A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Manga János: Szokások Tótkomlóson

Kelko máfe ruzickov, tel'ko vasej d'iovki druzickov. Keik о mát'e strapcov, tel'ko vasej d'iovki chlapcov. Pán Boh daj dobrvo rano! Ezeknek a Luca napi jókívánságoknak még mindenütt megtaláljuk a nyomait a dunáninneni területeken, azokban a községekben, amelyeknek lakossága zömmel a mai KözépSzlovákiából származik.

47 Mindössze a szövegekben találunk lényegtelen eltéréseket. Ugyanígy általánosnak mondhatjuk a naphoz fűződő babonás eljárásokat, hiedelmeket is, talán azzal a megjegyzéssel, hogy az ország északi részében, pl. a Nógrád és Pest megyei szlovák községekben mind a naphoz fűződő egyéb hiedelmek és cselekmények, mind pedig maga az ocelovaf szokása még a két világháború közötti években is talán elevenebben éltek. Mint máshol, Tótkomlóson is megkérdezte a gazdasszony a gyerekek neveit, majd ajándékot adott nekik. Több szlovák faluban szintén megfigyelhettük azt a folyamatot, — amely a magyar falvakban is végbement a lucázás megszűnése során, — hogy régen minden fiúgyermek elment köszönteni, később a jobb módú szülők gyermekei már csak a rokonokhoz mentek, vagy a lányos házakhoz, a szegény szülők gyermekei pedig oda, ahol nagyobb ajándékot vártak.

48 Farkas János elmondta, hogy gyermekkorában csak a nagyapjához ment köszönteni, ahol, amikor elmondta a verset, egy hrubí-t (négykrajcárost) kapott. Karácsony Az adventi időt, karácsony közeledtét a betlehemesek éneke jelezte. Gajdács a múltban gyökerező s napjainkig megmaradt szokásnak mondta az adventi időben történő betlehemezést és a vízkereszti három király-járást.

49 Adatgyűjtésünk idején már senkit sem találtunk, aki — azon kívül, hogy a háromkirályok kiugratható csillaggal jártak — a játék szövegére emlékezett volna. A betlehemes játéknak is csak töredékeit sikerült lejegyeznünk. Csiernik István, aki 1906—1908 között maga is szereplője volt a betlehemes játéknak, elmondta, hogy a betlehemezést november utolsó napjain, vagy december elején kezdték, és folytatták karácsony napjáig, esténként. Egy másik csoport még 1913-ban is betlehemezett, de ezután már nyoma veszett a játéknak. Csiernik István szerint a játéknak öt szereplője volt: az angyal, Fedor, Sztacho, Iván és a bacsa. A bacsa kivételével ruhájuk bő gatya, bő ujjú ing volt, fejükön csákó papírból, színes papírokkal díszítve. Az angyal derekán szíjból készült öv volt, az övön fakard lógott. A pásztorok kezében bot volt, a botra pléhdarabokból csörgőket szereltek. A bacsa fején nagy báránybőr sapka, derekán kifordított bekecs, ezen a csizmáig érő báránybőr bunda volt, szintén kifordítva. Neki is volt botja, nagyobb mint a pásztoroké, de csörgők nélkül. A betlehem, vagy amint mondták, a kis templomocska, fából és papírból készült. Padozatán moha volt, rajta a jászol, a jászolban a kis Jézus, mellette Mária, József, a pásztorok, és legelésző bárányok. Ezeket az alakokat maguk a betlehemmel járók készítették gipszből. A templomocska figuráit egy égő gyertya világította meg. A betlehemesek rendesen valamelyikük lakásán öltözködtek fel, s onnan együtt indultak. Amikor az udvaron az ablak alá, vagy a konyhába értek, botjaikat megcsörgették, és megkérdezték: bemehetnek-e a betlehemmel? Ha a válasz igenlő volt, bementek a szobába, ha nem, — ami ritkán fordult elő, — tovább mentek. Elsőnek az angyal ment be a szobába, a templomocskát letette az asztalra, kihúzta kardját, a gyertyával megvilágította a betlehem 4erendezését és várt, amíg a ház népe megnézi. Ezután kihúzott karddal énekelni kezdett: 38