A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 1. (Békéscsaba, 1971)

Juhász Irén–Toda Molnár Béla: A gerendási X. századi lékelt koponya

Különböző feltételezések vannak a műtéti beavatkozások indikációiról: koponyatörés, repedések gyógyítása, a koponyacsontok akut, vagy krónikus, esetleg specifikus gyulladásai, epilepszia, a koponya jó-, vagy rosszindulatú daganata stb. Mint már említettük a lékelések helye és módja változó. Leggyakoribb az éles szerszámmal, üveggel, obszidián pengével, késsel történt kaparásos, vagy fúrásos eljárás. Az inkák a „tumi" nevű baltaszerű eszközt használták. A végrehajtás módja szerint alakul a sebek formája. Az általunk vizsgált honfoglaláskori koponyán a fúrótrepán használatára enged a seb formája következtetni. A baloldali sutura coronalis és sutura parietotemporalis alkotta háromszögben, a falcsontba vésve találjuk a nagyméretű, lékeléses eredetű csonthiányt (I. t. 2.). A seb legnagyobb hosszúsága 81 mm, legnagyobb szélessége 60 mm. A kallusképződés utáni legnagyobb hosszúsága 67 mm, legnagyobb szélessége 46 mm. A körtealakú lékelés karélvos kiképzésű, ami a műtéti technikára enged következtetni (II. t. 1-2.). A 2. képen látható séma mutatja a fúrópretánszerű eszköz feltételezett használatát, amit már a hippokratészi orvosi iskolánál is alkalmaztak. Hasonló jellegű eszközzel dolgozik korunk sebészete is. (A történeti összehasonlításra cikkünk nem hivatott, annyit kívánnánk említeni, hogy Celsus, Augustus korának híres orvosa is ismerte a fúrótrepánt, Galenus nem használt trepánt, később teljesen kiszorult a koponyasebészetből, annyira, hogy Avicenna alig tudott valamit a műszerről, annak ellenére, hogy az arabok az ókori tanításokat gondosan megőrizték. Egyedül Abul Kaszem arab orvos használta, aki több egymáshoz eső léket fúrt.) A műtét sikerességét bizonyítja a nagyfokú csontgyógyulás. A koponya gyógyulási törvényei szerint a lamina interna sarjad leggyorsabban, követi ezt a diploe gyógyulása, amire lassan rákúszik a külső réteg, a lamina externa. Esetünkben a falcsont hátsó sebszéleinek gyógyulása eléri a 10 mm-t, ami hosszú, de legalább félévet meghaladó túlélést bizonyít. Felmerül a kérdés: mi okozhatta a koponyatorzulást, miért volt szükség a műtét elvégzésére? Megvizsgálva a koponya belső felszínét, a következőket találjuk: Az agytekervények benyomatai (impressiones gyrorum) elsimultabbak, ugyanakkor az ütőerek árkai kimélyültebbek, a varratok széthúzottabbak, különösen a lambdavarrat jobboldali ága tátongó, ami a bal koponyafél oldalsó részére ható nyomás ellentétes oldali széthúzó erejére mutat (I. t. 3.). Ügy véljük, a koponya nagyfokú torzulását ez a belső nyomás kezdeményezhette, tekintve, hogy fiatal életkorú egyénről van szó, akinek a koponyája igen képlékeny (3-4. kép). A leletkörülményeket nem ismerjük, viszont az ékszerek okozta bronzoxyd-beivódás alapján feltehetően jobb oldalára fordult a holttest feje, így a torzulást fokozhatta a föld nyomása is, bár azonos korú temetkezésből származó koponyákkal összehasonlítva, azoknál a földnyomás ereje inkább a varratokra hatott. A jobboldali falcsont és a nyakszirtcsont területén, de kisebb foltokban másutt is a koponya belső felszíne kimaródott, annak ellenére, hogy a talaj károsító hatásától viszonylag védett volt. Sajnos a töröknyereg (sella turcika) a koponyaalap nagy részével együtt hiányzik, így ennek elváltozása nem értékelhető. Fény felé tartva a koponyát, a halántékcsont pikkelye teljes egészében, továbbá ennek vízszintes folytatásában a falcsont 110 mm hosszan és 30 mm szélességben ösz174