Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - III. A tanya melléképülete - 1. A termények tárolására szolgáló építmények - c) A kukoricagóré

nyásztak. A rövidebb górénak az egyik végén, a hosszabb góré egyik oldalának a közepén volt az ajtaja. Az ajtóhoz három fokból álló grádics vezetett. A jómódú gazdáknál a góré négy sarkán erős téglatámfal állott, melynek széles talpazata felfele keskenyedett. Az ilyen masszív góréba több vagon kukorica fért. Ilyen volt Gregus Máténál Pósahalmon, Elek Mihálynál a Pusztaszéli út mentén, a Patócs-tanyán Pusztafeketehalmon, Füvesi Mihálynál a Nagyköröszt út mellett stb. A közelében kocsizva az ostor hegyével rámutattak: „Annak se bolond embör a gazdája!" Füvesi Mihály góréja az első világháború után épült. Hosszúsága: 5,7, szélessége: 1,7 és magassága 2,4 méter. A góré egy méter magas téglafalon nyugszik. Faragott fenyőgerenda vázzal, belécelt oldalakkal és deszkafenékkel. Sarkain egy-egy felfele keskenyedő, téglából készített támoszloppal. Cseréppel fedett. Deszka tűzfalán egy kis ajtóval, melyet akkor használtak, ha a góré majdnem teljesen megtelt. Az ajtón kereszt alakú kivágás van. 200 q kukorica fért bele. A góré alatt egyrekeszes disznóistálló van. Az ól előtt vályogfalú akol húzódik, amely nincs kitéglázva. 15—20 disznó fért bele. Kisegítő ól ez, mert a tanyában rendes disznóól is van. Utóbb libának használták, 40—50 libának jó helye volt a góré alatt. Krumplisvermet csak ott készítettek, ahol sok burgonya termett, és a talajvíz mélyen volt. Ilyen krumplisveremről tudunk Mátyáshalmon, a Puszta szomszédságában. A Pusztán kevés burgonyát termeltek, mert a föld nem neki való. A burgonya a sziken nem terem meg, de a fekete földet sem szereti úgy, mint a homokot. Homokos terület pedig alig van a Pusztán. A Pusztán a burgonyát — hasonlóan a takarmányrépával — elföldelték. A krumplisverem a következőképpen készült: Miután abban tartották a takarmányrépát is, az istállóhoz lehetőleg közel készítették. Kb. 2 méter széles és 3 méter hosszú vermet ástak, amelybe 2—3 földlépcső vezetett. A 3 pár ollólábat a föld színére állították s azokra került a szelemen. Az ollólábakra — hosszában — néhány lécet szegeltek, és megterítették jó vastagon náddal. Ha vékonyan terítették meg, akkor szalmával borították be és földet hánytak rá. Néhol letapasztották. Az egyik végén ajtó volt s a másik végét kis nádkévékkel zárták le. Ha nem tapasztották be, akkor trágyát hánytak oda. A fenekét szalmával szórták be. A verembe került a burgonya, a sárgarépa, a gyökér, a dinkatök és a takarmányrépa. A takarmányrépa zömét leföldelték ugyan, de a verembe is raktak valamennyit s a nagy hidegben onnan etették. (így a hasas jószágnak sem ártott meg, mert nem volt hideg). A főzés előtt mondták a gyereknek : „Szalaggy a verembe, hozzá fő krumplit még ëgy kis zöcsíget!" Különösen a kislány sírva ment le, mert félt a békáktól, melyek ott kucorogtak a sarokban vagy a lépcsőn. A takarmányrépát a Pusztán le'fődeték. Az istállóhoz közel ástak egy ásónyom mélységű hosszúkás gödröt. Kevés szalmával meghintették. Kocsival melléálltak s a kocsi oldalához deszkát állítottak s azon gurgatták le a répát. A szélét körülrakták, koronás felével kifelé. A répát prizmába rakták. Két oldalát szalmával megterítették olyan vastagon, hogy a répa nem látszott ki. így állt meg rajta a föld. Földdel befedték, de úgy, hogy alul szélesebben kezdték, hogy a tetején is megálljon a föld. Minden ölre egy kis szárízik (levél nélküli szár) kévének helyet készítettek a gerincen s beleállították, azon keresztül lélegzett a répa. A megkezdett répakazal végét mindig berakták trágyával. Miután — amint mondottuk — különösen a szikes részen kevés burgonya terem, csak néha földelték el. A kertben egy kis mélyedést ástak s meghintették szalmával. A kúp alakú burgonyacsomóra szalmát raktak s leföldelték. Amikorra jött a nagy tél, a burgonya elfogyóban volt s a maradékot bevitték a tanyába. Zsákba szedték és az ágy alá helyezték. A gyökeret és a sárgarépát néhol a szalmakazal tövében elvermelték. Még a zöldje is a föld alatt volt és sohasem fagyott meg. így volt ez Olasz Ernőéknél is. A szalmakazal déli tövében egy kis gödröt ástak. Az egyik oldalba a gyökeret a másikba a sárgarépát tették, zöldjével kifelé. A gödörre lécdarabokat fektettek s kukoricaszárt terítettek rá, majd leföldelték. A kiásott föld volt a tetéj. A földben jól elhelyezték a zöldséget, majd összeverték la250