Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - IV. Élet a tanyában - 2. Nyári életmód

Amint megszűnt a fagy, a két-három tábla szappant is kitették a kuckóból, a kamrába kerültek az ácokra. A süvegcukrot pedig a konyhába, a sublótfiókba a tojásos kobakkal együtt. A cserépkanta a szobában maradt. Az ivóvíz maradt legtovább a téli helyén. A kemence mellett a sarokban állt, az ajtó mögött. Nyáron a konyhában a katlan tetején volt a helye. Ahány kotlójuk volt, annyit ültettek. Kisebb gazdaságban a koraiból legalább kettőt ültettek, s februárban már ki is keltek a kiscsirkék. A kotlót az ágy lábához kötötték. A kiscsirkék amikor már erősebbek voltak, a ház (a szoba) földjén szaladgáltak. Éjszakára ládába szedték. A láda éjszakára az ágy végénél állt. Nappalra ki is tették a házelejbe. Mihencs olyan volt az idő, „eresztették kotlóstul." „Gyütt a fühögy, oszt legeltek" mondták. A szobában a kiscsirkék sem érték meg a húsvéti nagytakarítást. A morzsolást csak akkor végezték a szobában, ha kint nagyon fázott a kezük rajta. Körülállták a kast (nem is ültek le), hogy minél előbb végezzenek. A morzsolás hamar kikerült a konyhába s onnan pedig a ház elébe. A nagyobb munkák közül a mosástól és a kenyérsütéstől szabadult meg leghamarabb a szoba. A mosás került ki előbb, mert a kilötyögtetett vízben nem szerettek tapicskálni, a gőz pedig a bútornak ártott. Először a konyhában, később a ház elejében, majd az udvaron mostak. Az idő javultával a kenyérsütési előkészületek is a konyhába kerültek. Ahol volt nyári kemence, ott tavasz felé csak néhányszor sütöttek a konyhában. A konyhában készítették el a tésztát, de az udvaron álló kemencében sütöttek. Végső soron a téli piszkot a húsvéti nagytakarítás tüntette el. Március utolján, április elején került ki a család étkezni a konyhába. Addig a falak hidegek voltak, akárhogy fűtöttek. A konyhában fáztak, mert hozzá voltak szokva a kemence egyenletes melegéhez. Ezért megvárták a jó időt. Egyik helyen a konyhai asztalt s másutt a nyári kisasztalt ülték körül. A 80 éves Olasz Ernő még jól emlékszik arra, hogy a bográcsban főtt tarhonyát régi szokás szerint bográcsból ették. Egy kisszékre ráfordítottak egy másikat s annak a négy lába közé állították a bográcsot. így meleg volt sokáig. A gyerekeknek tányérba szedtek s azok elhúzódva ettek. Az idősebbek körülülték a bográcsot. A kenyeret a bal kézben tartva, egészen a bogrács széléhez tartották, hogy ne csöppenjen le a paprikás leve. Kevés kenyeret ettek vele. Májustól kezdve a ház elején étkeztek (az orosháziaknál: gádorba). Ahol az udvaron nem volt fa, vagy a telken levő fák alá nem hurcolászták az ételt, ott egészen a hideg idők beálltáig a ház elején ettek. A család várta is, hogy kint egyenek. A ház elejének egyik oldalán rendszerint volt egy viaszkosvászonnal leterített, hosszú, x lábú asztal, a fal mellett egy hosszú paddal. Ha esett, ha fújt, ott étkeztek. Legfeljebb, ha szélvihar támadt, akkor a konyhában ettek, ilyenkor azonban a jószág volt az első, azt terelték a helyükre. Ahol majdnem zárt volt a ház eleje, a légy ellen úgy védekeztek, hogy a szabad nyílásait szúnyoghálóval vonták be. így nem volt annyi légy, de a cserép alatt csak berepültek. Ahol az udvaron fa volt, a nyári kisasztalt kitették „fahüvösibe". A früstököt ugyan az ereszajján ették, de amikor délre felmelegedett az idő, kikerült az asztal a fa alá. Olasz Ernőéknél az udvaron álló asztalra kitett forró lepényt az asztal sarkánál ülő Mojzi kutya őrizte s a macska nem kóstolhatta meg akkor sem, amikor az már hűlőfélben volt. A végén a kutya mindig kapott a lepény sarkából. De az ereszalján, a koszorúfára felakasztott nyúzott birkahúshoz sem férhetett macska, olyan gondosan őrizte. A vacsorát is az ereszalján ették a nyári kisasztalnál. Ha esett az eső, vagy este hűvös volt, akkor vastagabb gúnyát vettek magukra. „De fölgunyásztad magadat!" — mondták. A jó idő beállta után a kisasztalt be sem \itték a konyhába. Éjjel-nappal kint volt. Éjszakára tetejével falnak állították, hogy a kutya „be ne szaglássza." Legtöbbször a tanya körüli földeken dolgoztak, közel a tanyához. „Ojan messzire dolgoztak, hogy mindig beértük ükét szóval!" — mondták az asszonyok. Amikor elkészült az 18* 275