Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)

lapban Ruprecht és Müller között folyt vita az ásvány mibenlétéről. Ruprecht termésantimonnak, Müller először bizmut-szulfídnak tartotta. Hosszas kísérletsorozatának eredményét a következőkben foglalta össze: Az ásvány nem ércesedett (nicht vererzt [nem szulfid]), hanem fémállapotú termés félfém. Higannyal amalgamálható. Kénnel összeolvasztva sugaras halmazt alkot. Királyvíz teljesen, salétromsav részben, sósav egyáltalán nem oldja. Kénsavban piros színnel oldódik, vízzel hígítva az oldatból kicsapódik. (...) Fémföldje [oxidja] lúgban, bizonyos körülmények közt savakban, főleg kénsavban és királyvízben oldódik, némileg sószerű. A vizsgált ásvány a félfémen kívül szennyeződésként kvarcot, nagyon kevés arzént, nikkelt és aranyat tartalmaz. Sűrűsége 5,723; zárt edényben megolvasztva 6,202, további megolvasztás után 6,343, az antimonétól és minden más fémétől eltér. Müller megállapította, hogy nem tud olyan fémről vagy félfémről, amely a facebányai ásvány tulajdonságait mutatná, különösen olyanról, amely kénsavban hasonlóképpen viselkedne. A kérdéses ásvány talán egy korábban nem ismert félfém. Ennek eldöntését T. Bergmanra, a híres svéd vegyészre bízta, aki a Born által hozzá eljuttatott példányokat előzetes vizsgálatai során az antimontói teljesen eltérőnek találta. A Müllertől kapott mintákat azonban Bergman már nem tudta megvizsgálni, mert időközben elhunyt. Müller az új elemnek nem adott nevet, és a továbbiakban a kérdéssel nem foglalkozott. 1796 végén mintákat küldött Martin Heinrich Klaproth berlini kémikusnak, aki az új elem létezését igazolta, és tellúr néven publikálta, nem feledkezve meg Müller szerepének elismeréséről. Klaproth azonban - aki még számos magyarországi ásvány első mennyiségi elemzését végezte el - hamarosan mégis plágiumváddal nézett szembe a tellúr felfedezésével kapcsolatban. Kitaibel Pál 1786 körül wasserbleyiges Silber [ezüsttartaimú molibdenit] néven Mathias Pillértől egy nagybörzsönyi ércdarabot kapott azon célból, hogy ezüsttartalmát meghatározza. Az előzetes vizsgálatokból kitűnt, hogy az ásvány nem molibdenit, noha időközben Ferber, majd Born (1. a II.6.5.2. részt) e néven publikálta. A további elemzésekből Kitaibel arra következtetett, hogy az ásványban kb. 20% ezüsttartalom mellett minden valószínűség szerint egy termésállapotú ismeretlen fém van. A fémet Kitaibel pilsumnak nevezte el (31. ábra), de nem hozta nyilvánosságra sem felfedezését, sem a nevet. Kitaibel a „molibdénezüst"-ről szóló kéziratát elküldte Estner bécsi mineralógusnak, aki megmutatta a dolgozatot Klaprothnak véleményezésre. A német kémikus az írásról 1796. augusztus l-jén kedvező véleményt adott. Estner révén Kitaibel szintén tudatta Klaprothtal, hogy a nagyági és facebányai aranyércekben ugyanezen anyag található. Kitaibel Klaprothnak a tellúr felfedezéséről szóló bejelentése után rájött, hogy az megegyezik az általa a nagybörzsönyi ércben talált fémmel. Úgy érezte, hogy 89 Müller, F. J. (1783): Ueber der vermeintlichen natürlichen Spiesglaskönig. Phys. Arb. eintr. Freunde Wien, 1/1, 57-59; Müller, F. J. (1783): Versuche mit dem in der Grube Mariahilf in dem Gebirge Fazebay bey Zalathna vorkommenden vermeinten gediegenen Spiesglaskönige. Uo., 1/1, 63-69; Müller, F. J. (1784): Fortsezung der Versuche mit dem in der Grube Maria Hilf in dem Gebirge Fazebay bey Salathna vorkommenden vermeinten gediegenen Spiesglaskönig. Uo., 1/2, 49-53; Müller, F. J. (1784): Nachricht von den Golderzten aus Nagyág in Siebenbürgen. Uo., 1/2, 86-87; Müller, F. J. (1785): Fortsezung der Versuche mit dem in der Grube Maria Hilf in dem Gebirge Faczebay bey Zalathna in Siebenbürgen vorkommenden vermeinten gediegenen Spiesglaskönige. Uo., 1/3, 85-87; Ruprecht, A. (1783): Ueber das Kapniker rötliche goldhaltige Ganggestein, den Siebenbürgischen gediegenen Spiesglaskönig, und ein neues Nagyager Golderzt. Uo., 1/1, 59-63; Ruprecht, A. (1783): Ueber der vermeintlichen siebenbürgischen gediegenen Spiesglaskönig. Uo., 1/1,70-73.