Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
II. A MAGYAR MINERALÓGIA TERMÉSZETRAJZI KORSZAKA ÉS AZ ELSŐ TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANOK PERIÓDUSA (az 1760/70-es évek fordulójától az 1840/50-es évek fordulójáig)
színvonala természetesen sok mindentől függött, különösen nagy gondot okozott a jó tankönyvek hiánya. Itt jegyezzük meg, hogy az 1840-es évek elejéig az ásványtantankönyvek (amint maguk a közép- és felsőfokú iskolák is) latin nyelvűek voltak, legfeljebb az ásványok neve szerepelt bennük magyarul, illetve egyes hazai nemzetiségek nyelvén. Az első, Magyarországon kiadott ásványtan-tankönyv 1778-ban jelent meg Mathias Piller - az egyetem professzora - tollából, mint a középfokú oktatás számára írt természetrajz-tankönyv önállóan is több kiadást megért harmadik része. A Ratio Educationisban előírt rendszer (sók, éghetők, földek, kövek, első- és másodrendű drágakövek, félfémek, fémek, egyéb fosszíliák) szerinti tárgyalás során természetesen elsősorban nem a tudományosság, hanem az oktatás szempontjait követte. II.3.3. Felsőoktatás A természetrajz felsőoktatási intézményrendszerének kialakulása az egyetem megfelelő tanszékének a bécsi mintát követő létrehozásával (1774) kezdődött. A bécsi minta követése és az erős központi ellenőrzés a későbbiekben is rányomta bélyegét az egyetem életére. A jakobinus összeesküvés leleplezése (1794) után a felvilágosodás reformjainak kedvező hatását nemsokára felváltotta az egyetemre általánosan rátelepedő konzervativizmus. (A XIX. sz. elején egy ideig tilos volt a külföldi protestáns egyetemek látogatása; a professzorok csak engedélyezett tankönyvekből megszabott módon taníthattak stb.) Különösen a II. Ratio Educationis (1806) a felsőfokú képzést is részletekbe menően szabályozta. 1774-től a természetrajzot - ezen belül az ásványtant - a kétéves alapozó bölcsészeti tanfolyam során oktatták, melyet valamennyi (a harmadévtől a jogi, hittudományi vagy orvoskaron tovább tanuló) hallgató elvégzett. 1784-ben II. József elrendelte a természetrajzi tanszék (Cathedra históriáé naturalis) kettéosztását. Az általános (generalis) természetrajz maradt az alapozó képzést nyújtó bölcsészkaron, a különös (specialis) természetrajz tanszék az orvoskarra került (1850-ig). A bölcsészkaron a természetrajzot a mezőgazdaságtannal vonták össze, a professzor a fizikai földrajzot és a technológiát is tanította, a természetrajz bizonyos részeit viszont a fizika professzora oktatta. Az ásványtan így egészen alárendelt szerepben volt, a professzorok (Ludwig Mitterpacher, 1777-14; majd Faliczky Mihály, 1814-41) e tudományt nem művelték. Az orvoskari Cathedra históriáé naturalis specialis tanszéken az ásványtan egy ideig megőrizte viszonylag kedvező pozícióját, amit mind a professzorok munkái (1. a II.6. részt), mind az a tény igazol, hogy a korszak amatőr természetbúvárai főként orvosok vagy gyógyszerészek voltak. A tanszék tulajdonképpen állattan-ásványtan tanszék volt, a növénytant ugyanis már 1770 óta oktatták az orvoskaron, előbb a kémiával összevontan, majd 1817-től önállóan. Az ásványtan az orvosi és gyógyszerészi képzés egyik alapozó tárgya, kötelező szigorlati tárgy volt. 15 15 Az oktatásban a következő tankönyveket használták: 7-1790/91: Piller: Elementa históriáé naturalis; 1791/92-93/94: Cronstedt [alighanem a Versuch einer Mineralogie 1780-as német kiadása]; 1794/95-1801/02: Emmerling [Lehrbuch der Mineralogie]; 1802-1808: ?; 1808/09: Werner: Mineral-System; 1809/10-1811/12: Suckow: Grundriss der Mineralogie; 1813/14-1819/20: Esper: Lehrbuch der Mineralogie; 1820/21-1831/32: Reisinger: Enchiridion...; 1832/33-1847/48: Fischer: Handbuch der Zoologie und Mineralogie.
