Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Tilalmas dolgok - 1. Hogyan jutottak a parasztok szűzdohányhoz?

mennek ki, ezért a csempészek éjszaka, mellékutakon hagyták el a falut. Gyalog mentek vissza a Pusztára és az éj leple alatt keresték fel az ismerősöket. Idegen helyre először elmentek: „Köll-e dohány, mer akkor hozok!" Nagyon jó dohányt lehetett venni 1 korona 50 fillérért. Rosszat, a süt ajjat olcsóbban vették. (A dohány alsó levelei a szárán, még kint a földön megszáradtak, s azt nevezték süt aj'nak.) A vásárhelyi csempészek öten-hatan bandába verődve Orosházáig vonattal jöttek. Sokszor az orosházi állomáson a fináncok lestek őket : „Ide a kilót, meg a zsákot!" Megmotozták őket. A csempészek a zsákot a tarisznyában, a kilót pedig a zsebben hordták. Úgy is történt, hogy leszálltak Kakasszéken és megkerülték Orosházát. Ismerős gúnyákhoz mentek, s azoktól vették a dohányt. Hazafele is hárman-négyen mentek együtt. Pusztaközpontig tették meg az első éjszaka az utat. Ismerősnél napoltak, az istállóban töltötték el a nappalt, ott is aludtak, s a kvártéjért (szállásért) hagytak egy kis dohányt a tanyásnak. Este indultak gyalog Vásárhelyre. Ha a város közepén laktak, akkor a város szélén hagyták a dohányt rokonnál vagy jó ismerősnél, s onnan részletekben vitték el. A csempész az ismerőstől csak annyit kérdezett: „Na, mennyi köll?" Az már tudta, hogy az mit jelent. A csempész otthon kimérte a dohányt és estefele vitte el. Csempészek látták el a városházi pipázó tisztviselőket is szűzdohánnyal. Ezeknek a dohányukat a szolga kezelte. A városháza padlásán tartotta, oda nem szagolt föl a finánc. Akinek kellett, annak vágott. A szolgának szabad dohányfogyasztása volt. Néha még a csendőröket is a dohánycsempészek látták el dohánnyal. így történt Elek Mihályéknál is. Egyszer az Elek-tanyába két csendőr tért be megpihenni. Az egyik azt mondta a gazdának: „Jó volna már valami dohánycsempészt fogni, mert nemigen van dohányunk" „Majd szólok én maguknak, mer szokott ide járni egy dohánycsempész, az is itt pihen meg, Csillagnak hívják" —. Egy idő múlva Csillag megérkezett a tanyába és bekötötte a lovát a marhaistállóba. A gazda a rossz lovat csak a marhaistállóba engedte bekötni, nehogy valami kárt (betegséget) hozzon az ő lovainak. Valamivel később beállítottak a csendőrök is. A gazda a csendőröknek mondta: „Na most itt van az öreg, behíjjam?" — „Hívja be, majd beszélünk vele!" Az öreg Csillag nagyon meglepődött. „Hátosztán van-e most egy kis dohánya, öreg?" kérdezték. „Van egy kicsi!" „Na, hozza be kend! Majd megnézzük, hogy mennyi!" Három hatalmas csomót vitt be az öreg egymás után, csomónként 50—60 kilónyit. Takarosan össze volt kötve a dohány. „Hova viszi kend ezt a kevés dohányt?" — kérdezték. „A városra!" — felelt vásárhelyiesen az öreg." Ne szaporiccsuk a szót, nekünk is kellene egy kis dohány. Mongya meg kend, mejik csomóba van a jobbik." Amikor az öreg szétoldotta a három csomót, az egész szoba tele lett dohánnyal. A javából válogattak úgy 5—6 kilóra valót: a sárgájából és a babosából. Ezek ugyanis gyöngébbek voltak. Az öreg újból összetérgyelte, vékony kötéllel összekötötte, majd kivitte a kocsijára. Míg hurcolta kifele, a csendőrök mondták a gazdának: „Sokszor láttuk mi észt a vén embert. Az oldalköze tele volt szénával, a tetejére egy ekét tëtt és melléje egy rossz tüsökboronát vetett. Montuk is egymásnak, szegény öreg, jókor elindult szántani. Rá se gondótunk, hogy mi van a széna alatt." Az orosházi határban, Szikháton volt Fekete József tanyája. Ismerős volt oda Czikora József, mert Valamikor az öreggazdánál béreskedett. Egyszer beállított a tanyába dohánnyal. Sötét este volt, hátán a nagy zsák leveles dohánnyal. Köd is volt és a bejárón nekiütközött két, a tanyába tartó lovas csendőrbe. Megfordult az öreg és kezdett oldalra kocogni. „Ájjík csak megkend, ne szalagyík el! Tán dohányt visz? Máskor jobban nézzen kendszét!" —mondták neki „Most már gyerünk be a tanyába!" A csendőrök bekötöttek és az istállóban pihentek. Az öreg pedig addig ott várakozott. Amikor induláshoz készülődtek, az egyik csendőr kiment, s a másik pedig azt mondta az öregnek : „Hányik ki abból a dohányból a szénatartóba, hogy ne lëgyën olyan sok! " Az öreg a felét kihányta és a zsákot újra bekötötte. Harmadnap visszament érte. 311