Papp Gábor: A magyar topografikus és leíró ásványtan története (Topographia Mineralogica Hungariae 7. Miskolc, 2002)
III. A KRISTÁLYALAKTANI ISKOLA ÉS A TOPOGRAFIKUS ÁSVÁNYTANI LEXIKONOK FÉNYKORA (az 1840/50-es évek fordulójától az 1910/20-as évek fordulójáig)
1868-ban a M. Kir. Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium kebelében földtani osztályt létesítettek, amelyből 1869-ben megalakították a M. Kir. Földtani Intézetet. Ezzel megszületett hazánk első természettudományi kutatóintézete. Az alapítólevél szerint az intézet feladata az ország részletes földtani felvétele és az eredmények közlése, az államterület földtani térképeinek készítése és kiadása, az ország földtani képződményeit bemutató gyűjtemények felállítása, talaj-, ásvány- és kőzet-vegyelemzés. Előrebocsátjuk, hogy az ásványtani kutatás az intézet egész története során periferikus jelentőségű maradt (szemben például az őslénytanival). 33 Három területen azonban az intézet jelentős mértékben segítette a hazai mineralógiai. 1) A térképezés, különösen a bányageológiai felvétel és a nyersanyagkutatás számos topografikus ásványtani adalékot szolgáltatott. 2) A laboratóriumok anyagvizsgálati eredményekkel látták el a mineralógusokat, illetve módszertani kutatásokat is végeztek. 3) Az intézet múzeumában jelentős ásványgyűjtemény alakult ki (1. a gyűjteményekről szóló részeket). Az első igazgatók (Hantken Miksa, 1869-82; Böckh János, 1882-1908) alatt az intézet nagy eredményeket ért el. A térképezendő országterülethez képest elenyésző létszám és az egyre növekvő gyakorlati célú igénybevétel azonban a térképezésben és az anyagfeldolgozásban is egyre nagyobb nehézségeket okozott. Lóczy Lajos (1909-19) nagyszabású programokat indított, egyrészt az eddigi munkák szintézisszerű lezárása, másrészt új területek térképezése céljából. Az I. világháború kitörése, majd az összeomlás azonban meghiúsította tervei nagy részének véghezvitelét. A szervezeti felépítés tekintetében az ásványtan szempontjából is fontos fejlemény volt a bányageológiai osztály és a kémiai laboratórium létrehozása 1883-ban, illetve a múzeum berendezése az 1899-ben elkészült Stefánia úti székházban. Az intézeti kutatások eredményét 1871-től a MKFI Évkönyveiben megjelenő hosszabb, és az 1878-tól meginduló MKFI Évi Jelentéseiben megjelenő rövidebb tanulmányok ismertették. III.3.5. Magán- és közgyűjtemények 34 E korszakban a jelentősebb magángyűjtemények már „tisztán" ásványtani - tehát nem természetrajzi - jellegűek voltak, és a kiemelkedő magángyűjtők általában nem a tudósok vagy természetbúvárok, hanem a szenvedélyes amatőrök közül kerültek ki. Eljött tehát a „hobbigyüjtemények" kora, a kedvtelésből felhalmozott kollekciók közvetlen tudományos jelentősége és felhasználása ugyanis csekély volt. E feladatot ekkor már a tudományos igénnyel szervezett és működtetett közgyűjtemények látták el. Mindez nem jelenti azt, hogy a gyűjtök ne teljesítettek volna fontos szakmai küldetést közvetett módon, a közgyűjtemények anyagának gazdagításával. Az egyes érdekes példányok beküldésében érthetően elsősorban a bányatisztek jeleskedtek (például Fizély Sándor, Szmik Ignác, Veszély Ágost (Gusztáv), akiknek nevét a hálás mineralógusok egy-egy ásványfajjal is megörökítették). Nagyobb gyűjtemények főként vétel útján jutottak a közgyűjteményekbe. A kor kiemelkedő gyűjtői közül Anton Fauser pesti gyógyszerészt, Fülöpp Béla temesvári jogászt, Szőnyi Pál pesti pedagógust, Themák Ede temesvári tanárt és ásványkereskedőt és Tóth Mike szerzetes-tanárt említjük meg. " Ezt tükrözi az 1969-es jubileumi évkönyv is, amely az intézet százévnyi tevékenységének fö területeit a következő bontásban mutatja be: földtani térképezés, rétegtan, magmás és metamorf kőzetek vizsgálata, őslénytani kutatás, negyedkori és síkvidéki képződmények tanulmányozása, gyakorlati célú kutatás. 34 Összefoglaló: Papp et al. (1994), részletesebb tanulmányokat 1.: Kecskeméti & Papp (1994).
