Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)
[nagyági aranyásvány] néven. Az ásvány teli űrtartalmát csaknem harminc évvel később M. H. Klaproth német vegyész állapította meg, mai nevét pedig (mint megannyi más korai fajnál) még később, 1845-ben adta W. Haidinger osztrák mineralógus. Az ásvány „korát" figyelembe véve talán meglepő, hogy a nagyágit szerkezetére és vegyi összetételére vonatkozó megbízhatóbb adatok csak néhány éve ismeretesek. 86 Johann Ehrenreich von Fichtel 1782-ben közölte egy Oltalsósebestől nem messze talált, oszlop, illetve csillag alakú halmazokat alkotó fehér, néha zöldes ásvány leírását. A két megjelenési változatnak F. W. Siegfried német ásványgyüjtő a Säulenspath [oszloppát], illetve a Sternspath [csillagpát] nevet javasolta. J. J. Bindheim német vegyész elemzése alapján előbbi víztartalmú Ca-Mg-(Fe)-alumoszilikát, az utóbbi nagyobb mennyiségű kalcium-karbonátot tartalmazott. Fichtel 1791-ben további adatokat közölt, és rámutatott, hogy az ásvány a Svájcból leírt tremolittal megegyezik, de azzal szemben prioritása van, ezért e fajt tulajdonképpen nem tremolitnak, hanem sebesitnek (Schebeschit) kellene nevezni. (A tremolit név azonban korábbi, és általánosan is elterjedt, így a sebesitet mint fajnevet 1978-ban a tremolit szinonimájaként hivatalosan is törölték.) Anton Ruprecht, Scopoli tanszéki utóda 1783-ban publikálta a Kapnikbányán fóldpátként számon tartott rózsaszínű ásvány vizsgálati eredményeit. A vegyelemzés a később (1819-ben) rodonit néven Elbingerode mellől (Németország) leírt ásvány jelenlétére utal, de maga Ruprecht nem ismerte föl, hogy új fajról lehet szó, hanem az ásványt a mangánnal és vassal átitatott kvarcfélék vagy a finomabb szemcsés jáspisfélék közé sorolhatónak tartotta. 87 Franz Joseph Müller 1784-ben adta közre a ma alabandin néven ismert nagyági schwarze Blende első leírását. 88 melyet az alábbiakban közlünk, rövidítve: Az üvegnél puhább. 1) Sűrűsége 5,398 [téves adat]. 2) A mágnes [az ásvány porának] 0,5%-át vonzza magához. 3) Forrasztócső előtt feketésbarna lesz, nem különösebben füstöl, de kénszagot áraszt. Pörkölve tömegének 6%-át veszti el, ezután a mágnes [az ásvány porának] 1,5%-át vonzza magához (...) 4) A nemesfémpróba szerint 2 lat [0,6%o] aranyos ezüstöt tartalmaz, amelynek egy márkájában 24 dénárnyi [9 rel%] színarany van. 5) A salétromsav hevesen, sok salétromgőz felszabadulásával, erős kénes szag mellett, 97%-át oldja fel, ez a valódi fénylékkel [szfalerittel] csak sósavban vagy kénsavban történik. 6) A bóraxgyöngyöt ibolyaszínűre festi, de csak akkor, ha egy kis salétromot adunk hozzá, amely a kén flogisztonját, mely a színeződést hátráltatja, megsemmisíti. (Azt, hogy az ásvány mangán-szulfid, csak majd' két évtized múlva igazolta J. L. Proust francia vegyész.) Az 1727-ben Brückmann által (lelőhely nélkül) már említett facebányai tertnéstellúrróX, melyet sokáig valamilyen antimonásványnak hittek, 1767-ben Fridvaldszky is írt (1. II.6.3.3.E). 1783-85 között a Born bécsi szabadkőműves páholya által kiadott Scopoli, G. A. (1769): Expérimenta de minera aurifera Nagyayensi. Annus III. Historico-Naturalis. Lipsiae: Hilscher, 79-108. 86 Effenberger, H., Paar, W. H., Topa, D., Culetto, F. & Giester, G. (1999): Toward the crystal structure of nagyagite, [Pb(Pb,Sb)S 2 ][(Au,Te)]. Am. Mineral., 84, 669-676. 87 Ruprecht, A. (1783): Untersuchung des rötlichen Ganggesteins oder sogenannten Feldspath von Kapnik in Siebenbürgen. Phys. Arb. eintr. Freunde Wien, 1/1, 55-56., Nachricht über das Kapniker rötliche Ganggestein und andere minerologische [!] Gegenstände. Uo., 56-57. Ueber das Kapniker rötliche goldhaltige Ganggestein, den Siebenbürgischen gediegenen Spiesglaskönig, und ein neues Nagyager Golderzt. Uo., 59-63. 88 Müller, F. J. (1784b): Nachricht von den Golderzten aus Nagyág in Siebenbürgen. Phys. Arb. eintr. Freunde Wien, 1/2, 86-87.
