Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A kétféle népesség

helyiek, mind az orosháziak jellemzése főleg a Pusztán élő parasztokra vonatkozik, nem pedig a heterogénebb összetételű városi lakosságra. Nem a mai állapotot tükrözi, hanem a hagyományos paraszti élet utolsó évtizedeit. A szegedi egyetem Embertani Intézete vizsgálata szerint a törzsökös orosházi férfi főként magas termetű (170—179,5 cm), gyakori azonban a nagyközepes, közepes és kisközepes (160—163,5 cm) termet is. A fej középhosszú vagy hosszú, és az orr pedig keskeny. A haj színe leggyakrabban feketésbarna, a szem szürkés vagy világoskék, aránylag kevés közöttük a barna szemű. A nők termete főként magas (159—167,5 cm), gyakori azonban közöttük a közepes, illetve a nagyközepes (156—158,5 cm). A fej középhosszú, középszéles, illetve széles és határozottan magas. Az arc főként széles, vagy igen széles, szélesarcúságra való hajlammal, az orr pedig keskeny. A haj főként feketésbarna vagy barna, a szemszín szürkéskék vagy világoskék, barna szemű aránylag ritka.

1 Megfigyelés szerint az orosházi férfi gyakran pocakot ereszt (ezeket pohosoknak hívták: pl. pohos Horváth stb.). Sok közöttük a hajlott. Ugyanis egy részük hajtós ember volt s előfordult, hogy az öt-hat fia közül egyik gacsosabb volt, mint a másik, agyondolgoztatta őket. A vásárhelyi népességről nem készült embertani felmérés s így szubjektív véleményre szorulunk: vajon milyennek látja az orosházi szem a vásárhelyieket? A vásárhelyi ember magasabb, mint az orosházi, sok közülük a szikár, egyenesen tartású. Közöttük is előfordul a pocakosság: az Olaszok és Rostások között sok a nagy hasú, behemót (hatalmas) termetű. A vásárhelyi ember feje hosszúkás, legtöbb egyenes orrú ugyan, de gyakran előfordul a görbe orr is. Legtöbb vásárhelyi férfi haja, szeme barna. Közöttök több a pirospozsgás arcú, míg az orosháziak között sok a fakó. A vásárhelyi nők is általában magasabbak és hosszabb arcúak, mint az orosháziak, hajuk, szemük barnább és feketébb. Juhász Nagy Vilmos orosházi származású felesége megfigyelése szerint az országúton is meg lehet ismerni, hogy a kocsin vásárhelyi vagy orosházi asszony ül-e. A vásárhelyi kocsikon testes, pirospozsgás, tarkabarka kendőbe burkolt menyecskék ültek. Még idősebb korban is tarka ruhát vettek magukra, és virágos fejkendővel kötötték be a fejüket. Az orosházi asszonyok sokkal hamarabb öltöztek feketébe, vagy legalábbis sötét színű ruhába. A vásárhelyi asszonyok keze bársonyos, míg az orosháziaké sokszor kérges, ugyanis az orosházi asszony a földön is dolgozott. A vásárhelyi nők hevesebbek s a férfiak pedig menyecskésebbek, mint az orosháziak. Sokan hallottak a vásárhelyi népesség török beütéséről. Dani András közlése szerint a törökvilágban egy török martalóc csapat meg akarta sarcolni a várost. Az elöljáróság alkudozni kezdett a törökkel, s végül is abban állapodtak meg, hogy minden katonának küldenek egy nőt. Nosza, felöltöztették a szolgálólányokat és a cigánylányokat, és azokat küldték a törököknek. Úgy mondják, hogy a jellegzetes Oláh, Rácz, Török, Tatár nevek akkortájt jöttek divatba. A város még segélyt is adott egyik-másik „mögesött" nőnek. A vásárhelyi emberek lelkivilágát Németh László mérte fel mesteri módon, bemutatva azokat a sajátosságokat, amelyek a vásárhelyi tanulóifjúságot megkülönböztetik a pesti vagy akár az orosházitól is. Ami találó a tanulóifjúságra, találó a felnőttekre is. „Milyennek ismerem én a vásárhelyi diákot? Hogy szorgalmas lett volna, azt nem lehet ráfogni ; sőt néha, főleg dolgozatírásnál bámulatba ejtett a sok álmunka, csalafintaság, amellyel a megkívánt igazi erőfeszítést megkerülte. De erőgazdálkodásukban volt valami lírikusi : a fölhalmozott renyheség, ha valami beléjük kapott, nagy tanulólázakban robbant ki. Jellemet, amely szigorú nevelésű korán szerzett elveken alapult, nem sokat találtam köztük, de annak az illojális pimaszságnak sem volt nyoma, amelyekből pesti iskolákban már kaptam ízelítőt. Fényes szemükben, cigányos modorukban mosolygó paktum ült a közös munkakerülésre, de a szép dolgokban való részvételre is. Volt bemnnük (mint már leírtam) valami bennszülött báj, amely nem csak lekenyerezett, de remeklésre is sarkallt. Azonkívül 1 Orosháza néprajza. Szerk.: Nagy Gyula: Orosháza, 1965. 363—364. 162