Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A pásztorélet emlékei - II. Félszilaj pásztorkodás

verték össze és közösen fogadott gulyások csikósok és juhászok vették ott át, lóháton körülfogták és kihajtották a Pusztára. Legtöbbször a Pusztán verték össze a jószágot, vagyis a különböző helyről jött jószágot egy falkába terelték, ami nem ment simán. Az összevert jószág tusakszik, marja egymást. A gyengébbeket az erősebbek kiszorítják, ezért mindig a gyengéket kellett közéjük szorítani, hogy megszokják egymást. Sok baj volt velük, míg össze nem szoktak. Amikor arra szükség volt, verték őket, hogy ne verekedjenek. Györgyi Lajos közléséből tudjuk, hogy a kihajtáskor a lovak és a csikók nem kaptak enni s így a ménesbe veréskor mohón legelni kezdtek, s mire beesteledett — úgy-ahogy — szinte észrevétlenül összeszoktak. Az összevert marhák eleinte nekimentek egymásnak, s bottal, kutyával választották el őket. Ha jó volt a mező, akkor kevés baj volt velük. A lovak, csikók jobban összeálltak, mint a marhák. Megkóstolták a füvet és nem kívánkoztak el. A nagyobb csikót párosával kötötték egymáshoz nyakkötéllel, hogy együtt járjanak, így nem tudtak kitörni. Eleinte, míg a jószág össze nem szokott, a gulyás éjszakára kint maradt a jószág körül. Néhány napig talpon volt. Később vagy a kunyhóban, vagy a tanya körül egy védett helyen aludt. A kutya mindig a gulyással járt. Rossz időben a kutya is kint éjjelezett olyan helyen, ahonnan a jószágot szemmel tarthatta. A marhák jó-rossz időben egyaránt a szabad ég alatt, az álláson aludtak, mindig a megszokott helyen pihentek. Rossz időben csomóban, jó időben széjjel feküdtek. Két-három dörzsölködő oszlop is volt ott. A gulyások rossz időben, éjszaka szűrbe bújva kerülgették a jószágot, hogy el ne szabaduljanak. A ganét nem takarították el. Az elhagyott állás helyén szárazságkor kisült a növényzet, jó időben meg elrothadt, a paré embermagasságúra nőtt. Sokáig arról lehetett meglátni, hogy régen hol volt az állás. A közlegelő idejében ott, ahol Simon István földje van, volt egy itatókút, amelyet Kardos-kútnak hívtak. Valamikor a Kardos-család bírta. Körülötte jószágállás volt, amely a Ficsér-dűlőtől egészen a Cinkus-dűlőig nyúlt. Még most is erősebb benne a paréj, régebben pedig ez még szembetűnőbb volt. A teleknek is nevezett jószágállásban búzát sokáig nem is tudtak termelni, mert kiégett, ezért repcét vetettek bele. A közelben lakó Szántay Istvánék az elveszett kótlóscsirkét legtöbbször a buján díszlő repcében találták meg, alul ugyanis olyan ritka, hogy meglátszott benne a csirke, fent pedig nagyon sűrű volt. A föld később már eltűrte a búzát, de még most is sok közötte a repce. A kukorica is kisült, különösen meleg száraz májusban. Nedves nyárban viszont minden nő benne. A lovak éjszaka az akolba voltak, mert fázósabbak, mint a marhák. Az akol egy része az istállóhoz hasonló, nyitott elejű, épület. Nyeregteteje nádból készült, de nem volt lepadlásolva. Előtte faderekakból összerótt korlát állt, széles, kihúzható ajtóval. Jó időben a korlátok között, rossz időben a födél alatt voltak a csikók. A Csáky-járáson az istálló ajtaja elé akol épült, az istállóajtót fel sem rakták s így a lovak szabadon járhattak-kelhettek. Az ilyen istállót aklosistállónak hívták. Délben is az akolban deleltek a csikók, s mindig becsukták őket. Az aklot mindennap kitakarították. Régebben hajnalban, harmaton kezdték a legeltetést. Ilyenkor nincs meleg, nincs légy és a fű gyönge. Később früstök-ikiorx eresztették legelni a jószágot. Ha jó mező volt, akkor reggel 5 óra előtt nem indultak legelni. Ha „lesült", akkor már 3 órakor kint kolompoltak. Azért kezdtek ilyen korán, mert előző este nem laktak jól. Az őszi legelőre is korán mentek, még akkor is, ha jó volt a mező, mert a második fü gyenge és kihugyozták. „Szarik, hugyozik annyit, hogy!"-mondták. A tavasszal jó legelőkor legtöbbször úgy keltették fel a jószágot. Először a lovakat eresztették ki az akolból, a marhák szóra indultak el. Az egyik pásztor elöl ment és a másik hátul maradt. Az utóbbi a marhák közé ment és a nevükről szólította. Megmozdultak, megrezzent a kolomp, s máris megindultak, mentek a gulyás után. A hátul maradt bojtár arra 155