A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 2. (Békéscsaba, 1973)

Grin Igor: Hat délszláv népdal Battonyáról

A sorsformáló történeti eseményekhez tapadó népköltészeti alkotások forrásként való felhasználásának lehetőségét Delorko fogalmazza meg: „Miután népünk történelmének egyes, látszólag kevésbé fontos, valójában azonban nagyon is jelentős mozzanatait az írott alkotások amúgy is szűkszavúan érintik, ezek a jólsikerült epikus népdalok — ha nem volnának is művészi produktumok (márpedig azok!) — jó szolgálatot tesznek történeti szempontból is."

2 Természetes, hogy az ilyen források használata kellő körültekintésre kötelez, ezért nem csodálkozhatunk, hogy maga Delorko int óvatosságra. A népi költő nemegyszer, — ha nem is a valóság meghamisításának szándékával — átfogalmazza a készen kapott eseményeket; csak igen ritkán elsődleges célja a történet puszta regisztrálása. A délszláv epikus népköltészetről írt kitűnő munkájában Maretic hasonlóan vélekedik az epikus néphagyományok forrásértékéről: „A népi hagyományok szerte a világon igen megbízhatatlan forrásul szolgálnak a történelem számára; világosan megállapítható ez olyan esetekben, amikor a néphagyományok mellett hitelt érdemlő történeti forrásokkal is rendelkezünk ugyanarról a tárgyról : azt látjuk, hogy igen gyakran ugyanegy eseményről a hagyományoktól teljesen eltérően vallanak."

3 A történeti valóság és az epikus dal közötti különbségekre mutat rá, írott források segítségével Boskovic-Stulli az epikus népdalok „építőelemeiről" szóló, széles kitekintésű, igen meggyőző tanulmányában.

4 Az eltérések a közösség névtelen énekesének kezdeményezéséből adódnak, és összefüggésben állanak az improvizáció jelenségével. Improvizáción itt a népi énekes által ismert dalkészlet egyes elemeinek szabad felhasználása értendő : a feledésbe merült dalok fennmaradt, olykor önálló életet élő részleteinek más, nem ritkán hiányos énekekbe való „beépítéséről" van szó. (A „beépítés" nem jelöl feltétlenül tudatos eljárást.) Lehetséges továbbá, — amint erre a fentebb említett tanulmány is rámutat — a dalok egészének, vagy nagyobb terjedelmű részleteinek átvitele, más névre való alkalmazása, más eseményhez való „igazítása". Nagy tudású, igényesebb felkészültségű énekesnél nem egyszerűen mechanikus behelyettesítésről van szó: a felhasznált elem, vagy motívum tökéletesen asszimilálódik az új szövegkörnyezethez; kisebb tudású, kevésbé gyakorlott előadók gyakran követnek el műhibát, csorbítva ezzel a dal szépségét, ugyanakkor támpontot nyújtva a kutatónak a hagyományozódás folyamatába való alaposabb betekintéshez. Egy népdal vizsgálatakor azonban csakis akkor támaszkodhatunk írott történeti forrásokra, ha az illető népköltészeti alkotás valós, többé-kevésbé ismert történelmi eseményen alapul, vagy azzal nyilvánvaló kapcsolatban áll. Ha a vizsgált szövegünk nem történelmi események hatására jött létre, vagy más okból nem rendelkezünk írott történeti forrással, a népdalokat (epikus dalokat, balladákat, románcokat, lírai dalokat) korábbi, — a mainál igen gyakran teljesebb — állapotunkban rögzítő gyűjteményeket kell segítségül hívnunk. A nyomtatott és kéziratos kollekciók nyújtotta adatok értékes segítséget jelenthetnek a napjainkban feltárt és összegyűjtött dalok azonosításában, és egyes, az összevetés során megmutatkozó jellegzetességek megállapításában. A loci communes és az improvizáció némelykor kényszerű alkalmazása nem mindig társul a legmagasabb szintű interpretációs képességekkel, s ez lehetővé teszi a népi szövegek szabadabb kezelését, az illesztések nyomainak bátrabb keresését a folklorista számára. Jelen dolgozat célja — a hat népdal bemutatásán túl — a jugoszláviai irodalmi adatokkal való összevetés, és a belőle következő verstani, szerkezeti és hagyományozódási tanulságok rögzítése. (A battonyai népdalokat a tanulmány végén eredetiben és magyar fordításban közlöm). 218