Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: Földbérlet - II. Részesművelés - 2. Harmados-, negyedesművelés

így több esett neki. Kétszer, háromszor kapáltak, ahogy megegyeztek, s ahogy a kukorica kívánta. Ádász Bálintnál kétszer ekekapáztak, mindkét alkalommal a gazda ekézte meg. Az első ekézés után a sorokat kézikapával kapálták, és ritkították. Másodjára a sorközét ekekapáztak és a részesek „mögsorúták", a nagyja gazt kiverték belőle. Másodjára, ha tiszta volt a föld, akkor csak felhúzatták és „mögbolhásztak", kézikapával megigazították. Ha a második kapálás előtt gazos volt a kukorica, akkor harmadjára fölhúzatták, feltöltötték, a részes pedig fölálligatta az eldőlt szárakat. A forgót legtöbbször kézikapával tették rendbe. A gazda kapáláskor megkerülte a földjét, megnézte, hogyan kapálnak. A részes fatty ázott is (a felesleges szálakat kihúzta). A fattyú széjjelmaradt a földön. Több helyen a gazda megkínálta a részeseket pálinkával, különösen, ha ő is szerette. Az ekekapáért, az ekézésért Fejes Zoltánnál minden hold után a harmadosok egy napot dolgoztak, s akkor töltötték le, amikor ráértek. Török Bálint öt évig volt harmados Kmetykó Pál kakasszéki gazdánál. Ekekapát adott a gazda, de azért ő is egy napot robotolt holdanként. A robotot szénakaszáláskor töltötte le. A részes ekkor jobban ráért, mert a kapáláson már túl volt. Kosztot is kapott. Samu Sándor szerint általában az a szokás járta, hogy ahány órát ekézett a gazda, annyit kapált a részes. A gazdák többsége az ekézésért kért ellenszolgáltatást, de szép számmal voltak olyanok is, akik nem kértek. Ha nem a részes, hanem a gazda ekézett, a negyedes az ekézésért vagy kukoricát tört a gazda földjén, vagy trágyázott. A.kukoricát „szólásra" törték. Legtöbbször a részes megkérdezte a gazdát, hogy lehet-e már törni? Bár ő is tudta, mikor a legalkalmasabb, de az illendőség úgy kívánta. Nagyobb gazda a törést úgy osztotta be, hogy két kocsi győzze a szállítást. Hajasán törték, csomókba hányták és a gazda a tanyába hordta. Ámbár úgy szerződtek, hogy a szállításra a gazda a fogatát odaadja a részesnek s ő nem köteles a fogattal menni, de legtöbbször a gazda hajtott. A kisebb gazdák nem szívesen adták oda lovaikat, inkább ők hajtották. A nagyobb gazdák inkább odaadták, mert ott a gazdán kívül a béresekhez is hozzá voltak szokva. Hol tisztán, hol hajason törték a kukoricát. Jobb volt hajasán szedni, mert úgy gyorsabban a tanyába került, s ott aztán ráértek megfosztani. Az őszi szántás-vetés szempontjából nagyon fontos volt, hogy a kukoricaföld mielőbb letisztuljon, üres legyen. A részes fosztotta meg a letört kukoricát. Az orosházi fosztotta, a vásárhelyi fejtötte a kukoricát. À részesek a csuhéjt, a levelet kazalba rakták. Törés közben este is fejtettek. A részes legtöbbször hozott segítséget, a gazda is sokszor odament beszélgetni, de közben fejtett is. A részes visszasegítette. Fosztás közben — különösen régebben — daloltak is. Gyakran főtt kukoricával kínálták a fosztókat, s amikor sok dinnye termett, akkor meg azzal. Törés közben rendbe tették a kukoricaszárt is. Délelőtt törték a kukoricát, ebéd után vágták a szart, és hordták a kukoricát a tanyába. Este fosztottak és hajnalban kötötték a szart. Megvonat a szár és levelébe kötötték. Mire letörték a kukoricát, a szár is rendben volt. Munkájuk így volt a leghaladósabb. A fosztás befejezése után dézsmáltak, azaz részeltek. A részelés régebben kassal történt. Három csomóba öntötték a megfosztott kukoricát, s a gazda választott. Később mázsával mértek. 15 mázsát a gazda góréjába, s 5 mázsát a részes kocsijára vittek. A terményt a gazda a részes házához szállította. Lázár Dezső nagygazda részeléskor mindig úgy rakatta a csomókat, hogy az üveges verandáról odalátott. Részeléskor sohasem ment ki, de mindent látott. Egyszer észrevette, hogy az egyik harmados hat zsák kukoricát eldugott a csuhéj alá. Abban az évben csak az eldugott kukoricát kapta meg. A következő év karácsonyán a munkások Lázárhoz mentek részeskukoricát fogni, de a mi részesünk nem mert bemenni. A gazda behívatta: „Mér ne annék, nem vót mikösztünk sömmi baj! — mondta a gazda. Abban az évben kiadta azt is, amit az előző évben lefogott. 217