Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Nem minden nap - Sárzás, meszelés

alsövény, hosszabb deszkákat tettek rá. Oda hordták, ahol felhasználták. Ha ez csak a következő évben történt, akkor kazalba rakták és a tetejét gizzel-gazzal lerakták. Nagy mennyiségű és jó minőségű vályogot vernek a Szárazér partján, a kőhíd mellett. Ott több banda veri a vályogot. Hárman dolgoznak együtt. Tavasszal elfoglalják a helyüket, s míg a tél be nem áll, ott működnek. Előszűr a placcot (ahová a vályogot verik) és az állást készítik el, amely két gödörből áll. A két gödör között egy földbe vájt rocska (teknő) van, s abban fürösztik a vetőket. A sáros (a sarat készítő) reggel, mire a két társa megérkezik, elkészíti a sarat. Ez a legnehezebb, de váltják egymást. A tömő (a vályogverő) a gödörben áll, s a mellé feldobott sarat a vetőbe tömi. A csikó (a vályogot kivető) húzza a vetőt és a placcon kiveti. A vályogvető fenekébe egy-két lyukat fúrtak, mert így a vető kiürítésekor a sár könnyebben kicsúszik. A csikó a következő nap tömő, s azután sáros. A vizet a Szárazérből vezetik. Ha elfogy a sár, mindhárman áztatnak. Először annyi földet szakítanak, amennyit ki akarnak egy nap vemi. Ásóval nagyjából összevágják, ráeresztik a vizet és meghintik törekkel. Este a szerszámokat összerakják, a vetőt kihúzzák a vízből és hűvös helyre teszik. A Fehértóparti Czuczi is itt verette ki az új tanyájához szükséges vályogot. Polyvát ő adott, s a kis méretű vályog ezrét 600 forintért verték. Különböző méretű vályogot vernek, de leggyakrabban a nagy méretű készül, amely 12 col hosszú, 6 col széles és 4 col vastag. Sárzás, meszelés A tanya karbantartása sok mindentől függött: hogy volt építve, hányan, hogyan és mióta használták. Az 1940-es három vizes esztendő is sokat nyomott a latba. Utána sok tanyát javítani kellett, de sok soha többé nem jött rendbe, így többek között Olasz Ernő tanyája sem. Néhány tanyát annyira megrongált, hogy le kellett bontani, pl. a Fehértó-parti Czuczi Sándor-féle tanyát is. Olasz Ernő tanyája és a szomszédos Vörös-féle tanya egy szemmel alig észrevehető hajlatban van. Rendes évben alig-alig fut össze a kút melletti kutgödörbe egy kevés víz. De a fent említett vizes esztendőkben a tanya körül sík víz volt a határ. Összetaposott dudvagátakkal (trágyából rakott) rekesztették ki a tanyából a vizet. A szoba-konyha földje nem fakadt ugyan fel, de nedves volt és a lépések nyoma meglátszott. A tanya megülepedett, a hátulja megroggyant. A falakon komoly repedések keletkeztek, a sarkok közül nem egy elszakadt. A födélfák közül sok megnyomult és csapolásuk kiszakadt. Az ilyen tanyának már nem elegendő a karbantartás, fel kell újítani. A közelmúltban ki is költöztek belőle és elbontották. A parasztember mestert csak akkor hozatott, ha a vihar erősebben megrongálta a tanyát. A viharral rendszerint jégeső is járt, s a jég összetörte a cserepeket. A szél az ereszalját felgyűrte s nagy kárt tehetett a tetejbe. A vihar a falról a meszet, tapaszt leverte, de a falakat legtöbbször maguk javították ki. A tanya évenkénti karbantartásához tartozik a tapasztás. A régi világban háromszor tapasztottak : tavasszal, mihelyt az idő megjavult, aratásra vagy cséplésre („mire gyün a gép") és ősszel, legkésőbb halottak napjára. Általában minden évben tapasztottak, mert különösen a vertfal lehányta a sarat, ha nedvesség érte. Egy vágós eső mind leszedte. Legtöbbször az épület tövét körültapasztották. Rendes helyen az évi tapasztás nem maradt el, addig nem érezte jól magát az asszony, míg be nem meszelte a tanyáját. A meszelés előtt a vendégeknek is mondogatták : „Úgy néz ki a tanya, mintha nem lakná senki!" Azonban sietve hozzá szokták tenni, hogy mikor kezdik a tanya rendbeszedését. Ősszel sárgaföldet ástak. A partos részen hányták, ahol közelebb a sárgaföld. Több évre valót hánytak. Ha nem a kútnál ásták, akkor a kút mellé hordták, ott a fagy megszívta, az idő csak javította. Minden tanyában volt egy kevés sárgaföld. A kemence száját sok he285