Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)

Az 1830-as évek végén indítványozott, de csak 1846-ban szentesített és a forradalom miatt csak 1850-ben bevezetett reformok előszeleként 1841-ben megalakult az Ásványtan-Geológia-Paleontológia Tanszék, amelynek működéséről a III. fejezetben szólunk. 11.4.3. Kolozsvári akadémia Az ásványtani, kémiai, élettani és gyógyszertani tanszék első professzora a Luxemburgból származó André Etienne ásványgyűjtő és oxigenista vegyész volt (1793-97). Utódja a természetrajzi érdeklődésű Moger Károly lett (1797-1808). Nagy érdeme volt, hogy 1799-ben 5000 forintért a főiskola számára sikerült megvétetnie Franz Joseph Müller von Reichenstein híres ásványgyűjteményét. Moger és utódja Bergai József (1808-50) mind a kémia, mind az ásványtan művelését és oktatását elhanyagolták; Bergai halála után a tanszéket már nem töltötték be.

35 11.4.4. Magyar Nemzeti Múzeum A Természetiek és Kézműtaniak Tára {Camera naturae et Artis Productorum) megalapításakor (1810) az első vezető Ludwig Tehel óbudai orvos lett. Tehel segéde (1814-17) majd utóda (1817-21) Joseph Jonas volt. Tehel különösebb tudományos működést nem fejtett ki, Jonas viszont elsősorban az ásványtanban publikált. Jonas korai halála után a tár munkatársai közt - Sadler József (1820-49, vezető 1821-49), Frivaldszky Imre (1822-51) és Petényi Salamon János (1834-55) - ásványtani érdeklődésű nem volt, egyedül Sadler ruccant ki az 1840-es években a földtan területére, de munkái nagyrészt kéziratban maradtak. II.5. Az ásványtani szerzők A korban ásványtannal (is) foglalkozó magyarországi szerzőket áttekintésünkben öt, egymástól különböző mértékben elhatárolható csoportba soroljuk. Ezek nem annyira ásványtani irányzatok, hanem inkább a szerzők végzettsége és - nagyrészt ezzel összefüggően - foglalkozása, illetve a (mineralógián kívüli) tudományos tevékenysége alapján különíthetők el: polihisztorok, természetbúvárok (tanárok, orvosok), bányász-kohászok, vegyészek, ásványtani-földtani érdeklődésű műkedvelők. II.5.1. Az utolsó polihisztorok A XVIII-XIX. század fordulójáig még tevékenykedett néhány olyan tudós-tanár, aki az előző korszakban tapasztaltakhoz hasonlóan a tág értelemben vett filozófia vagy a fizika több területén, így az ásványtanban is figyelemre méltó teljesítményt mutatott fel. E kései polihisztorok többsége - nem véletlenül - a tagjait sokoldalú képzésben részesítő jezsuita rendből került ki. Az ásványtan berkeiben legismertebb képviselőjük Fridvaldszky János, 1764-73 közt a kolozsvári akadémia tanára, majd könyvtárosa, első ásványtopográfiánk (1767) szerzője. Megemlítendő még Molnár Keresztély János (1776-től a budai főgimnázium, majd 1777-84 közt az egyetem bölcsészkarának Szőkefalvi-Nagy (1968); Csíky (1990).