A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Manga János: Szokások Tótkomlóson

Svatí Peter, svatí Ján, povedz pravdu, neoklam, abi si mi dav znafi, s kim ja bud'em pri sobási stát'i.

44 A karácsony előtti napok szokásaival és hiedelmeivel Luca napja emelkedik ki. Még az első világháborús esztendőkig, egyik-másik családban később is, tartották a nap szokásait. Cseman Mártonné szerint Luca napjának reggelén azzal a piszkafával, amellyel a kemence tüzét igazították, ,,a tyúkokat piszkálták, hogy sokat tojjanak."

45 Számolva ököllel ütötték a libák hátát, mert azt tartották, hogy ahányat ütnek a lúd hátára, annyi tojást tojik. Megjegyezte, hogy ő csak hallotta ezeket a „babonákat", de sohasem csinálta. Véleménye szerint a „régi szokásokat" valamikor a gazdag is, a szegény is tartotta, egyik hitte, a másik nem. „Volt olyan gazda vagy gazdasszony, aki annál többet akart, minél többje volt, ezek babonásak voltak, azért, hogy több legyen." Adamik Pálné szerint Luca napján semmit nem adtak ki a házból. Szülei azt tartották, hogyha asszony jött a házhoz, a következő esztendőben törtek az edények.

46 Luca estéjén és napján nem fontak, nem varrtak, csak fosztottak. Luca napján a fonóba sem mentek. Az öregektől a lucaszék és a luca karkiás készítéséről is hallott. Többen emlékeztek arra, hogy Luca estéjén a boszorkányok elleni védekezésül fokhagymát ettek. Antal Pál, Povázsay Mátyás és mások szerint sem szívesen látták, ha idegen asszony ment a házhoz. Azt tartották, hogy akkor szerencsétlen lesz a ház, összetörnek az edények. Az adatközlők véleménye is az volt, hogy már az ő fiatal korukban sem minden családban egyformán tartották a régi babonás szokásokat, leginkább azokban a családokban éltek, ahol a családtagok között még voltak öregebb asszonyok. Egyesek szerint asszonynak más házába belépni csak addig nem volt szabad, amíg a kisgyermekek köszönteni nem jártak. Karasz Ádámné szerint Luca naptól karácsonyig gyékénykötelet fontak, és azzal karácsony estéjén éjfélkor kimentek a kamrába, s ott a földet verték vele. Azt mondták, hogy erre oda mentek a boszorkányok. A fiúgyermekek Luca napi köszöntői az első világháborúig általában még szokásban voltak, később már csak elvétve fordult elő, hogy két-három szegényebb fiúgyermek bejárt egy-két utcát. A századforduló utáni években még három-négy gyermek járt együtt, gyakran még sötét volt, amikor a lucázást kezdték. Bementek a szobába, levették a kalapjukat, és mondták szövegüket, amelynek sorai gyakran felcserélődtek, egyik-másik kívánság az egyik szövegből kimaradt, a másikba belekerült, vagy ezenkívül még bővült is. A lucázást ocelovafnak (acélozni) nevezték az egyik szövegváltozata a következő volt: Dobrvo ráno vinsujem! Doniesl'i sme vám oceï, ze bi sa vám hrnce, miske nehubil'i a tanière nestiepal'i. Kel'ko máfe tanierov, tel'ko vasej d'iovki frajerov. Kel'ko mát'e refazi, tel'ko do vasej láde penazi. Kel'ko mát'e kolov, tel'ko do vasej konici volov. Kel'ko mát'e l'izickov, tel'ko vám jalovickov. Kel'ko máfe prachov, tel'ko vásho chlieva bravov. 37