Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Ganétaposás

zárt volt a padlásfeljáró, azt is bemeszelték és a grádicsról a mész vastagát lemosták. Ritka volt az a tanya, ahol a padlást sohasem takarították, de az ilyen helyen a padlásra csak a búzaalj, az ocsú került. A kamrát is kimeszelték cséplés előtt, bár több helyen előfordult, hogy ez nem minden évben történt meg. De ha rákerült a sor, előtte alaposan kitakarították, mindent kivittek belőle és lepókhálóztak. Az egérlyukakat itt is betapasztották és amelyik mélyebb volt, abba csőcsutkát (kukoricacsutát) dugtak. A kamrát is olyan gonddal meszelték, mint a szobát. Ki fehérre, ki sárgára meszelte (sárga festéket tettek a mészbe). Két sorjával meszelték. Míg meszeltek, addig az udvarra kitett ferslóg s a házelejbe kirakott szalonna szellőzött. A kamrát is bemázolták, s amikor megszikkadt, bepakoltak. A kamra takarítása is asszonyi dolog, noha ott lószerszámok is voltak. Amikor ősszel-tavasszal kívülről meszelték a tanyát, akkor az istállót, disznó- és tyúkólat is meszelték. Egyesek az ajtófákat, az ablakok szemöldökét vörösre vagy barnára festették. Amikor a tél elmúlt, a kinti munkák megindulása előtt a tanyatelken is nagytakarítást végeztek az emberek. Amint fölszikkadt, a tanyatelket fölsöpörték, a rakomány körül a vastagát elgereblyélték. A nagyját a tehén és disznó alá vetették, a törmelék pedig a dudvára került. A gyöpöt is rendbe tették, hogy mire a jószág legelni kezd, tiszta legyen. A vakonddúrást széthányták, a kutyaszart is ledobták róla, mert körülötte nem legelt a jószág. A cséplőgép után is rendbe tették a telket, a takarmány lekötése után összetakarították a kazal tövét. Kukoricafosztás után ugyanolyan ordnungot (rendet) csináltak ott is, mint a szalmánál. Azután már csak a goromba idő elmúlta után takarítottak. E munkákat a gazda, a béres és a nagyobb fiúk végezték. Ganétaposás Miután a szikes részeken, az ún. Rosszpusztán fa alig van, sokszor a szalma és a kukorica is kevés, ezért a trágya taposása és tüzelése régebben általános volt. Galli Bálint is 1920-ig minden évben vendégoldalak között taposott istállótrágyát. 1952 nyarán Kérdő Ernő tanyájában ganévetőbe taposták a tőzeget. Galli Bálint is áttért a vetőben való taposásra, s 1920-tól 1948-ig — amíg lova és tehene volt — minden évben vetőben taposta a ganét. Legtöbbször már ősszel elkezdték a tőzeget készíteni. A trágyacsomó egyik sarkába a szálasabb marhatrágyát hordták, megtaposták, s ha kevés eső volt, meg is locsolták. A téli nedvesség azután megérlelte. Amikor a kinti munkák engedték, s az idő is nekivaló volt, a megérett tőzeget rendszerint a két kapálás között kitaposták. A ganétaposás régebbi módja: Négy vendégoldalt vittek az udvar sima, napos részére és négyzet alakban helyezték el egymásra merőlegesen. A vendégoldalak mellé 2—2 karót vertek. A bekerített területre polyvát hintettek. A tőzeg tetejéről és oldaláról vasvillával leszedték a száraz, szalmás trágyát és félredobták. A tőzeg érettjét talicskába hányták és a rudak közé borították, azután villával elegyengették. Sorba burogatták a trágyát a vendégoldalak színéig, tetejéig. Majd a tanya népe — a férfiak és gyerekek — mezítláb taposták. A ganékészitő ember villával a kézben taposott. Részben rátámaszkodott, részben igazgatta vele a tőzeget; ahol szijszáltabb (lazább) volt, ott taposás közben mélyedés keletkezett. A tömöttebb, kiemelkedni készülő részből egyenlítette ki a mélyedést. A taposás kezdetén a gané a tetején tartotta a taposókat. Amikor kitaposták, puhult és a taposó belesüppedt a tőzegbe. Amikor a láb annyira belesüllyedt a ganéba, hogy mellette az kidudorodott, a taposást abbahagyták. Ekkor hátrafele haladva lapáttal sorba ütögetve lesimították a gané tetejét, a vendégoldalakat pedig felszedték. Amikor a gané az embert megbírta, éles ásóval négyzetekre kivágták és vasvillával széjjelebb húzták, hogy jobban száradjon. Újabban a ganét vetőbe tapossák. Az érett tőzegedt kapával összevágták, de mindig 19 289