A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Manga János: Szokások Tótkomlóson

Az esztendő ünnepei A családi élet és az esztendő ünnepeinek gyakran már csak töredékeiben megismert szokásaiból, rítusaiból arra következtethetünk, hogy ezek egyike-másika — bár lényeges vonásaikban őrzik az egykori származáshely tradícióit — az új környezetben sok tekintetben leegyszerűsödött. Ez azt jelenti, hogy egyrészt leszűkült az egy-egy alkalomhoz, ünnephez kapcsolódó, különböző célokat követő rítusok száma, másrészt meglazult az a viszony is, amely a közösség egésze és a megszokott hagyományos formák között fennállt. Mint jellemző példát említjük meg, hogy az esztendő ünnepeinek rítusai közül hiányzik pl. a moréna vagy kysel szalmabábu alakjában történő kihordása, a pünkösdi játék, a jánosnapi (június 24.) tűzgyújtás, az aproszenteki vesszőzés, a pásztorok karácsonyi vesszőhordása stb. Tótkomlóson ezeknek a szertartásszerű cselekményeknek már az emlékezetben sem találtuk meg a nyomait, pedig ezeket még a századforduló után is gyakorolták azokon a vidékeken, ahonnan Tótkomlós lakossága származik. Eltűnésüket magyarázhatnánk azzal, hogy itt is, mint Gömörben a murányi fraternitas rendtartása,

39 majd ennek alapján az esperesi látogatások során készült jegyzőkönyvek

40 vagy mint Szarvason — Tessedik szerint — eltiltották.

41 Azonban sem a rendtartásnak, sem pedig az esperesi látogatások jegyzőkönyveinek nem volt mindig foganatja. Gömörben az említett és előbb tiltott népi rítusok jó részét még a századfordulót követő esztendőkben is tartották. Az egykori szokások leszűkülésének, egyesek eltűnésének okait elsősorban abban a közösségben kell keresnünk, amely előbb a hordozója volt. A tradíciók teljes vagy részleges feladását, bizonyos szokások megszűnését, mindig a közösség összetételében, anyagiszellemi életében beállott változások előzik meg. Bár a rítus, a szokás hordozója és megtartója a közösség, az egyénnek mindig döntő szerep jut benne: kezdeményez, irányít, bizonyos cselekményeket egyedül ő végez. Természetes, hogy itt az egyén és a közösség között az életforma, a gondolkodás, a kultúra azonosságában tartós kapcsolatot kell feltételeznünk. A XVIII. században telepített helységek esetében ma már alig tudjuk megállapítani, hogy első telepeseik zöme mely faluból, mely vidékről származott. Nem tudjuk azt sem, hogy a régiből mi elevenedett meg az új környezetben, hogy az új, még laza közösségben a tartós kapcsolat hiánya, a különböző falvakból, vidékekről származó embereknek a régihez való viszonyára milyen hatással volt. Valószínű, hogy az előbbitől eltérő életforma és környezet, az előbbi szokások, rítusok életében is döntő változást hozott: egyeseket változatlanul vagy változással megtartott, másokat elhagyott.

42 Nyilván azt tartotta meg elsősorban, ami többé-kevésbé az előbbi lakóhelyeken is általános, közös volt, és azt, amit az új közösségben egy-egy aktívabb egyéniség kezdeményezett, elfogadtatott. András- és Luca napja Az idősebb asszonyok egyike-másika még Tótkomlóson is emlékezett az András napi házasságjóslás egykori szokásaira. Egyik idősebb adatközlőnk hallotta, hogy valamelyik lány este, amikor lefeküdt, férfinadrágot tett a feje alá, hogy megálmodja, ki lesz a fétje. A századforduló táján még előfordult, hogy a lányok András előestéjén vagy napján ólmot öntöttek. A vízbe öntött ólom formájából következtettek a leendő férjük foglalkozására, alakjára, tulajdonságaira. A máshol András estéjén vagy napján mondott rövid vers, amelyben Andrást kérték, hogy mondja meg, ki lesz a férj, Tótkomlóson Szent Jánost és szent Pétert említi, s a szöveggel összefüggő cselekményt bármikor végezhették.

43 (Ez a rostával történt jóslás módját követte. A rosta kérgébe (kávájába) az olló hegyét beszúrták, majd a rostát oldalára fordították és a Tranoscius énekeskönyvet aljára helyezték. Ezután két lány egy-egy hüvelyujját az olló két karikája alá helyezte, és a szitát felemelte. Eközben kellett valamelyik legényre gondolniok, elmondaniuk az alábbi verset, s ha a rosta megfordult, a lánynak az a legény lett a férje, akire gondolt. 36