Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

I. A LEGENDÁKTÓL A TÉNYEKIG (az 1770-es évek előtti időszak)

Bár ekkoriban Magyarországon nyomtatásban nem jelentek meg bányászati írások, számos, ásványtani adalékokat tartalmazó kéziratos feljegyzés lappanghat különböző levéltárakban. Ezekre példa az 1604-ben Caesar Julius Muralto által készített német nyelvű kézirat, amelyben a facebányai bányászatról a többek között az alábbiakat találjuk: E telér [Mariahilf] külszíni része igen kovandos volt (...). Eleinte nem észleltek aranyat a stufákon, hanem csak egy durva fehér kovandot, mely minél fehérebb és finomabb volt, annál több aranyat adott, de a mélységben is nemsokára minden kézipéldányon látszólag arany mutatkozott.

30 Végezetül egy rövid részlet az egyik legrégebbi ismert (1568-ra keltezett) magyar nyelvű bányászati iratból, mely a Vörösvágás környéki cinnabaritbányákról szól: Napkeletről mintegy fertály [negyed] mérföldön az faluhoz vagyon egy nagy hegy, kin vagyon négy hely, hol bányák voltának, kiből csináltak kénesőt [higanyt] és gálickövet, mely bányák körül sok lyukak vannak (...) ez bányában szintén olyan gangja [telére] vagyon az ércnek, mint az ezüstnek, csakhogy vörös, és szintén azonképpen vágják és vonzzák ki az bányából és itt fenn úgy szádolják meg [nyilván a német scheiden (ércet) válogat szóból], mint az ezüstöt, azaz megválasztják [megválogatják] és az hitványát elhányják az kőnek. (...) Az gálickövet penig [pedig] azon bányában mondják hogy teröm, és ugyanúgy találják.

31 I/B.2.4. Kalandorok és alkimisták feljegyzései Már említettük, hogy a magyarországi bányák valamiféle turistalátványosságokként is szolgáltak. Azok, akiknek nem volt módjukban az akkoriban egzotikusnak számító vidékre eljutni, olyasféle kalandregényekből is tájékozódhattak, mint a névtelenül kiadott, de egyesek szerint Dániel Speer breslaui [ma Wroclaw] születésű muzsikus-írótól származó Magyar avagy erdélyi Simplicissimus (1683). E könyv XXVII. fejezete arról szól, „miket tapasztalt Simplex imide-amoda a magyar bányákban" (Körmöc, Selmec, Szomolnok és egy erdélyi sóbánya leírásával).

32 Hasonlóan kalandregénybe illő egyes alkimisták magyarországi tevékenysége. A tudós és a szélhámos közötti széles skálán elhelyezkedő alkimisták szép számmal akadtak a török háborúk idején errefelé kóborló kalandorok között.

33 Magyarország ugyanis dús aranylelőhelyei, aranytermőnek mondott szőlei és a fémek transzmutációjának (átalakulásának) „kézzelfogható bizonyítékait" (5. ábra) szolgáltató cementvizek révén az alkimistákat leginkább csábító vidékek közé tartozott. Nem véletlen, hogy a Basilius Valentinusnak tulajdonított egyik legismertebb misztikus alkímiai írásban a bölcsek kövével kapcsolatosan a következő részletet találjuk: Magyarország szült engem elsőben, az ég és csillagok ügyeltek rám és a föld szoptatott, s bár meg kellett halnom és eltemettek, megszült másodszor is Vulcanus isten, ezért Magyarország az én szülőföldem.

34 30 E fordítást Gesell S. (1895): Zalatna vidékének bányageologiai viszonyai. Magy. Kir. Földt. Int. Évi Jel. 1894-ről, 115-135. c. cikkében közölte. A kovandnak fordított Kies egyaránt lehet pirit (kovand) vagy kvarc (kova), a fehér kovand ennek megfelelően talán terméstellúr vagy kvarc. 31 Nap kelethreol mynt egy ferthaly myrfoldron az falwhoz wagion egy nagy hegy kyn wagion negy hely, hol banyák wolthanak, kybrol chynalthak kenyrasrath es galycköweth mely banyák krortül sok lywkak wannak (...) ez banyában zynthen ollyan gangya wagion az ereznek mynt az eztnsthnek chyak hogy weoreos es zynthen azon keppen wagyak es wonzak ki az banyából es ith fen wgy sadollyak meg mint az ezrasthtüth az az meg walazthyak es az hytwanath el hannyak az keinek. (...) Az galyez koweth penyg azon banyában mongyak hogy therorm es ugyan vgy thalailyak. (Közölte Szamota, 1894.) 32 Turóczi-Trostler J. (szerk.) (1956): Magyar Simplicissimus. Budapest: Müveit Nép. 33 Itt csak az ásványtani vonatkozásokat emeljük ki. Részletesebben 1. Szathmáry (1986). 34 Basilius Valentinus (1599): Ein kurtz summarischer Tractât, von dem grossen Stein der Uralten. Eisleben.