Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Ételek, étkezés - I. Kenyérsütés

kemence szájához közel esett. Ha gyerek volt a családban, akkor mindegyiknek félöklömnyi cipó sült. Egyszer-kétszer benéztek a kemencébe a kenyerekre. Ha nagyon sült, akkor lejjebb vették az előtét. Egész téglával támasztották ki. Ha nem sült, feltették az előtét, hadd fogja, hadd süljön. Ha gyengén fogta, akkor egy marék tukarcsot (kis kévét) dugtak a kemence szájába. Fejes Mártonné úgy emlékszik, hogy a kenyér három óráig sült, hamarabb nem vették ki. Ujj Istvánné szerint: „Isten mènes! Akkor kiszárad a lelke a kenyérnek. Másfél óráig sült, de ha hatkilós volt, akkor is két óra elég volt!" A cipókat előbb vették ki, a kiscipó 10 perc alatt, a nagyobb fél óra alatt sült ki. A sütőlapátot alálükték, s kihúzták a kenyérrel együtt. A kemence szájánál kézzel megmozsdatták és a kemence mellé leterített zsákokra tették. Fejes Mártonné a velük együtt élő nagymama kedvéért a kenyér mosdatása után a gang rostéja elé állt, s bal kezével a mosdóvizet a tetőre öntötte, hogy a következő sütés is magasra hasadjon. Ha a kenyerek szépek voltak, jól felhasadtak, mondták: „Na ez az asszony jól fölhánnya a farát!" A szép kenyér ritka, könnyű. Magasra fölhasadt, az alja egy kissé dombos, domború lett. Ezért ha hozzáértek, egy kicsit bidergött, mozgott. Az ilyen kenyérre mondták a vásárhelyiek Fejes Mártonné szerint: „Ojan szép kurvás könyér!" (A „kurvás" szó itt szépet jelentett). Ez a mondás nem volt általános a Pusztán. Az orosháziak kivétel nélkül felháborodtak, amikor a mindennapi kenyerükről ezt hallották. Az orosháziak szerint a kenyérre csak szépet volt szabad mondani. Bár Orosháza és környéke kitűnő búzatermő terület, a század elején a szegényebb parasztok minden kenyérsütéskor kukoricáskenyeret is sütöttek. Az első világháború szűkös éveiben, de még a második világháborúban, s az azt követő években a parasztok is rászorultak a kukoricás eledelekre. Mind a vásárhelyi, mind az orosházi asszonyok kitűnő kenyeret sütöttek. Kénytelenek is voltak, mert a századfordulón hatalmas versenytársat kaptak az orosházi Gémes-féle kenyérben. Gémes Ferenc 1890 táján került Mindszentről Orosházára. Amellett, hogy nagyon szerencsés ember volt, a szakmáját kitűnően értette és nagyon jó szervező volt. Azt tartotta, hogy a legjobb hengerszék előtt is a kövek között kell összetörni a búzát. Ezért nagy gondja volt a kőre. Még a korpakiőrlésre szolgáló tótkövet is maga választotta ki a kőfejtőknél. Gazdag ember korában is maga vágta ki a malomköveket. A sütödék részére őrölt liszt jobb volt a kereskedelmi szabványnál. A búzát négyszer-ötször is fel öntötte egymás után a kőre, s csak azután eresztette tovább a hengerszékekre. Kevesebb színlisztet szedett ki ilyenkor, s a legalját a korpához keverte. Csak orosházi búzát őröltetett. Az orosházi fogyasztóknak ő maga sütött. A malomudvaron volt a hatalmas sütőház, 25 asszony dolgozott benne. A kovászt este 10 órakor készítette az elsőasszony. Egy mázsa liszthez 70 dkg élesztőt és fél kg párt számoltak. Ez volt a Gémes-kenyér titka, és a sikérdús búzából őrölt kitűnő liszt. Négyóránként ürült a kemence. Egy kemencében 25 kenyeret is bevetettek. Az első vetést és az első ürítést Gémes ellenőrizte. Az országban legalább 100 sütőasszony sütötte a Gémes-féle házikenyeret. Mindezt Gémes szervezőereje hozta létre. Ötvenhét városban volt önálló, Orosházáról irányított, Gémes-féle házikenyérsütöde. Sütödéje volt többek között : Szarvason, Makón, Szolnokon, Miskolcon, Kassán stb. Amihez nyúlt, aranynyá változott. Malma háromszor leégett — mást kétségbeejtette volna a csapás, ő keresett rajta. Palotát (az orosháziak a házát még ma is „Gémes-palotának" hívják), fürdőt épített, nagylábon élt. A második és harmadik malomtűz közé esett a kenyérüzlet virágkora. Ám a harmadik malomégésbe belebukott és Amerikába menekült. Egy ideig itthon élt még a szervezet, de a Gémes széteső művét nem vette át senki. Koczka Pál még 1921-ben látott kereskedés előtt kitett táblát, amelyre egy szép kenyeret festettek. A felírása: „Gémes-féle házikenyér kapható", pedig akkor már a Gémes régen megbukott.

1 1 Szabó Pál: Orosházi házikenyér. Orosháza, 1938. 7—15. 322