A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 3. (Békéscsaba, 1974)

Tábori György: Tótkomlós állattartása

úgy fogadták, hogy a hordás alatt is kötelesek legeltetni. Mivel a hordási időben kevés ökör maradt Kaszaperen, a csordások egymásközt megegyeztek, hogy csak egy maradt az állatokkal, a többi aratási munkát vállal. A tinóknak, majd később az üszőknek karám, állás, (akov) készült éjszakára. A karám körülbelül 100 méter átmérőjű, fakorláttal körülvett tér volt. A fakorlát mentén belülről a föld le volt mélyítve 1 méter mélyre, és ezt a földet a korlát másik oldalán gátnak emelték. így megakadályozták, hogy a jószág kiugorjon a karambol. Az üszők karámjának végébe az 1900-as évek elején egy fedeles állást is építettek, amelytől 50 lépésnyire volt a gulyások kunyhója (gunhó). Kaszaperre is került ménes, de az igen kevés számú lehetett, mert az is a gulyás gondjaira volt bízva, de ottani tartása az 1900-as évek elején megszűnt. A székegyházi pusztának Kiskomlós nevű része az a terület, ahová a legelő 1856. évi felosztása után az állatállomány zöme, a nagyobbszámú ménes, a tehéncsorda és a konda került. Az üszőket a faluba vagy a tanyára vitték. A lovakat a múlt század 60—70-es éveitől kezdve többnyire a tanyán, kisebb mennyiségben a falubeli istállókban tartották. A kiskomlósi ménes 250—300 lóból állt. Mihelyt az idő kimelegedett, kihajtották azt, s ahogy az öregek mondják od Dúra do Mihala, vagyis április végétől október végéig volt a legelőn. Delelő tehenek és üszők Kaszaperen 1957-ben Poludnajsí odpocinok kráv a jalovíc v Kaszapere v r. 1957 Mittagsruhe von Kühen und Färsen in Kaszapere, 1957 A ménesnek a kaszaperi karámhoz hasonló állása yolt, de akkora, körülbelül 200 méter átmérőjű. Ott legeltek a csikók és azok a hámoslovak, melyek az év nagy részében munkába nem kellettek, de hordáshoz és nyomtatáshoz mindig haza hajtották azokat. Ez volt az 265