A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Tábori György: Tótkomlós állattartása

A nem megfelelőket eladják. A hízókat napjában kétszer etetik, nyáron reggel 6, télen 7 órakor, délután fél 6 és 7 óra között. Az etetés 1 óra hosszat tart, ötvenes falkában. Etetés után a sertésgondozók kitakarítják az ólakat és a következő etetéshez készítik elő a takarmányt, nagy kádakban bekeverik. Hideg időben az etetés előtt felmelegítik az eleséget. A hizlalás 6 hónapig tart, de ezen idő alatt nem híznak meg teljesen, csak jó húshízókká válnak. A 120 kiló elérése után eladásra a vágóba kerülnek. A termelőszövetkezetek állatállományuk részére a szükséges istállókat, ólakat, háziatokat legnagyobbrészt saját erejükből építik. Szervezkedésük kezdetén az egyes tanyákon levő tágasabb istállókat használták fel leszállásnak és tehénszállásnak mindaddig, amíg a gazdaság központjában vagy az egyes üzemegységekben át nem alakították, ki nem bővítették az arra alkalmas épületeket, vagy amíg újakat nem építettek. A legegyszerűbb és nem sok költséggel járó építkezés az átalakítás volt. A Viharsarok Termelőszövetkezet tulajdonában voltak a régi községi tanya ló- és tehénistállói, valamint a sertéstartásra megfelelő ólak. Ezekben a létesítményekben a nagyüzemi állattenyésztés minden jó módszerét igyekeztek alkalmazni, ami annál is inkább jó eredményeket adott, mert a legtöbb munkafolyamatot gépi erővel igyekeztek megoldani. Az adatokból kitűnik, hogy a tótkomlósiaknál, megtelepülésük első száz évében az extenzív állattartás volt túlsúlyban a földműveléssel szemben. A szlovák parasztság korábbi hazájából nem hozott magával fejlett agrotechnikát.

26 Az állattenyésztéssel kapcsolatos szókincsük többségét az alföldi magyarságtól vették át, mert egyrészük elsődleges megtelepedése valószínűleg Pest megye északi része volt, a 18. század első évtizedeiben, akárcsak a Békéscsabát megülő szlovákoknak is,

27 másodlagos megtelepedésük, 1740—1746 között, pedig Békésszentandrás volt.

28 Feltevésünket az állattartás szókincsének átvételéről az is alátámasztja, hogy amint a békéscsabai szlovák megtelepülök fiaikat — a 18. században — a magyar nyelv elsajátítására a magyar lakosú Orosházára, Békésre és Dobozra küldték,

29 ugyanazon céllal a tótkomlósi fiatalokat hódmezővásárhelyi gazdákhoz adták szolgálni, ahol a rájuk ragadt magyar nyelven belül az állattartás szókincsét is elsajátították. A források nem szólnak arról, hogy a megtelepülő szlovákok állatokat hoztak magukkal. Bizonyára nem hoztak, mert legnagyobb részük szökött jobbágy volt.

30 Békés megyében, illetve Tótkomlóson jutottak földhöz és állatokhoz, és a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva, a szomszédos magyarságtól sajátították el nagyrészben az állattartás és nevelés tudományát. Erre enged következtetni a tótkomlósiaknál használt, az állattartásra vonatkozó több magyar fogalom és kifejezés, ami a közeli Vásárhelyi-pusztán is honos.

31 A gazdaságot, a vagyont mindig a számosjószág — a ló és a szarvasmarha —jelentette a tótkomlósiaknál is, de nem szabad megfeledkezni sertéstartásukról, és különösen nem a 19. század elején már meglevő és viruló juhtenyésztésükről sem, mely utóbbi gazdasági ág, annak idején egyik fő jövedelmi és megélhetési forrásukat képezte és megalapozója lett a 19. század elején kezdődő, majd a század végén a maga teljességében kiviruló népművészetüknek. JEGYZETEK 1 Gajdács P., Tót-Komlós története. Gyoma. 1896. 235. 2 Gajdács, 91. 3 Gajdács, 105—116. 4 Gajdács, 16. 5 Békés megyei levéltár. Gyula. Tótkomlós község 1852. évi jzkve. 6 Tábori Gy., Tótkomlós földrajzi nevei. Körös Népe II. Békéscsaba, 1957. 74—83. 7 Tótkomlós községi eseménynapló. Kézirat, 21—27. — 1853-ban Gyurkovics György felvégi, Somogyi Pál alvégi csordás volt. Fizetésük: 6 tehén után 1 véka búza és 6 kenyér egy hétre. Az őrzésen kívül kötelesek voltak feláltva a községi bikák mellett éjszakázni. — 1855 ben Tóth István 293