Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Szappanfőzés és nagymosás

rabbal leterítették a ruháskast és arra hányták a szennyest, majd a kamrában egy székre tették. Néhány évtiteddel ezelőtt némely tanyában még élt a mosás egy régebbi módja : mosás közben a ruhát sujkolóval sujkolták. így pl. Aklan Mihályéknál a ruhákat pufálták. Egyléröl kimosták, azután — először az egyik, s azután a másik oldalát — lekenték szappannal, majd összegyűrték és egy lavórba tették. Mikor a ruha kifogyott a teknőből, egyenként kiszedték a ruhákat a mosdótálból és a teknő közelében levő pufálószékre tették és a ruhát forgatva pufálták: egy keményfából készített, nyeles deszkalappal veregették. Pufálás után az üres teknőbe dobták, majd meleg vizet öntöttek rá és másodikléről is kimosták, azután feltették az üstbe főni. Majd az üstből kiszedték, a teknőben hideg vizet borítottak rá. A második léből is kimosták és utána kihidegölték. Csak mártogatták és jól meggyúrták benne, végül a kerítésre kiteregették. Juhász Nagy Vilmos többektől hallotta, hogy régen egyesek a mosáshoz áztatóvizet is használtak és a levében beáztatták a ruhát. így a sűrű szövésű vászonruha könnyebben tisztult. A fentebbi, régebbi mosási eljárás után bemutatjuk a mai nagymosást. Nyáron az udvaron, a katlan közelében mostak. Korán kezdték a mosást, hogy estefele beszáradjon és még bemángorják és bevasalják. Széklábra tett teknőben mostak. Először megválogatták a szennyest. Nagymosáskor az ágyhuzatot és az abroszokat is mosták. Először az abroszokat, utána az ágyhajakat. Csak azután mosták különléről a testiruhákat. Külön mosták a fehéret, s külön a tarkát, először a fehéret, s utána a tarkát. Négy léről mostak, s egy léről tisztáztak. Az elsőié volt a nehéz. Sok asszony minden léről csak gyúrta, s nem mosta a ruhát, de nem is volt szép a ruhája. Az elsőlénél a ruhadarabokat sorban mosták, pl. az ingnél : a nyakát, a kézelőt, az elejét és a hátulját. Aki az elsőléről szépen mosta a ruhát, az nem fáradt úgy el, mint aki minden léről csak gyurgattya. Az első két lénél szappanoztak, a többinél nem. Legtöbb szappant az elsőlénél használtak. Ahol nem faragtak szappant az áztatóvízbe, ott sokkal több fogyott és nem volt olyan szép a ruha. A szappanos vízben sokkal könnyebb mosni. Minden lé után a ruhákat kicsavarták és kirázták. A lepedők kicsavarása és kirázása nehéz volt. Ha nem jól csavarták ki, akkor a következő lé nem volt olyan tiszta. A fehér ruhákat főzték, a tarkákat sohasem. Főzés után mosták. A fehér ágyneműt, abroszt kékítették. Ezt tisztázásnak nevezték, ez volt az ötödik lé. Legvégén terítettek. Drótot húztak az udvarra és az arra teregetett ruhákat lé'csipeszölték. A tarkákat a kerítésre terítették. A kert kerítésére (ahol volt) teregettek, hogy gyorsan száradjon, s a szomszédok lássák, hogy már kimostak. Félszárazon keményítettek. Az ágyneműt, a női alsószoknyát, a függönyöket, a sublótterítőt és az asztalabroszt keményítették. Újabban az idősebb asszonyok már csak a függönyöket és a csipketerítőket keményítik. Lisztből a legkönnyebb keményítőt készíteni. A régiek száraztésztalébe keményítettek. A felforrt vízbe belecsorgatták a hideg vízbe elmosott lisztet. Amikor kihűlt, abba mártogatták a félszáraz ruhákat. Szép kemény lett. A ruhákat csak nyirkosig szárították és úgy vasalták, így lett suhogós, ropogós. Azért is keményítették az alsószoknyát, hogy suhogjon, zörögjön. Tánc közben zörgött, amikor a lányt forgatták. A dunnahajat, párnahajat, abroszokat vasalták, a lepedőt, férfi alsóruhát, törülközőt mángorták de az ünneplő inget vasalták. A mángorló puhára mángorolt, a vasaló keményebbre vasalt. Akkor volt jó mángorolni, amikor a kerítésről behozták a szívós ruhát. Lesúrolták az asztalszéket és ott mángoroltak. A mángorlóra feltekerték a ruhát úgy, hogy ráncos ne legyen és úgy mángoroltak. Ha szépen akarták, akkor sokáig tartott és nehéz volt. Sokan szívesebben vasaltak. A nagyobb gazdáknál — ahol tanyás volt — a tanyásné járt be mosni. Pap Lukács Istvánéknál is a tanyás felesége, Kerekes Ferencné mosott. 298