Tarcai Béla szerk.: Vizuális Kultúrakutató Osztály kiadványai 5. A fénykép mint műtárgy (Miskolc, 1988)

Kincses Károly vitaindítója

A készítés témakörében az utolsó általam érintett probléma a fotót kísérő adatok megmaradása, torzulása vagy teljes elvesztése. Muzeológusi körben ennek a jelentőségéről nem kell többet szóljak, csak vonjunk ismét párhuzamot a képzőművészeti alkotással. Elsődleges felhasználás A legátfogóbb problémákkal kell megint kezdenem. Műtárgy-e ezen a szinten a fotó? Elvi, deklarált státuszában: IGEN. Napi gyakorlatában: NEM, illetve csak szórványosan, ami nem domináns az egészre nézve. /Az egyes gyűjtőknél, gyűjtő intézményeknél: IGEN, a köztudatban az általános műveltségű emberek tudatában: NEM.

./ Felmerülő kérdés: rendelkeznek-e, rendelkezünk-e elégséges információval, alapos tudással a fényképről ahhoz, hogy műtrágyként elfogadható legyen? Műtárgy-e intézményesült szinten? HÁT... Művészeti szövetsége van. Magukat fotóművészeknek nevező alkotói, művészi öntudattal bíró képviselői vannak. Van egy és fél szaklapja /évi négy szám/, de nincs: olyan sajtója, könyvkiadása, tömegkommunikációs nyilvánossága, mint bármelyik társművészetének. Nincs működőképes mecenatúrája valójában. Nincs szervezett műtárgykereskedelme a Fotóművészeti Galériát leszámítva. /De itt is érvényesül az a kettősség, ami a fotó egész megítélésében követhető: a mai fotóművészeti alkotást műtárgynak tekintik, egy közepes tehetségű mai fényképész képének az ára 1.500-5.000,- Ft között van, ami nyugati viszonylatban nevetségesen alacsony, ugyanakkor az általm zsűrizett legkvalitásosabb régi mester képe is csak 20 és 200,- Ft között mozog, mert a piac diktál. Nincs szervezett műtárgykereskedelme annak ellenére, hogy a fotót adják-veszik, s itt-ott már a tőkebefektetés kezdeti nyomaival is találkozunk a fotográfiával kapcsolatban. Bár az, ami a képzőművészetben megmosolyogható itt természetes helyzet,