Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)
értelmiség utánpótlását továbbra sem kizárólagosan az egyetlen hazai egyetem szolgáltatta. Bár az egyetem jezsuita ellenőrzése 1770-ben megszűnt, a nem katolikus hallgatók egyetemi szintű teológiai tanulmányokat továbbra is csak külföldön végezhettek (a peregrinusok közt azonban nem kizárólag teológushallgatók voltak). A protestánsok elsősorban a német egyetemeket látogatták, egyedül Jénában 1760-99 között 629 magyarországi hallgató tanult. 16 Az ásványtani felsőoktatás másik bázisát a bányászati-kohászati tanintézetek jelentették. A bányászat továbbra is a nemzetgazdaság egyik alapja volt (a XVIII. sz. második felében Erdélyben az állami bevétel felét, az ország többi részében 1/3-át szolgáltatta), így fontos államérdek volt a megfelelő szakembergárda biztosítása. Az 1735-ben Selmecbányán alapított kincstári bányaiskolából Mária Terézia 1762-ben kiadott rendeletével rövid időre két tanéves gyakorlati bányász-kohász tanintézet lett, amelyet 1770ben három tanszékből álló, hároméves montanisztikai akadémiává alakítottak. Az akadémia hallgatósága és tanszemélyzete is a Habsburg Birodalom egész területéről toborzódott. Itt létesült 1763-ban Magyarországon először önálló ásványtani képzést nyújtó tanszék, a kohászat-ásványtan-kémia tanszéke. A három évfolyamos akadémián az 1770-es tanrend szerint (mely kisebb változtatásokkal az 1840-es évekig érvényben volt) a professzor a mineralógiát és metallurgiát a második évfolyamon adta elő (a másik két tanszék oktatta az első évben a bányamérés, a harmadikban a bányaművelés elméletét és gyakorlatát). Az oktatás német nyelven folyt. 1841-ben csatolták az erdészeti képzést az akadémiához (mint érdekesség említjük meg, hogy már 1818-ban is megjelent egy újságcikk [1. a 6. lábjegyzetet], mely arról értekezett, hogy „az Erdőtenyésztőnek ... a Mineralógia elkerülhetetlenül szükséges"). Az erdélyi kolozsvári piarista főiskolán (akadémián) - melyet rövid időre (1778-84) egyetemi rangra is emeltek - az orvos-sebészi intézet keretén belül hoztak létre 1793-ban egy ásványtani-kémiai-élettani-gyógyszertani tanszéket (1793-1850). A budapesti műszaki egyetem őseként számon tartott földmérő- és vízépítőmérnök-képző intézetben (Institutum Geometrico-Hydrometricum), melyet 1782-ben a tudományegyetemen alapítottak, földtani képzés nem volt. Valamennyi felsőoktatási intézményre jellemzőek voltak az „egyszemélyes", esetleg egy tanársegéddel kiegészített tanszékek. H.3.3.1. Felsőoktatási tankönyvek Ásványtani könyvek: Scopoli (1771): Mineralogische Vorlesungen für die andere Classe der Bergakademie zu Schemnitz. Wien; Mitterpacher (1799): Compendium históriáé naturalis. Budae; Reisinger (1820): Enchiridion anorganognosiae. Budae. Részletesebben 1. a II.6.4. részben! A kapcsolódó tudományterületről még feltétlenül megemlítendő Franz Xaver Reichetzer Selmecbányái professzor 1812-ben megjelentett kőzettan-földtan tankönyve (Anleitung zur Geognosie, insbesondere zur Gebirgskunde nach Werner. Wien). A Selmecbányái akadémia professzorai emellett számos montanisztikai tankönyvet publikáltak. 17 16 Kosáry (1996). 17 L. Zsámboki (1983).
