A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Tábori György: Tótkomlós állattartása

Amiga 18. században még hizlalásra is tartottak ökröket, a 19. században már csak igavonásra. Számuk még mindig több mint az igáslovaké, de egyre apad. Az utolsó nagyobb tartási időszak az első világháború ideje, amikor lóhiány miatt a gazdák ismét kénytelenek voltak ökröket vásárolni, hogy földjeiket megművelhessék. A 20. század elejéig kizárólag a magyar fehér szarvasmarhát tartották, ma már csak a pirostarkát tartják. A múlt században 5—6 ökre is volt egy-egy gazdának. A 19. század derekán olyan béresek is voltak, akik 6—8 ökörrel álltak el szolgálni. Ez esetben a cseléd a maga állataival dolgozott, de a gazda takarmányán volt a jószág. Az ökröket tartó béresek hamarosan vagyont szereztek és a század végére a község leggazdagabb parasztjai lettek. Ilyen volt az egyik Francziszti és Korim család, akik 1880 táján 20—25 hold földet is szereztek ily módon és a cselédsorból a gazdák közé emelkedtek. Ezekről a családokról mondották az öreg béresek, Pipis András és Stirbicz János, hogy emberségesebbek voltak, mint a többi gazda, mert maguk is a béressorból kerültek ki. A múltban az állattartó gazdák szívesen neveltek fiatal tinókat, mert egy-két évi tartás után haszonnal értékesítették azokat. Gyula és Arad vásáraira mentek rúgottborjúkat vásárolni. Némelyik gazda 20—25-öt is vásárolt, 8—15 forintjával darabját. Hazahajtásuk után a kaszaperi legelőre kerültek, majd feljavulásuk után Orosházán, Vásárhelyen vagy Makón adták el nagy haszonnal. Az 1880—90-es évek között, Hódmezővásárhely határában, a Melinda pusztán, mely határos volt a községgel, harminc tótkomlósi gazda 550 hold szántót bérelt. Legelő is volt rajta, ahol fejős, meddő, növendékmarhát és néhány ökröt legeltettek. Nagy szalmakazMalacok árusítása kocsiról a hetipiacon Predaj prasiat z voza na trznici Verkauf von Ferkeln vom Wagen am Wochenmarkt 279