Nagy Gyula: Parasztélet a vásárhelyi pusztán (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 4. Békéscsaba, 1975)

Ember, munka, tulajdon - Nagy Gyula: A pásztorélet emlékei - II. Félszilaj pásztorkodás

a szárnyra ment, amelyre terülni akartak. Az igazi gulyás sohasem hajtotta a marhákat, hanem előttük ment, nemcsak hajtáskor, hanem legeltetéskor is. Jó legelő esetén eresztettek nekik. A gulyás kijelölte: „Na most ekkorát eresztünk mára!" A napi megeresztett területet délelőtt és délután végiglegeltették. Még másnap is ezen a területen legeltettek, mindaddig, míg le nem legelték, mert ha csak a nagyját ették le, és a száraz gaz ottmaradt, eső után leöregedett. A fiatal fű pedig a száraz közé nőtt. A marha a száraz gazt nem szereti és ezért a közé nőtt fiatal füvet sem ette meg. A megeresztett területen a jószág, mindig arra igyekezett, ahol vastagabb a fű. Ha az elsőfüből eresztett a gulyás, akkor a pásztorok a jószág előtt mentek, nem néztek szembe a jószággal, a szárnyakra sem vigyáztak, mert jó volt a legelő a marhák nem igyekeztek kitörni a gulyából. A napi eresztést két részletben legeltették : délelőtt az egyik felét és délután a másikat. Amint kiértek a megeresztett területre, mindjárt elfoglalták annak felét. A délelőtt legeltetett terület túlsó szélének a közepe táján a gulyával szembenézett a gulyás, s kétfelől álltak a bojtárok. Ha jó volt a fű, a jószág lé'feneklött és legeltek. A lovak a marhák valamelyik szárnyára mentek és ott legeltek. Sokszor a csikók a marhák között legeltek; de a ló is, a maga csoportjához húz. A lelegelt területet nem őrizték : arra nem vágyott a jószág. Ha kicsapódott egy-egy marha, ráuszították a kutyát, és az ész nélkül ment vissza. A pásztorok lába kutya nélkül elkopna, bottal sem győzné. Ha kétfelé csapódott (kétfelé vált) a gulya, akkor a bojtárok visszafordították, hogy egyfelé haladjanak. Ha nagyon elterült a jószág, akkor a kutyával összekerítették. A megeresztett terület felén a jószág egy csomóba vergődve bármerre haladva legeltetett, néha viszont sora volt a legeltetésnek. Nem lehetett állandóan sorban, apróbb fogásokban legeltetni, mert a jószág eltaposta s összehugyozta a legelőt, s azután csak ment rajta keresztül. 100 marha és 20 ló két kisholdat beterített, amikor jó füvön legeltek. Egy napra A—5 kisholdat eresztettek. Harmatszárattyáig legeltettek, majd behajtottak itatni. Hét óra körül az egyik bojtár bement vizet húzni. Amikor már 40—50 vödör víz volt a vályúban, akkor a lovakat beengedték és megitatták. A lovak maguktól mentek az akolba, csak az ajtót kellett betenni utánuk. Amikor a vályúban elegendő víz volt, a marhákat is behajtották. Nem is kellett hajtani, mert szomjasak voltak és mentek a kútra. Vigyázni kellett rájuk, hogy mindegyik vízhez jusson, ugyanis az erősebb elverte a gyengébbet. Sokat ittak a jó, félsós mezőre, sok víz kellett nekik. Sok jószágnak nem volt könnyű vizet húzni. Volt rá eset, hogy segítettek a vízhúzónak. A segítség a kútgém végére kötelet kötött s a kötelet lefelé húzta. A marhák ivás után a kút körül feküdtek, a reggeli fektetés egy óra hosszáig tartott. Nyolc és fél kilenc óra között megint kihajtottak. Először ismét a lovakat eresztették ki. Sokszor, különösen jó időben a kúttóberesztették el őket legelni. A marhákat a reggeli fektetés után felköltögették s ugyanúgy hajtották ki, mint reggel oda, ahol előzőleg legeltek. A jószág tudta, hol hagyta abba a legelést, addig ment, míg a jó területre nem ért. Ott legeltek délig. Másodjára gyorsabban haladtak, mint az első legelésnél, mert előzőleg már kiválogatták a javát. A déli behajtás előtt mindig friss vizet húztak. A delet a nap árnyékából állapították meg, ha nem sütött a nap, akkor a jószág mozgásáról is észrevették. A marha dél felé megmegállt és csak szaggatottan legelt, vizet kívánt. A delelés hosszabb volt, mint a reggeli pihenés, ilyenkor nem vigyáztak rájuk. Ha jó volt a legelő, három óra előtt nem indultak ki a megeresztett terület másik felére. Hat órakor ismét behajtottak itatni. A jószág addig nyugodtan állt, míg a pásztorok ettek. Ekkor a jószág még nem feküdt le. A lovak itatás után vagy tovább álltak, vagy legelni mentek. A ló inkább megállt kopáron is. Egy órai állás után naplementéig ismét legeltek. Nyolc óra körül hajtották be őket. Itatás után a marhák az álláson feküdtek, a lovak az akolba tértek. Ha esett az eső, a marhák felálltak, meggörbültek s fejüket lehajtották. A hideg víz így gyorsabban lefolyt róluk. Amikor megunták az állást, lefeküdtek a lucskos földre. Ilyen156