa volt, minden tavasszal legallyalták és a gallyakat takaros kévékbe kötötték. Azzal volt legjobb fűteni. A gallyból négy kéve is elég volt. Sokszor három kéve íziket és két kéve gallyat tüzeltek el, de akkor feketére sült a kenyér. Egyesek úgy szerették, hogy a legteteje fekete legyen. Ezt fogyasztásakor levágták és alatta szép piros volt a haja. A kemence begyújtása után hozzáfogtak a szakajtáshoz. Fűtés közben szakajtottak. A teknőben lévő tésztát háromfelé osztották úgy, hogy egy kiscipó is maradjon. A gyerekek számára sütött cipóba, főleg télen, sokszor egy 5—6 cm hosszúságú kolbászt is tettek, s az belesült. Ha rosszalkodott, mondták: „Nem kapsz kolbászos cipót!" Volt úgy, hogy a gyerekek elvitték az iskolába és dicsekedtek vele : „Azért sütötte idesszülém, mer jó voltam!" A háromfele vágott tésztát a teknőben megsodorták, majd kiszakajtották. A szakajtókosarakra szakajtóruhát tettek és abba rakták a tésztát. A tetejét kissé meglisztezték, mert az lett a kenyér feneke. A ruha sarkát felhajtották, a kosarakat az asztalra rakták. Mire befűtötték, tele lett a kosár. Amint a vetéshez értek, a szusztora is elkészült. Először a szusztora alsó részét, a kutyakenyeret csinálták meg. Párélesztő korpájához árpalisztet és darát tettek, abból készült a kutyakenyér. A közepébe egy szárdarabot szúrtak, melyre zsíros rongyot csavartak. A vetés előtt meggyújtották, a kemencébe tolták és a fényénél vetették be a kenyeret. Mikor megsült, kiszedték és elosztva kapták el a kutyák. A sütőlapátot a kemence szájához tették és a kenyeret ráborították. A külső felét egy nagykéssel felvágták. Gyorsan vetettek, hogy ne hűljön ki a kemence. „Ne motyogj ojan soká, tojjad befele a kenyeret, mer kihűl a kemence!" — mondták. Amikor tisztán gallyal tüzeltek, a bevetéssel vártak egy kicsit, vagy bevetettek, de egy darabig nem tették fel az előtét. Az első két kenyér a kemence hátuljába került egymás mellé, de úgy, hogy ne érjenek össze. A harmadik a kettő közé, de kijjebb került. A cipó a 21 321