Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A tanya és élete - II. A tanya helyiségei és berendezésük - 1. A szoba

toll volt. Erre pedig a tiszta lepedőt terítették. Másutt az ágyba strózsakot, szalmazsákot tettek. Ha a deszkákra terített szalma penészedett, könnyebb volt kicserélni, mint a szalmazsákban levőt. A szalmazsák nyilasát nagy öltésekkel beőtötték. Erre ócska lepedő került s a két végét, illetve a szélét az ágy oldalához szorították. Végül erre helyezték a tiszta lepedőt. A nagylányoknak és a fiatalabb asszonyoknak slingelt (hímzett) párnájuk, dunnájuk volt. Az idősebbek ágyhuzata sokszor csíkos kanavászból készült. Mindennapi használatra színes ágyhuzatuk is volt. Az is előfordult, hogy az ágynemű fele fehér, fele színes huzatű volt. Ha fiatalasszonyé volt, akkor a fehéreket zájmedlizték, hajtásokat vártak rá, a színeseket fodorral díszítették. A párnáknak, a párnahuzatoknak csak az egyik végét hímezték ki. A tokra piros, kék, zöld színű fényes anyagot naggyáztak (nagy öltésekkel öltötték rá) a hímzés alá, s a hímzés kivágásain átvilágított. Minden párnavég más színű volt. Ha megunták, változtatták. A dunna egyik vége hímzett s a másik gombos volt. A következőképpen vetették az ágyat: A lepedőre egy vagy két sor párnát raktak s erre a kétrét hajtott dunna került. A dunnát úgy hajtották össze, hogy a sarkai (amelyek kifele néztek) kissé magasabban álljanak, ne konyújjanak le. Az ágyat vékony karton ágyterítővel terítették le, amely két szélből készült. Világos alapszínű, nagy virágokkal borított volt, az alsó szélt tűre szedett fodor díszítette. Gyakran az ágyterítő derekán is fodor díszlett. Később divatba jött a gyári ágyterítő : piros alapon körös-körül és középen fekete virágmotívumokkal. Az ágyterítő olyan hosszú volt, mint az ágy, s ezért a vetett ágy végét (amely magasabb volt, mint a nyoszolya vége) szabadon hagyta. Az ajtó felöli pámavégek és a dunnának a végei hímzettek voltak. „Ájnye deszépek ezëk a párnák!" mondta a belépő. A rakott ágy másik vége nem volt színes. A tisztaágyat csak akkor bontották el, ha vendég volt, vagy ha nyáron szellőztettek. Ha vendég jött, akkor a kemence felőlit megágyalták. Az ágyterítőre nem raktak párnát. Olasz Ernő szerint a magyaroknál nem volt szokás, csak a tótoknál. Ha a tanyában kisszoba is volt, abban is rendszerint két ágy állt egymás végében. Az egyik feltétlenül tisztaágy volt. Amelyik tollat nem használták, azt ebben az ágyban tették. Sok párna volt benne, legfölül pedig a dunna. Az Aklan Mihály-féle tanyában a fölvetett tisztaágy tetején, az ágyterítőn két nagy, hímzett oldalú párnát helyeztek el hosszában. Ezt az ágyat csak szellőztetésre, szárításra bontották el. A másik ágy vetetlen volt. Amikor Aklan Mihály kikelt belőle, fölrázták, megigazították, de fölvetve sohasem volt. Mindennap részeg volt s általában csak este vergődött haza, s az ágy mindig vetve várta. A vetett ágyak előtt 2—2 fenyőfából készült, szögletes ülőlapú, egyenes lábú, támlás szék állott. A székek festettek voltak, de ahol sok gyerek nőtt fel, ott csak a festés nyomai látszottak. Oda vitték, ahová kellett, ebédkor az asztal mellé kerültek. A szobában az ajtó mögött egy vetetlen ágy állt, amelyek vacoknak hívták. Éjszaka aludtak rajta, nappal azon hancúroztak a gyerekek, ha a szobába szorultak. Aklan Mihályéknál a felnőttek sohasem dőltek le nappal, a vacok kizárólag a gyerekeké volt. Viszont Olasz Ernőéknél, ha nappal „alhatnékuk" volt, akkor arra feküdtek. Télen esténként sokszor szomszédoltak és későn feküdtek le. Másnap azután álmosak voltak és napközben ledűltek, de a csizmának nem volt szabad a vacokra kerülni. A szoba legváltozatosabb bútordarabja kétségkívül a vacok volt. A vacok legtöbbször a nagyszülőktől öröklött ágy. Olasz Ernőéknél rajta volt a numera is: „1816 Bánfi Erzsébeté". Amikor a lánya elörökölte, az is ráfestette a nevét és az évszámát: ,1832 Joó Marijáé". Tornyos ágy volt. Az ágy végét geometrikus vésés díszítette. Piros tulipánt és zöld leveleket is festettek rá. Az ágyvégekre került a kb. 80 cm magas faragott tornyosvég. Ezekre tették keresztbe a kétujjnyi vastagságú rudat, amelyre nyáron fehér, apró lyukú szúnyoghálót terítettek. Kétfelől majdnem a földig lógott. Nagyon ritkán deszkából ütötték össze. Deszkából általában csak az ereszaljára, a házelejére volt szokás vackot készíteni. Csepregi 235