Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Tilalmas dolgok - 1. Hogyan jutottak a parasztok szűzdohányhoz?

megmelegedett, hajlíthatták. A félgörbe csutorát kecskemétinek mondták. Az ilyen szárba „parks" pipa került. Ez még a selmecinél is rangosabb volt. Ezt nem a boltban árulták, hanem a batkárosok hozták, nem tudni honnan. Elkértek érte 40 krajcárt is. Gálánt pipa volt. A csutorás szár lehetett hosszabb vagy rövidebb. A csutorát a fogukkal tartották. A szegényebb ember csak garasospipát használt. De ha rátarti volt, volt több pipája is. A módosabb ember sokszor jólehet olcsó pipát használt, de feltétlenül volt rangosabb pipája is. Ezt a kocsin használta, amikor az asszonnyal együtt ment valahova. Tajtékpipát munkában nem használtak, legfeljebb csak egészen kisméretűt. Csak a tanyában és ünnepnap használták. Fiatalabb gazda is használta, az idősebbeknek majdnem mindig a szájában lógott, ha szenvedélyes pipás volt. Sokkal nagyobbak voltak, mint a cseréppipák, sőt nagyöblű is akadt közöttük. Fekete Sándor nagyapjának is két tajtékpipája volt a századfordulón, amikor a 66. évét taposta. De voltak olyanok is, akiknek valóságos gyűjteményük volt. Ezek a pipákat pipatóriumon tartották. Orosházán Füredi Ivánnak a 16 pipája közül 9 tajték volt. Amikor felhagyott a dohányzással, Fekete Sándor és az apja vette meg 3 q búzáért, a cseréppipával együtt. A tajtékpipát a pipagyárban faragták tajtékkőből. Nagyságuk, alakjuk változatos volt. Árjegyzékben tüntették fel az alakját és az árát is. Ha valaki díszes pipát akart csináltatni, lerajzolta, vagy lerajzoltatta és a gyáros olyant készített. Legtöbbön kína-ezüst, vagy ezüst kupaku volt, amely nagyon változatos kivitelű volt. A tajtékpipához esztergált ébenfanyél járt. Ez nem vette be a pipamocskot és ezért nem volt büdös. Voltak, akik sajmé'gyből készítették a szart, de ez idővel elmocskosodott és büdös lett, ámbár a pipásnak nem volt büdös. A Pusztán takarosnak mondták az olyan tajtékpipát, amelynek a nyaka hosszabb volt, mint a kazánja. A nagyöblű, ezüstveretes kupakú tajtékpipát cigányosnak tartották, mert a jómódú cigányok (lókereskedők) használtak ilyent. A gyárból kikerült tajtékpipa hófehér volt és viasszal volt beeresztve. Úgy szívták le, hogy jól égő száraz dohánnyal jól megtömködték, s addig szívták, ameddig azt akarták, hogy fehéres-sárga (zsemleszínű) legyen. A kazánnál végig engedték égni a dohányt, egészen a nyakáig, sőt a fordulónál is leszívták. Idők múltán az a része (a nyaka), amelyet elsőre nem szívtak le, megsötétedett, megbarnult. Tehát csak az a rész égett ki, barnult meg, amelyben benne maradt a viasz. A tajtékpipa nem volt jobb, csak szebb, mint a cseréppipa. A cseréppipa sokszor eltörött, elkallódott. A tajtékpipára vigyáztak, örökölték is. Sokszor a pipás emberrel eltemették a kedvelt tajtékpipáját. Kevés fapipa is volt, Ezeket csibukoknak hívták. Volt egyenes, de görbe szárú is, kupakos és kupak nélküli is. Fekete Sándor fiatal korában azért szerette, mert a katonaságnál ha szükség volt, hirtelen el tudta tüntetni a markába vagy a köpenye ujjába. De a parasztok a csibukot nemigen használták, inkább az iparoslegények kedvelték. Az olcsó csibukokat belül kipléhezték (vékony fémlemezzel bevonták), hogy ne égjen ki hamar, de akkor nem jó íze volt a dohánynak. A drágább csibukot szőlőtőkéből vagy vadrózsatőből faragták. A rövid szárú cseréppipát nyáron a gatyakorcban tartották, amikor békét hagytak neki. Az orosháziak a kötő megkötőjét, a gallantját a pipa szárára csavarták, s úgy megállt. Egyébként a pipa szarát a gatyakorc és a derekuk közé dugták. Ott hátul nem volt láb alatt. Amikor kabátot hordtak, a kabát külső zsebaben lehetett megtalálni a kostökzacskóval együtt, amelynek a sallangja kicsüngött a zsebből. A kostökzacskót a szűcsmester készítette és a piacon árulta. Ahol subát árultak, ott vehettek kostökzacskót is. A mester már úgy készítette a zacskót, hogy a hosszú, keskeny sallangok között volt egy rövid, szélesebb sallang, amelynek a végére a sárgarézkanál nyeléből hajlított kampót ráerősítették vagy pedig fapöcköt erősített rá, s akkor meg azzal lehetett a gatyakorcba akasztani. Ugyanis a köstökzacskónak a pipa mellett volt a helye. A zacskón egy sárgaréz pipaszurkáló is csüngött. A legények az apró sallangokat kedvelték, ezek hosszú és keskeny szalagok voltak, a végük ki volt cifrázva, mint a karikásostoron. 313.