A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Tábori György: Tótkomlós állattartása

Általában két kanásza volt a községnek, akik a csürhét naponta hajtották a kiskomlósi legelőre. Kanásznak legtöbbször sokgyermekes szegényember szegődött el, s fiúgyermekei is segítettek apjuknak. A kanászság lenézett, nem megbecsült foglalkozás volt. A csürhe kihajtásának rendje is megváltozott a századforduló óta. Télen is kihajtották a nagyobb süldőket és a fiatlan kocákat. A nyári kihajtás reggel 6 -kor, a téli 7—8 óra között kezdődött. A kanászok és gyerekei a falu keleti, déli és északi utcáiban szétszéledve, nagy szarutülköket fújva, jelezték a kihajtás kezdetét. A disznókat fél-háromnegyed óra alatt tülkölték össze a főtérre. Onnan egyszerre hajíották a jószágot a három kilométerre levő csürhejárásra. Elől egy kanász ment, a többiek a csürhe mögött a fekete pulikkal. A kutyák szőre mindig rövidre volt nyírva és a nyakukban szíjon pergő csüngött. A kihajtás óriási zenebonával: egymásnak felelgető tülökszóval, karikás ostorok pattogtatásával, kutyacsaholással, röfögéssel, visítással és a kanászok nyel nyel hangos biztatásával történt. A sertéseket naplemente előtt hajtották vissza a faluba. Behajtáskor két kanász ment a csürhe élén, a többi mögötte és a karikással meg a pulikkal visszatartották az előretörő, vagy buzdították az elmaradó disznókat. így egytömegben, lépésben érkezett a csürhe a falu közepére. Itt a számadókanász a keresztúton megállt, szembefordult a csürhével és a szerteágazó utcákba irányította a jószágot. Amelyik nem jó útra tért, azt ostorral terelték a helyes irányba. A disznók hangos röfögéssel csörtettek az utcán hazafelé, majd ledöntve lábukról a szembejövő embereket. 288