Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Amiért dolgoztunk - Ételek, étkezés - I. Kenyérsütés

Ezzel szemben Ujj Istvánnénak az a véleménye, hogy az akácvirág az erjedést megállítja A párt kétfelé tördelték, hogy a közepe ne penészedjen meg. A kamrában egy zacskóban jó magasra felakasztották. Míg nem száradt meg, a macskák nagyon szerették. Olyan helyre tették, hogy a macskák ne férjenek hozzá. A veréb is megcsipkedte a párt. Senkinek sem adtak kölcsön belőle, mert azt hitték, hogy akkor azok megrontják a kenyeret. Aki nem tudott szép kenyeret sütni, az igyekezett párt szerezni, lopni olyan helyről, ahol szép kenyeret sütöttek. Ha azzal sütött, neki is sikerült. Fejes Mártonné anyósa, id. Fejes Mártonné (Maczelka Mária) cselédlányát a szomszédban lakó, csúnya kenyeret sütő Mórocz Sándorné megvesztegette : egy pár piros rózsás papucsot adott neki, ha szerez a gazdaasszonya párélesztőjéből. Szerzett és azután ő is tudott szép kenyeret sütni. Ifj. Fejes Mártonnénak olyan párja volt, hogy sörélesztőt (bolti élesztőt) sohasem használt, legfeljebb olyankor, amikor már nem volt egy sütet pár. A századfordulóig csak a városban vagy faluban lakók használtak szeszélesztőt, míg a tanyán élők párt használtak. A századforduló után a Pusztán is rátértek a szeszélesztő használatára, de sok asszony az élesztő mellett párt is használt a kovászoláshoz. Amikor a háború alatt és a háború után nem lehetett élesztőt kapni, sok asszony már nem tudott párt készíteni. Voltak ügyes asszonyok, akik üzlerszerűen foglalkoztak a pár készítésével. A párélesztő kukorica- és búzalisztből készült. Egy félévre valót készítettek. Fél liter párélesztőt megáztattak. Búzaliszttel készítették híg kovászt, amely 2 óra hosszáig kelt. A kovászt azután kukoricaliszttel összekeverték, majd 2 óráig állni hagyták. Utána kukoricaliszttel jó keményre dagasztották. Majd ujjnyi vastagságúra elnyújtották és pogácsaszaggatóval kiszaggatták. Ezzel a párral lehetett olyan szép kenyeret sütni, hogy alig fért ki a kemence száján. A jó kenyérhez jó kenyérliszt kell. A szélmalmi lisztben minden benne maradt : az elsőliszt és a derce is. Nagyon jó kenyeret lehetett belőle sütni. A 70 év körüli asszonyok még sütöttek szélmalmi lisztből kenyeret, még most is emlegetik. Mondják, hogy a pósahalmi szélmalomban Lénárt János nagyon jó lisztet őrölt, ezért messziről oda vitték a búzát. A sütés előtt otthon selyemszitán kétszer átszitálták a lisztet : először a korpát, másodjára sűrűbb szitával a dercét vették ki belőle és a korpa közé tették. A derce tulajdonképpen apró korpa. A szélmalmi korpa nagypillangós, abból készült a szép párélesztő. A szélmalmi korpából készített párral sütötték még a kalácsot is. A gőzmalmok közül nem mindegyik adott jó lisztet. A hivők, a Tóth-malom Orosházán (a malom tulajdonosa hivő felekezethez tartozott), nagyon jó lisztet adtak. Télen — ha hideg volt — a sütés előtt néhány nappal három kosárnyi lisztet a kamrában széklábra tett teknőben megszitálták, s kosárba szedték. 2—3 napig a kuckóban melegedett a liszt. Három kosár fért oda. A kelesztés a szobában történt. A széklábat a kemence mellé tették, s vagy erre, vagy a vacokra tették a dagasztóteknőt. Mivel a három kosár lisztet a teknő egyik felébe nyomkodták, a teknő másik fele üresen maradt. Az üresen maradt részben, a teknő kovászos felében kovászoltak. A dagasztóteknő üres felébe tették a kovászolókanalat és a körösztvesszőt (keresztfát), s arra helyezték a szitát, majd sütőabrosszal letakarták. Három kosár liszthez három félmarok párélesztőt számoltak. A párélesztőre annyi langyos vizet öntöttek, hogy abban elázzon. Hat órakor kezdtek kovászolni, hogy éjfélre megkeljen. Egy kosár liszthez 3 liter vizet használtak, s így a három kosárra 9 litert készítettek. A kovászoláshoz azonban először csak 3 liter vizet öntöttek a szitán keresztül, s utána a párt kézzel átnyomkodták. De a víz a pár nagy részét átmosta a szitán. Annyi vizet öntöttek a kovászra, hogy se lágy, se kemény ne legyen. A kovászolókanállal (régebben lapickának hívták) addig verték körös-körül, míg apró hólyagos nem lett. A kovászt erősen verték és ehhez erős kéz kellett. Ilyenkor néhol a férfiakat is befogták: „Verni a kovászt!" Némely asszony csak a teknőt verte körös-körül a kanállal, mert az könnyebb volt. Ezzel szemben Ujj Istvánné az első világháború alatt, 15 éves korában 5 kenyérre készítette a kovászt, kézzel kavarta ki, s gyönyörű lett a kenyér. 320