Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A kétféle népesség

vásárhelyi. Az orosháziak között sok volt a hajtós. Ал. öreg fakólovas Kocsondi részesmunkásai egy ideig nem jöttek rá, hogyan lehetséges, hogy az öreg mindig pontosan 3 órakor kelti fel őket ezért meglesték. A gádor előtt egy vesszőkasban ülve aludt. Amikor mélyebben elbóbiskolt, eldőlt és felébredt. A csillagok állásából látta, hogy hány óra van. A munkások egyszer észrevétlenül kitámasztották a kast, és az öreg csak akkor ébredt fel, amikor a nap már a hasára sütött. Az öreg éjjelre beköltözött a tanyába, és nem keltette többé fel őket. De a munkások is hajtották magukat. Előfordult, hogy takaráskor, nyomtatáskor fejük alá téglát tettek, hogy ne aludjanak mélyen, s amikor felkeltek, még langyos volt az ing nyakába dugott pipa. Az orosháziak a földszerzés megszállottjai voltak. A szomszédos falvak határába mélyen benyomultak, Királyság, Pusztaföldvár, Csanádapáca, Bánhegyes stb. határának egy részét az orosháziak vették meg. Az orosházi paraszt nemcsak a karjával, hanem az eszével is dolgozott. Kupectempó szorult beléjük, s hogy jobban boldoguljanak, adtak-vettek: terményt is, de főleg jószágot. Előfordult, hogy elmentek Kunágotára, Battonyára kukoricáért, és nem Orosházára hozták, hanem Vásárhelyre vitték mert ott néhány fillérrel többet adtak érte. A pusztai ember étkezésében is tanulságos a kétféle lakosságot összehasonlítani. A vásárhelyiek nagyon szerették a hasukat, minden évben több birkát vágtak és ettek meg. A tejet is fogyasztották, egy héten inkább kétszer sütöttek lepényt, mint egyszer, messze voltak piactól, és ezért nehezebben értékesíthették áruikat. Az orosháziak közelebb lévén a piachoz, mindent értékesíthettek, kacsát, libát sok helyen csak akkor vágtak, ha tömés közben a kukorica a gégéjükbe ment. A pusztai lakodalomba bevetődő egy szempillantás alatt megtudta, hogy vásárhelyi vagy orosházi a násznép, ugyanis a vásárhelyiek lakodalomra duckalácsot sütöttek, s perecet csömögésztek, míg az orosháziaknál kúcsoskalács járta. A vásárhelyi lakodalomban legtöbbszöt birkapaprikást, az orosháziaknál marhapaprikást főztek. Az orosházi asszonyok a háztartás mellett a mezőn is dolgoztak, különösen nagy dologidőben. A vásárhelyi asszonyok egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán dolgoztak a földeken. A vásárhelyi asszony nem szeretett libát, kacsát tömni. Csak annyit hizlalt, amennyit levágott, a többit soványon eladta: „Éjjën a tömő is!" Fejes Márton anyja 84 évet élt, de életében egyetlen libát sem tömött, kacsát pedig csak annyit, amennyit levágott, pedig tudta, hogy a „lúdtömők görbe házat vösznek!" Ezzel szemben az orosházi asszonyok tömték a libát-kacsát. Azonban a vásárhelyiek által lakott határrészben mindig kevesebb kukorica termett, mint at orosháziaknál. A paraszti gazdálkodás számos területén más eljárást alkalmaz a vásárhelyi és mást az orosházi. Itt csak a legjellemzőbbel foglalkozunk. A vásárhelyi ember inkább állatokat nevelt, még akkor is, ha jó földön lakott. A lovat nagyon szerette, az arab félvért tenyésztette és sok jó remonda lovat nevelt a katonaságnak. A kitartóan futó lóra szükségük is volt, mert távolestek az anyavárostól. A vásárhelyiek, különösen a sziken, sok birkát tartottak. Az orosháziak a nagyobb hasznot hajtó tehenet kedvelték. Azt tartották: „Aki a jó lovat és a menyecskét szereti, az más nadrágjábul hal mëg!" (Koldusbotra jut). Persze az orosházi parasztok közül is sokan szerették a lovat: Sánta Gombkötő Mihály kardoskúti gazda hároméves korig nem fogta be, azután is nagyon kímélte, rossz időben a daráltatni valót inkább a hátán vitte a malomba. Az igavonó nóniuszt tenyésztették, amely igára nagyon jól bevált, de nem tudott kitartóan futni. Az orosháziak rengeteg disznót hizlaltak, azért mindig kapós volt a takarmány. Az Aradi úton piaci napon kocsi kocsit ért, Almáskamarás, Dombiratos, Kunágota, Battonya községekből a kukoricát Orosházán adták el, mert az említett községekben kevés disznót hizlaltak és a jó fekete földön sok kukorica termett. A vásárhelyiek a sziken a gabonát levágták, vagyis rendre vágták. A levágott gabona a földre hullott, villával fölcsirkézték, kéve nagyságú csomókba gyűjtötték, és vontatóba rak166