Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)

III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)

A földtudományi profilú tanszékek, közgyűjtemények, majd különösen a Magyar Királyi Földtani Intézet megalakulása (1869) azonban „levette a társulat bilincseit". 48 A kutatás terhe ugyanis lekerült az MFT-röl, amely alapszabályában immár a földtan müvelését és a földtani ismereteknek az országban való terjesztését tűzte ki célul. A társulat így tudományos fórummá és a földtudomány önszerveződésen alapuló szak­mai érdekképviseleti szervévé válhatott. A működés fő formája a tagok tudományos eredményeinek a rendszeresen tartott szaküléseken, és az 1871-től máig folyamatosan megjelenő Földtani Közlönyben való ismertetése lett. Az ásványtan ebben az időszakban már mind az előadásokat, mind a cikkeket tekintve előkelő helyet vívott ki magának (48. ábra). A társulat anyagi viszo­nyai lehetővé tették, hogy a Közlöny 1879-től két nyelven jelenjen meg. Az eredeti köz­lemények mellett szemlézte a hazai szaklapok földtudományi, illetve a külföldi lapok magyar vonatkozású földtudományi cikkeit, köztük számos ásványtani írást. Újra és újra kísérleteztek az újonnan leírt ásványfajok rendszeres ismertetésével is (1877—79-ig Schmidt Sándor; 1899-, 1911-, és 1914-ben Zimányi Károly). A Földtani Közlöny (illetve 1880-82 közötti népszerűsítő társlapja a Földtani Értesítő) néha még a szakülések jegy­zőkönyveinek közlésével is szolgálatot tett a tudománynak. 49 48. ábra. Az egyes tudományterületek aránya (a) az MFT szakülésein 1850-1900 közt elhangzott előadásokat, illetve (b) a társulat folyóirataiban 1852-1900 közt megjelent cikkeket tekintve (Koch, 1902 adatai alapján) Az MFT adta ki 1874-ben német nyelven a híres cseh ércgeológus, Frantisek Posepny topografikus ásványtani adalékokat bőven tartalmazó Rézbánya-monográfiáját is. A Szabó-emlékalapítvány kamatait 1897-től ásvány-földtani kutatások elősegítésére fordították. 4 Egyébként ahogy a társulat gyűjteménye a múzeumot, könyvtára a földtani intézetet gazdagította. 49 Például a Krenner által leírt avasit nevű ásványról az egyetlen nyomtatott publikáció a Földtani Értesítőben megjelent jegyzőkönyvi kivonat.

Next

/
Thumbnails
Contents