Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - III. A tanya melléképülete - 3. A disznóól

téglacsapást készítettek. A kútnál szélesebb placcot raktak, ott mozgott a jószág, ott vizesebb volt a föld s így nem a sárban tapicskált. A nagyobb tanyákban, ahol több számosállat volt, nyári jószágszállást is készítettek. Szemenyei. Lajos Barackosi-dűlőben fekvő tanyájában ezt lószínnek hívták. Az épületektől távol állott, hogy a levegő érje, de lehetőleg a rakotmány közelében. A nádtető három falon nyugodott, elöl teljesen nyitott, hátul pedig szellőzőlyukak voltak a falban. A hosszanti fal mellett húzódik a jászol. A nádat a cirokszál váltotta fel. Szabó Gyula Ficsér-dűlő menti tanyájában az istálló háta mögött nyári fészer van a lovak számára. Az istálló tetejét meghoszszabbították s a tetőt akácoszlopok tartják. Mindkét vége bedeszkázott. A fal mellett egy hosszú jászol áll. 3. A disznóól Az istálló után a disznóól volt a legfontosabb melléképület. Az ólat gyakran az istálló közelébe építették, sok esetben hozzá is ragasztották. Ez azért volt előnyös, mert a moslékoshordó ilyenkor az istállóban volt. Meleg helyen hamarabb megsavanyodott s nem is volt olyan hideg a moslék, de ez csak abban az esetben volt elegendő, ha 5—6 malac volt vagy egy anyakoca a szaporulatával. Ahol sok disznót tartottak, ott a disznóól külön épület volt. Ezt igyekeztek a lakástól legtávolabb tenni. Ha lehetett, ajtajával vagy keletre, vagy nyugatra nézett, eszek felé sohasem. Vigyáztak arra, hogy télen meleg helyük legyen a disznóknak. A disznóólak két, ritkábban három rekeszesek voltak. Attól függött, hogy mennyi disznót tartottak. Az egyik a fialó anyakocáé, a másik a süldőké s a harmadik a hízóké volt. A mérete a disznótartás méretétől függött. Egy átlagos ól 1,5X1,5 öl, belül sem volt magasabb 2 méternél. Ha a fala téglából készült, akkor alapot is ástak. Ha a vályogfalat a disznók kidúrták, téglával kitalpalták. Az ól kisebb és jóval alacsonyabb, mint az istálló, a fala azonban erősebb. Sok disznóól téglából épült, de ha vályogból készült, az alsó részét téglából rakták. A disznó nagyon dolgozik, különösen ha csak egy-kettő van az ólban. A tetőre már nem fordítottak annyi gondot. Tatársáncon Zalai Pál a sáncból 50 000 vályogot vert. Hajdú Pál, Ilovszky Horváth József összetársultak, szalmát vagy száríziket vittek oda és tábori kemencébe kiégették. Mágiába rakták a nyers téglát. Kívülről besározták, alul csatornát hagytak s abba dugták bele a szart vagy szalmát, s a tégla mindenütt kiégett. Középen volt a legjobb, a szélein gyengébbek voltak. Amelyik jól sikerült, erős volt. Még vasastégla is égett. Ha sok volt a vasastégla, akkor „medve lëtt". 40—50 tégla is összeforrt és csákánnyal verték szét. Ezek voltak a jó flaszter téglák. AUL ól építésénél vastag falat raktak, elöl egy ajtót s hátul egy-egy szellőzőnyílást hagytak. A felmenőfal tetejére fiókgerendákat raktak. Az épület nem volt széles, ezért nem kellett szelemen. A födélfákat összacsapolták és belécelték. A nád alá is raktak lécet, csak ritkábban. A régebben épített ólak tetején sokszor szalma, ritkábban nád volt. De már a századforduló előtti évtizedekben az újonnan épített ólakat cseréppel fedték. Nádtetős ól már nincs, de még 1971-ben is lehetett találni szalmatetős ólakat. A tető elkészítése után padlásoltak. A fiókgerendákra léceket szegeltek. A lécekre rakott sár lelógott s alul csak elcsiszáták. Sokkal vékonyabb volt, mint a tanya, vagy akár az istálló padlása. A falakat kívül-belül kétsorjával besározták és kívül fehérre meszelték, az alját pedig elhúzták. A szalmatetős ólat a következőképpen készítették : A fiókgerendákra keresztbe gallyakat raktak és az tartotta meg a szalmát. A tetőt búzaszalmából rakták, majd dróttal lekötötték, s a végére téglát erősítettek. Ha avult, megfejelték: hánytak rá másik réteget, any254