Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

V. A TOPOGRAFIKUS ÉS LEÍRÓ ÁSVÁNYTAN FÖLDTANI KERETBEN (az 1940/50-es évek fordulójától az 1980-as évek közepéig)

felvétel (1959), és a Sárospatak környéki ércindikációk ismertetése (1970) érdemel figyelmet a topografikus ásványtan szempontjából. V.5.3.3. Szeged, Tudományegyetem A tanszéken leíró ásványtani kutatás elsősorban Koch Sándor (1968-ig tartó) irányítása alatt és nagyrészt az ő személyéhez kötődően folyt. Koch 1949-től már elsősorban az újból megkisebbedett országterület ásványlelőhelyeinek monografikus feldolgozására összpontosított, bár a történelmi Magyarországon leírt vagy előforduló ásványok vizs­gálatának is szentelt néhány közleményt (a nagyági alabandin és a kalinkai hauerit, 1950, Donath Évával; a sztanizsai altait, 1950, Grasselly Gyulával). Amint a hazai vasérc­előfordulások ásványait ismertető cikke elé beillesztett rövid, programadó írásában 64 kifejtette, „intézetünk célja feldolgozni Magyarország ásvány-előfordulási helyeinek ásványait. Ezt, a már meglevő eredményeket összefoglaló és a hiányzó adatokkal kiegé­szítő munkát (...) nélkülözi szakirodalmunk. Tóth Mike, Koch Antal és V. Zepharovich, annak idején a kor színvonalán állott, rengeteg becses topográfiai (és főként csak topog­ráfiai) adatot tartalmazó művének megjelente óta számtalan kisebb-nagyobb, főként kristálytani részletmunka látott napvilágot (...) Azonban egyre jobban érezzük hiányát az eddigi kutatások eredményeit összefoglaló és a lelőhelyek ásványtársulásait nem csak kristálytani, de ásványkémiai, genetikai és paragenetikai szempontból is felölelő műnek." Koch az áttekintéseket „a vas és az acél országában" természetesen a vasnak és ötvözőfémeinek a II. világháború után nagy erővel kutatott ércelőfordulásaival kezdte. 1950- ben a vasérc- (Szarvaskő, Rudabánya, Martonyi, Tornaszentandrás, Szendrőlád, Uppony, Nekézseny, Mád, Regéc, Zengővárkony; Grasselly Gyulával és Donath Évával), 1951- ben a mangánérc-előfordulások (Rudabánya, Komlóska, Úrkút, Eplény, Lábatlan, Eger, Mád; Grasselly Gyulával) ásványtársulását ismertette. A Mád és Regéc környéki vasércekkel külön cikkben is foglalkozott (1953). Ezután a szulfidos előfordulások kö­vetkeztek, amelyeknél 1948/49-ben kezdődtek a bányászati módszerekkel végrehajtott érckutatások. Koch 1952-ben a nagybörzsönyi (Grasselly Gyulával), majd 1954-ben a gyöngyösoroszi ércesedés ásványait ismertette. Az idézett célkitűzésben megfogalma­zottakkal összhangban mindegyik közleményben a - többnyire a járulékos fenn-nőtt ásványokra korlátozódó - morfológiai leírásokhoz képest túlnyomó többségben voltak az adott ásványnak megfelelően mikroszkópi vagy ércmikroszkópi megfigyelések és vegyelemzések adatai. Koch minden lelőhelynél felvázolta a teljes ásványtársulást és megadta a genetikai besorolást, nagyobb előfordulásoknál a geokémiai értékelésre is sort kerített. A gyöngyösoroszi ásványok ismertetésével lényegében lezárult az új vizsgálatok eredményeit közlő nagyszabású áttekintések sora. Koch az egyedi ásványleírásokon kívül már olyan cikkeket jelentetett meg, amelyek a Magyarország ásványai különböző vázlatainak, illetve előtanulmányainak tekinthetők (1. az V.5.4. részt). Az 1950/60-as évek fordulóján publikált kisebb leíró ásványtani munkákban a szarvaskői ultrabázitok érczárványait vizsgálta ércmikroszkóppal (1955) és hidrotermás turmalint ismertetett Nagybörzsönyből (1957), utóbbi esetben az optikai és vegyvizsgá­latokat már röntgendiffrakciós azonosítás (Karel Padéra, Károly Egyetem, Prága) is 64 Koch S., Grasselly Gy. & Donath É. (1950): Magyarországi vasércelőfordulások ásványai. Acta Mineral­Pet mgr., 4, 1-41.

Next

/
Thumbnails
Contents