Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Tilalmas dolgok - 1. Hogyan jutottak a parasztok szűzdohányhoz?

Plesznik Márton susztert sohasem fogták el a csendőrök vagy a fináncok. Jó ember volt, csak az volt a baja, hogy szegény volt. Jó dohányt árult, mert csak jót vett. Apácáról hordta a 30—40 kilónyi dohányt. Egészséges, sovány, szikár ember volt. Tanyásember volt a Pusztán, s a dohányt kenyér alakúra kötötte össze, egy fehér abroszba tette és a vállára vette. Úgy nézett ki, mintha egész kenyeret cipelne. Fekete Sándor apósa, Szabó Sándor nagyon pipás ember hírében állott. Az apja is sok jó száraz dohányt elszívott, amíg élt. A következő módon szerezte be a szűzdohányt. Mindig karácsony büjtyin Apácára ment meglátogatni a komáját. Ott megvette a dohányt, s egész éjszaka kártyáztak. Hajnalba befogtak, s az ülésben, alattuk volt a dohány. Az úton sohasem volt ilyenkor finánc, azok is kártyáztak valahol. Csak maguk részére szerezték be a dohányt. A pipás ember sokra becsülte a pipáját. A pipacsinálók különösen cserépből sokféle pipát készítettek. Puha állapotban a készítője a nevét belenyomta. Fekete Sándor egy Beller nevű pipakészitőre emlékszik. A környékünkön pipa nem készült, boltokban árulták. Minden fajtának külön fiókja volt. Legolcsóbb volt a garasospipa. Fekete Sándornak sohasem volt olyan, mert még az alakját sem szerette. Rövid, s vastag volt a kazánnya, a nyaka is olyan „nemtetszős" díszítésű volt. A vörös cserépből készült pipa sokszor gyenge, rossz minőségű volt, de ahogy használták, úgy erősödött a pipa. A garasospipát 2 krajcárért adták. Fekete Sándornak legtetszetősebb volt a kisdebreceni. A kazánja vékonyból ment át vastagabb alakba, s a felső részén széles perem volt, amelyre „rápászolt" a sárgaréz pipakupak. A kupak a piparézre borult. A garasospipának is volt kupakja, de nem olyan takaros, mint a debrecenié. A kisdebreceni 6 fillér volt, vagyis 3 krajcár. A nagydebrecenit már 4 krajcárért árulták, ugyanolyan volt mint a kisdebreceni, csak nagyobb. Fekete Sándor azért nem szerette, mert soká égett ki. A fiatal dohányosok a kisdebrecenit pártolták. A szegedi pipa különbözött a debrecenitől, nagyságát tekintve a két debreceni között volt. A kazán felső részén lévő kb. 1 cm széles rézperemen ez állt: Szegedi pipa. A kupak sarka egy U alakú drót középső részén forgott, a két hosszú szára a piparéz és a cserép közé volt bedugva. A debreceni pipa kupakja is hasonlóképpen volt felerősítve, de annak a drótját visszahajlították. A vásárhelyi pipa rezére is rányomták a nevét. Nem sokban különbözött a szegeditől. A kazánja fölfelé tágult, a nyaka végén peremmel ellátott. A vásárhelyiben is volt kis és nagy alak. A szegedi és a vásárhelyi pipa kazánjának elejét napsugarak díszítették. Ezek egyenes, széttartó sekély barázdák voltak, melyek egy kis körből indultak ki és egy kis gömbben végződtek. A domború kupakján két kis lyuk volt. A fenti pipákhoz rövid, egyenes szart használtak, mert munkában pipáltak vele. A fenti pipák könnyen törtek. Ha gyengén volt kiégetve, akkor a szára szétfeszítette, ha megdagadt. Aki értett hozzá, a vásárlásnál meglátta, melyik pipát égették ki jól. Fekete Sándor amikor fiatal pipás volt, hogy ne törjön el a pipa, újra kiégette. Ez abból ált, hogy a rezet levette a pipáról és a pipát betette a sparhetba a tűzrevaló közé, amikor főztek. De ezt csak addig lehetett megtenni, amíg használatba nem vette. A használatban az új cserép bevette a nedvességet, a cserép víztartalma a tűzben gőzt vetett és szétdurrantotta a pipát. Az újra kiégetett pipát a hamuból vette ki. így keményebb lett. Ha meghintette sóval a külsejét — akkor még keményebbre égett és ahol maradt rajta só, ott zománcos lett. Az ún. selmeci-pipák már nagyobbak voltak. Nem mindegyiken volt kupak, de a parasztok a kupak nélküli pipát nem használták, mert tűzveszélyes volt. A parasztok selmecinek mondták azt a pipát is, amelyre más volt rányomva. Valószínűleg ezek a pipák akkor készültek, amikor Selmec már nem tartozott Magyarországhoz. Nyolcszögletűek voltak. A kazán egyenletes vastagságú nyaka hirtelen görbült, mert csutorás szár járt bele. A csutora görbe volt. A szopókát hajlítani is lehetett. Az égő lámpa fölé tartották, s amikor 312